Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!
Thedettus
2100
Itt járt már

Thedettus adatlapja

3Értékelés
2
1
0
0
Bemutatkozás
nem ismert
Így utazok, így járok étterembe
nem ismert
Regisztráció2014.07.09
Utoljára itt2014.10.01

Néhány kiemelt értékelés

2014. október 1.a párjával járt itt
Úgy gondoltuk a párommal, hogy szükségünk lenne egy kis csendre és nyugalomra, Szentendre és Esztergom közelsége miatt a választásunk így Visegrádra esett, ahol a Patak Park Hotel tűnt a legjobb választásnak. Maga a hotel gyönyörű környezetben helyezkedik el, Visegrád központja gyalogosan sincs túl messze, a Fellegvárhoz pedig pont előtte visz fel az út, valamint a hotelből kilépve az ember szinte rögtön a parkerdőben találja magát.
5Személyzet
4Tisztaság
5Ár / érték arány
4Kényelem
4Szolgáltatások
4Étkezés
5Elhelyezkedés
2014. július 9.a párjával járt itt
Minden nyarukat Füreden töltő ismerőseim ódákat zengtek erről a helyről, engem valamiért nem fogott meg annyira. Ottlétünk alatt szinte egymásnak adták át a helyet az emberek, folyamatosan tele volt a terasz, finomak a boraik és a velős pirítósuk, ár-érték arányban is elfogadhatóak, összességében elégedetten távoztam, de nem ez a kedvenc helyem Füreden.
5Ételek / Italok
4Kiszolgálás
4Hangulat
3Ár / érték arány
4Tisztaság
Kiváló 2014. július 9.a párjával járt itt
Júniusban egy autós találkozóra érkeztünk a városba a párommal és egy baráti párral, akik máshol szálltak meg. Mivel az esemény előtt maximum egy héttel született az elhatározás, miszerint mi is részt veszünk a találkozón, SOS kellett szállást találnunk.
5Személyzet
5Tisztaság
4Ár / érték arány
5Kényelem
4Szolgáltatások
5Étkezés
5Elhelyezkedés