A Mátrában, Parádfürdőn található a háromcsillagos Erzsébet Park Hotel, amely Budapesttől 110 kilométer távolságra helyezkedik el, félúton Gyöngyös és Eger között. Az erdei környezetben található hotel biztosítja a nyugalmas pihenést, kellemes klímája csendes relaxációt biztosít.
Nem tetszett,hogy a wellnes részlegben nem lehet pihenni,szauna után,mert a családos gyermekes családok hangoskodnak, ugrálnak, labdáznak ,holott ki van írva,de senki nem ellenőrzi,hiszen a személyzet egy másik teremben üldögél,nem is tudom mit csinál? Az Erzsébet szárnyban nem adnak törölközőt,át kell menni a Zsuzsanna szárnyba felvenni és leadni ,egy folyosón amin elég hideg van és cúgos.
Férjemmel már voltunk többször is a szállodában. Most a két unokámmal, 10 és 8 évesek voltunk. Nagyon jól éreztük magunkat. A szoba kényelmes volt a gyerekekkel is. Az ételek jók voltak, a gyerekek is tudtak választani maguknak bőségesen. A wellness is nagyon jó volt. Egy kis kifogásom volt csak.
Az Erzsébet szárnyban délelőtt szerettem volna a szaunát használni. A hölgy felvilágosított, hogy nem működik csak kérésre, ha bekapcsolja legalább 1 óra amíg felmelegszik, a gőz pedig minimum 20 perc. Mondtam, hogy rendben, akkor addig használom az infra szaunát. Délután ismét meglátogattuk a welness részleget, ekkor a hölgy azt mondta, hogy azért nem működik, mert még nem kérte senki. Szimpatikusabb lett volna, ha délelőtt akarom használni, akkor is működjön, hiszen a szolgáltatás része. Így egész nap nem tudtuk használni, ugyan a hölgy említette, hogy menjünk át a másik szárnyba, ott működik. Eddig ezzel kapcsolatban nem volt ilyen tapasztalatom, ugyan mindig hideg időben voltunk a szállodában.
Tökéletes volt minden. A személyzet,kiszolgálás,reggeli vacsora nagyon finom ízletes. Csak jókat tudok mondani,nagyon szuper volt a welnesz részleg is . Köszönjük szépen. Csak egy jó tanács , mi mind a ketten megcsúsztunk a kádba,szerintem egy gumiszőnyeg elkelne az idősebbek számára. Szép napot az összes dolgozónak🥰
Az ételválaszték lehetne bővebb, azonban ami volt, az ízletes, finom és gusztusos. Az éttermi dolgozók lehetnének kedvesebbek is. A reggelinek készített tükörtojást inkább ne kóstolja meg senki, bár kinézettre nagyon gusztusos és csábító, azonban a gumicukor hozzá képest lágy étel (egyszóval: ehetetlen).
A kültéri medencét később kellene bezárni. A park nagyon szépen karbantartott, külön dicséretet érdemel. Mindezek ellenére nagyon jól éreztük magunkat! ! Köszönettel: Zoltán
A hotel szinte minden tekintetben,a legjobbak közzé tartozik/ ár érték ,elhelyeszkedés ,szolgáltatás, személyzet, étkezés ,stb/.Bátran merem ajánlani mindenkinek. Egyetlen dolgot szerenék javasolni,az uszómester reggel nézze át a napozóágyakat,és az esetleges koszt takaritsa le. Üdvözlettel.: Nagy László
Remekül éreztük magunkat a párommal nem bántuk meg hogy a Park hotelt választottuk . Olvastuk a hozzászólásokat, fura hogy néhányan képesek a kákán is csomót keresni . Lehet kifogásolni mondjuk a gyenge víznyomást de azt vallom aki csak a negatívumokat látja,annak az élete is negatívumokkal lehet tele .
Remek az étel kínálat a szakácsok minden elismerést megérdemelnek csakúgy mint az étterem személyzete . Kedves ,barátságos ,mosolygós kiszolgáló személyzet jellemezte a szállodát . A szoba is tiszta meghitt barátságos volt . A wellness résztől tartottunk hogy tele lesz de mindig sikerült szaunázni , pezsgő fürdőzni . . tehát köszönünk mindent ajánljuk önöket természetesen másoknak is . .
Már törzsvendégként megyünk ide. Nagyon jól éreztük magunkat mindíg. Ide bármikor örömmel jövünk és jó szívvel ajánljuk másoknak is. A szoba, a tisztaság, a személyzet kifogástalan. az ellátás, , a wellness minden igényt kielégítő. Sok lehetőség van szabad programokra is. Idősebb és fiatalabb pároknak is ideális hely.
Az étkezésnél a vàlasztàsi lehetőség, a minőség rendkívüli, különleges és finom. Dicséret a Séf és csapatànak. A pincérek is kedvesek, szolgàlat készek voltak. A szoba tetszett, talàn a tusoló lefolyók több figyelmet kívànnànak, valamint az àgyak süppedősek voltak.
Kíváló helyszínen csodás hétvégét tudtunk kedves Feleségemmel eltölteni, a személyzet nagyon szolgálatkész volt, mindenben segítettek. A szobák tiszták, rendezettek a kílátás pazar, az ételek bőségesek és finomak voltak. Mindenkinek ajánlani tudom a helyet aki szeretne kicsit feltöltődni, elvonulni a város zajától.
Külön fantasztikus, hogy nagyon sok különböző elfoglaltság közül lehet választani a hotel kínálatából mint: masszázs, asztalitenisz, kondi terem, bowling, játékterem ahol külböző autós szimulátorok várják a szórakozni vágyó kicsiket és nagyokat.
Az ételek kiválóak és változatosak voltak. Ügyesen volt tálalva és sok hely volt az étteremben ,így annak ellenére ,hogy sokan voltunk, könnyű volt étkezni. A régi szárny wellness -ét használtuk az úszómedence miatt, jó volt. A folyósok fűtése alacsony volt, de a szoba és a wellness rendben volt. Sajnos az idő pocsék volt, ennek ellenére jól éreztük magunkat.
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
Ön a tulajdonos, üzemeltető?
Használja a manager regisztrációt, ha szeretne válaszolni az értékelésekre, képeket feltölteni, adatokat módosítani! Szívesen értesítjük arról is, ha új vélemény érkezik.