Jó
2015. januárban járt ittÉrtékelt: 2015. január 2.Ajánlom a helyet másoknak is!
A szilveszter estét jobban át kellene gondolni. Fontos volna, hogy aki a szállodában alkalmazott, vagy valamilyen beosztást tölt be, esetleg a vezetésben is részt vesz, öltözzön fel az alkalomra, mert ez nem egy baráti összejövetel. Tisztelje meg a vendégeket. A vacsorához történő sorban állás nem volt vicces, habár a közelünkben ülő "fontos" ember így próbálta elütni ezt az óriási bakit. Nem szerencsés, hogy hosszú asztaloknál ült mindenki, ez nem meghitt és nem kollégium. De ha már így történt, megnézhették volna ki van gyerekkel és azokat közelebb ültetni, hogy ők is ismerkedhessenek egymással, ha már számukra az est folyamán semmi érdemleges nem történt. A foglalásokból tudni lehet hány gyerek és milyen korú érkezik. Az estet konferáló lánynak szüksége volna egy kis segítségre, tapasztalatra úgy beszédben, mint öltözetben is, esetleg tanácsot kérhetne, mi a számára előnyös és az alkalomnak is megfelel. Javaslom tapasztalt, a szakmában jártas kollégák alkalmazását, esetleg hospitálást a fiatalabbaknak más szállodákban. Meg kell jegyeznem, hogy ezen túl a személyzet mindent megtett, kedvesek voltak, csak kellene valaki aki összefogja, és kellő szakmai tudással irányítja őket a rendezvényeken. A szálloda szép, modern, tiszta, kár lenne, ha ezzel rontana a színvonalon. A véleményemet jobbító szándékkal tettem és a városban van kimagaslóan nívós szálloda is, tehát a fejlődésnek megvannak a lehetőségei ott, helyben. Köszönöm, hogy kíváncsi volt a véleményemre.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Corso Hotel Pécs további értékelései
2026.01.03a párjával
Átlagos
![]()
Személyzet kiváló segítőkész,az ágy kérésre sem volt összetolva,aTV többszörre tudták beállítani ,szoba nagyon hideg volt a recepciós hölgy sem tudta beállitani hűvös levegőt fujt olaj radiátorral volt elviselhető,jóval korábban felkellett volna fűteni a szobát,a tusfürdő nem volt beüzemelve nem...
2026.01.03a párjával
Kiváló
![]()
Itt minden a vendégről szólt🥰 Szilveszteri csomagot választottunk 3 éjszakára. Az elvárasaink feletti szolgáltatást kaptunk. Az ételek bőséges választéka, a személyzet figyelmessége, kedvessége dicseretre méltó. A szilveszteri program is hibátlan:a közönségszervező odaadó munkája, a...
2025.04.28egyedül
Kiváló
![]()
Nagyon jó szilveszteri program volt. Csodálatos terítés és kiváló ételválaszték. A műsor lehetett volna igényesebb, a zenekar pedig lelkesebb. Összességében jól sikerült napok voltak. Nagyon jó helyen van a szálloda, közel a városhoz,mégis csendes helyen. Az étteremben kiváló ételek voltak,...
A Corso Hotel Pécs legnépszerűbb csomagjai
Kedvezményes ajánlat, teljes előrefizetéssel (1 éjtől)
26.730 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Augusztus 20. - teljes előrefizetéssel
29.581 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Napi ár (1 éjtől)
29.700 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Napi ár reggelivel - teljes előrefizetéssel (1 éjtől)
32.076 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Napi ár reggelivel (1 éjtől)
35.640 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Pünkösd - teljes előrefizetéssel
42.055 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Pünkösd
46.728 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Majális - teljes előrefizetéssel
47.045 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Napi árak félpanziós ellátással - teljes előrefizetéssel (1 éjtől)
47.736 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Majális
52.272 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Napi árak félpanziós ellátással (1 éjtől)
53.040 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
81.440 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
88.180 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
84.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval