Jó
2012. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. június 13.Ajánlom a helyet másoknak is!
Azzal kezdődött, hogy volt egy itt is felhasználható 50 %-os szálláskuponunk, aztán mégsem használtuk fel, mert a hotel közvetlenül jobb, teljesebb szolgáltatást kínált egy csomagban.
Először nehezen találtuk meg, mert Komló felől nem volt kitáblázva, csak Pécs felől, mint ahogy később kiderült. Még csak a fedett rész üzemelt, akkor tisztították,fertőtlenítették az épületek közötti nyitott medencét. A szoba nagyon tágas volt, a franciaágy kényelmes, a tisztaság megfelelő. Az egyetlen zavaró tényező esőben derült ki, a felső emelet teraszáról a csatorna hibája miatt folyamatosan kopogva hullottak a cseppek a teraszunkra, amit a csurgás alá állított ruhaszárítóra terített törülközővel tompítottunk le:) A nagyobbik medence vize lehetett volna melegebb, úszkáláshoz, vizitornához megfelelt, de az élményelemek, buzgár, nyakzuhany használatához hosszabb távon hűvös volt. A wellness kezelések melletti női zuhanyozó zuhanytálcájában állt a víz, valami dugulás lehetett. Az infrakabin használatáért külön fizetni kellett, időre és nem személyenként, viszont mérete alapján ketten is kényelmesen elfértünk benne. A szaunához kapcsolódó pihenőtérben az ágyak nem voltak kényelmesek, és a székek helyett is inkább hagyományos szaunaágyakra lett volna szükség. A személyzet készséges, udvarias volt, az étteremben különösen. Teljes ellátásunk volt, így sem volt unalmas, egyhangú a választék, összességében az étterem szolgáltatása magasabb színvonalú volt, mint a wellness részlegé.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Ambient Hotel & ThermalSPA**** további értékelései
2026.02.20a párjával
Kiváló
![]()
Kétszer voltunk vendégek Önöknél,mind a két alkalommal a legjobb benyomásokkal távoztunk. Így harmadszorra is az Ambient Hotel mellett döntöttünk. Egészségügyi okokból kifolyólag az időpontot el kellett halasztani de foglalót befizettünk ,így csak időpont kérdése a látogatásunk. Ezúttal is...
2026.01.05gyerekekkel
Kiváló
![]()
Udvarias személyzettel találkoztunk, már az első perctől kezdve igazi vendégként érezhettük magunkat. A wellness részleg minden igényt kielégített, felnőttnek, gyermeknek egyaránt kiváló! Az ételek finomak és változatosak voltak! Nagyon szép helyen van szálloda, a környezete tiszta és...
2025.11.30a párjával
Kiváló
![]()
Egy szuper hétvégét töltöttünk itt. Tágas, nagy szobát kaptunk, nagy fürdőszobával, nagy erkéllyel, kilátással a kinti medencére. Az ételeket finomnak találtuk, de éreztük a különbséget a két vacsora szakácsai között. Szokatlan volt,hogy az ételek keskeny edényekben a melegítő lámpák alatt...
Az Ambient Hotel & ThermalSPA**** legnépszerűbb csomagjai
Előrefizetési kedvezmény félpanzióval
98.532 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
104.328 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
146.435 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Május 1.
148.815 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Húsvét
178.710 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval (1 éjszakától)
55.630 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Kedvezményes ár félpanzióval
204.020 Ft / 2 fő / 4 éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
79.360 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
100.150 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
92.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval