Kiváló 2024. áprilisban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. április 8.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Párom kicsit tartott tőle, hogy telt ház lesz az étteremben, de a két évvel ezelőtti jó tapasztalat miatt gondoltuk erre kanyarodunk. Nem volt tolongás. A teraszon egy anyuka, egy négy fős motoros bandácska (hölgyek, urak vegyesen) majszolgattak, ittak, fagyiztak. Egy pár ebédelt. Megrendeltünk az ebédet, én meglátogattam a mosdót, aki szép tiszta volt. Mondjuk, ha nincs vendég, miért is ne lenne ilyen? Az étel most is finom, csípős volt. A tépett husi KO szósszal már eleve erős volt, a savanyított jalapeno paprika szeletek már inkább csak dísznek számítottak, hozzá nem tettek az élményhez. Az ár nem borsos, de már érezhetően több, mint egy gyorsétterem túlárazott hamburgere. Összességében most sem csalódtunk. Csomagoltatni is kellett, mert az adagja meghaladta a párom kapacitását.
Ebédelni érkeztünk délben. Jó idő lévén szerettünk volna a teraszon enni, de a pincér hölgy közölte, hogy fél óra múlva érkeznek a vendégek, menjünk inkább be. Rendben, bementünk, leültünk, kihozta az italt és rendeltünk főételt. Utánunk érkezett egy 15-18 fős asztaltársaság. Teltek a negyedórák,...
Két nap egymást követően mentünk el. A hangulat a teraszon kevésbé, bent azonban tényleg amerikai volt. Az ételek bőségesek voltak, a csípős pulled pork valóban nagyon finom volt. Csak ajánlani tudom, ha oda ül be valaki. De valóban elég csípős.
Barátainkkal szülinapozás alkalmával választottuk ezt a helyet. A hely nagyon pazar, igazi amerikai hangulat, nagyon jó díszítések, tökéletes!! 6-an voltunk, felvették a rendelésünket, annyira nem kellett sokat várnunk. De sajnos az én rendekésem nem úgy érkezett, ahogy az étlapon szerepelt....