Kiváló
2021. szeptember 28.a párjával járt itt 55
Ez egy kis különálló házrész csendes helyen. A kevés négyzetméter ellenére minden meg van amire szüksége lehet valakinek aki túrázni jön ide 2-3 napra. Nagyon kedves Szilvia a vendéglátó, mindenben segít. A zárt udvaron lehet parkolni.
Nekünk jó volt, nagyon megfelelt. Ha erre járunk újra idejövünk.
5Személyzet
5Tisztaság
5Ár / érték arány
5Kényelem
5Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés
Milyennek találod ezt az értékelést?
Jó
2021. szeptember 28.a párjával járt itt 45 Már jó néhány km-t gyalogoltunk dél is bőven elmúlt és kezdtünk éhesek lenni, mikor úgymond belebotlottunk a büfébe. Eresz alatt két hosszú asztal padokkal. Abrosszal terítve, itt lehet étkezni. Az étlapon nem csak pizzák vannak, hanem leves és egyéb ételek is. Én marhapörköltet kértem galuskával, vegyes-vágottal, férjem rántott csirkemellet sült krumplival és alma paprikával.
A hűtőben sörök és üdítők voltak, mind egyárban. Meggyes sört választottunk. Kint leültünk az italunkkal, így mindkét asztal tele lett vendéggel. Kb. 20 perc múlva minket szólítottak, elkészült az ételünk. Én kicsit több paprikával készítem a pörköltet, de ettől függetlenül finom volt és jó ízűen elfogyasztottuk ebédünket. Az adag is bőven elég volt. Büfé kategóriában nagyon is jó hely ez.
4Ételek / Italok
4Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2021. szeptember 27.a párjával járt itt 55 Van már úgy 15 éve is, hogy itt jártunk, így most újra felkerestük. Sokat változott, nagyobb lett. A szimulátorban rendkívül érdekes volt látni azt amit egy repülőgép pilótája lát és kipróbálni azt az érzékeny szerkezetet. Pillanat alatt megcsavartam a gépet. Hát mit éreznek ilyenkor élőben? Azt csak ők tudják.
Az egész kiállítással tisztelgünk elődeink előtt, de nehéz belegondolni, hogy sokan miket éltek át és miket láttak. Örüljünk, hogy béke van országunkban.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. szeptember 27.a párjával járt itt 55 Fél három körül érkeztünk a csárdához, így kevés vendég volt. Hamar jött a pincér, bort és házi limonádét választottunk. Utána két vegyes halból készült halászlét kértünk. Perceken belül megkaptuk. Kinézete is jó volt, de ahogy ettük nagyon ízlett. Jó, sűrű leve, szinte teljesen szálkamentes halak, vagy 3 szálkát találtam benne.
A kis bogrács kenyérrel nekem teljesen elég volt. Én még egy jeges kávét kértem, férjem egy túrós tésztát. A kávét hozta is a pincér és mondta, hogy még fő a tészta, pár perc és készen lesz. Így is volt. Fizetéskor szólt, hogy a szervízdíj már benne van. Jóllakottan és megelégedve távoztunk. Ide még visszajövünk.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. szeptember 27.a párjával járt itt 55 Túránk során esett utunkba ez a hely. A kapun belépbe kis tó, parszerű kialakítással. Már meresztgettük szemünket, hogy ez nem szokványos egy sörözőnél. Belépve a pultnál kedves hölgy fogadott minket. Bámultuk a berendezést és a választékot. Több sörcsap, több nagy öblös üvegben minőségi pálinkák, rengeteg féle sör a polcon és különféle nemes italok.
Húhh. Nagy nehezen Válsztott férjem egy csapolt belga sört, én egy málnásat. Itt némi egyszerű étel is kapható, de most én kértem még egy sörperecet meg egy kávét, férjem meg a pörci snac-ek kedveli, ő azt fogyasztott. Finom volt minden. Közben néztük a szép faburkolatos berendezést. III. osztályú hely, ez Pesten simán tarolna sok sörözőt. A mosdóba el kellett mennem. A nőihez kulcsot kell kérni, ez rendben is van. Berendezése nem illik a sörözőhöz, mert ez még maradt úgy a 70-es évek szinvonalán. Tiszta, de régi és a csempe is némely helyen hiányzik. Ettől függetlenül, ha erre járunk újra bejövünk, mert ez egy különleges hely!
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Szörnyű
2021. szeptember 25.a párjával járt itt 15 Éhesen tértünk be ide egész napi túra után. A felszolgáló hamar jött, az italokat is rendben megkaptuk és rendeltünk leveseket és második fogást is. Ahogy hallottuk állandóan csörgött a telefon, jöttek az újabb pizza rendelések. 25 perc elteltével sem kaptuk meg a levest. Rajtunk kívül 1 asztalnál ültek, ők már vacsoráztak.
Férjem szóvá tette, hogy hol a levesünk? Hát készül. Na ne. Mi készül egy húslevesen meg egy gyümölcs levesen? Ezeknek készen kéne lenni. Erre kifizette az italunkat és távoztunk. Mivel én kis gyümölcslevet ittam, már régen üres volt a palack, de ez is csak engem zavart, senki nem kérdezte meg, hogy hozhatok-e még valamit? Szomorú, hogy mindez idő alatt a főnökasszony is jelen volt. Nem kívánatos vendégek voltunk, így nem is jövünk máskor.
1Ételek / Italok
2Kiszolgálás
2Hangulat
3Ár / érték arány
3Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. szeptember 20.a párjával járt itt 55Örölök, hogy rátaláltam erre a helyre. Az a régi klasszikus kisvendéglő, egyszerű, jó ízű ételekkel és vasárnap is 3 fogásos menüvel jó áron! Barátunkkal jártunk itt kétszer. Amit az étlapról választottunk az is finom volt, vasárnap a menü is ízlett és bőven elég volt. Itt nincs flanc, de gyorsan és jót lehet enni. Ha a városba jövünk újra benézünk.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
4Hangulat
5Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
Érdekes
2021. szeptember 20.a párjával járt itt 45 Túrázni jöttünk, de a városba érve esett az eső és nem volt kilátás jobb időre e napon, így felkerestük e múzeumot. Érdekes, sokrétű, interaktív kiállítás. A gyerekek bizonyára órákig el tudnak szórakozni. Érdekes módon most nem voltak gyerekek. Nekem az ásványok tetszettek a legjobban és néhány festmény.
Több,mint 2 órát töltöttünk az intézményben. Azt hiányoltam, hogy büfé nincs, de még egy kávé automata sem annak ellenére, hogy a táskákat, esernyőt be kellett adni a ruhatárba.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kihagyhatatlan
2021. szeptember 13.a párjával járt itt 55 Gyerekkoromban sokszor voltam itt e világon egyedülálló tóban, azóta csak 1-szer így már nagyon vártam. A bejutás a tóhoz most kissé körülményes, mert az egész parkot rendezik, sok a lezárás, terelés, de ki van táblázva, azt kell követni. 3 órás jegyet vettünk ami elég is, tekintetbe véve, hogy 20 perc a javasolt idő.
Naná, hogy rátettem, de tényleg fárasztó, így 30 perc után kicsit kijöttem. Az épület őrzi a régi klasszikus stílusát aminek nagyon örültem, mert gyönyörű. A tavirózsák gyerekként is megbabonáztak, most is úszkáltam, hogy felfedezzem őket. Van fehér, sárga, ciklámen és lila színű is. Virágoztak szépen. A lila az édeskés illatú. Fagyitunk, azt a vegyes csavartat, meg végig próbáltuk a tornaszereket és a kavicsos talpmasszírozó ösvényt is. Hát ez azért kemény menet volt. Jó volt újra itt lenni.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Kiváló
2021. szeptember 13.a párjával járt itt 55 Már messziről is megnyerőek a hatalmas kábeldom asztalok ez vitt minket közelebb. Elolvastuk a kiírást és rendeltünk egy sült halat, egy sült krumplit és egy kevert salátát, sört és koktélt. Az italt hamar kaptuk. A koktél jól nézett ki és finom volt. A hal inkább cápa, mint halacska volt, jó 50 dkg-os, jól átsütve.
A pincér mondta, hogy nem kicsik, ezért csak 1-et rendeltünk. A sült krumpli is frissen sült, a saláta igazán kitűnő volt a marinált lilahagymával. Nagyon finom vacsoránk volt.
5Ételek / Italok
5Kiszolgálás
5Hangulat
4Ár / érték arány
4Tisztaság
Milyennek találod ezt az értékelést?
731 értékelés / 74 oldalon
Az értékeléseket az Ittjártam.hu felhasználói írták, és nem feltétlenül tükrözik az Ittjártam.hu véleményét.
193 település / 20 oldalon