Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Rossz konyha, lelakott szoba

CE Plaza Hotel SiófokCE Plaza Hotel Siófok a térképen

Gyenge 2016. januárban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2016. január 26.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Megérkezésünkkor a recepciós nem volt éppen szívélyes. Szerencsére foglaltunk a mélygarázsban helyet, mert az utcán nem lehetett már sehol megállni (megjegyzem, a mélygarázs is dugig volt).
A szoba egykoron szép lehetett, mostanra eléggé lelakott képet mutat. A legfurcsább, hogy a fürdőszobában nem volt törülközőszárító, így a fürdőzés után nem tudtak megszáradni a ruhák, nem volt hol teregetni/szárítani.
Nem adtak külön törülközőt a wellness-hez, ráadásul tudták, hogy gyerek is lesz a szobában, de csak két törülközőt készítettek be.
Nem túl vendégbarát hozzáállás, hogy a köntösért külön kellett elmenni, majd távozáskor leadni. Jobb helyeken ez már a szobában van, ráadásul már mindegyik régen megérett a cserére.
A wellness elég kicsike, a medence hőfoka megfelelő volt, csak az ember ne nézze meg a mennyezetet meg a falakat, amikről pereg a vakolat és penészesek.
De minden negatívum eltörpül az étterem reggeli és vacsora kínálata mellett. Mint egy olcsó menza, kb. olyan volt az ételek íze, minősége, kínálatnak meg éppen nem nevezném.
A játszószoba viszont szép tágas és az ott dolgozó hölgy rendkívül kedves volt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:Gyenge
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Szörnyű
Elhelyezkedés:Átlagos

CE Plaza Hotel további értékelései

2025.11.26a párjával
Kiváló
Nagyon tetszett a szoba, kellemes, otthonos hatású, a panoráma ablakból a kertre néző kilátás szép. A kis teraszon lehet friss levegőn tornázni, pihenni. A wellness részlegben a szauna,és az udvari jakuzzit szerettük a legjobban. Hiányossága a kültéri medence le volt zárva, így nem tudtunk...
2025.11.26egyedül
Minden nagyon jó volt. Ami nem tetszett, hogy pl sonka nem volt a reggeliben, ill a teltház miatt sokszor szinte üres volt több tál. Lassan töltötték fel. Pl a joghurtot is, de más ételeket is. Ami még kellemetlen volt, az a gyerekjátszóban és a lobbyban elég hűvös volt. Sőt a medencében is...
2025.11.25gyerekekkel
Kiváló
Nagyon kényelmes volt a szoba tiszta fürdő puha ágy működő tv. A légkondit nem tudtam, hogy hogyan kell használni eltekertem és visszaugrott a hőmérsékletre és semmi nem változott egyszerűen nem tudtam használni. A reggeli ebéd vacsora meglepően jó volt én nem sok mindent szeretek mint ételt,...

A CE Plaza Hotel legnépszerűbb csomagjai

 Siófok - Négycsillagos wellness élmények teljes ellátással (min. 2 éj)
Négycsillagos wellness élmények teljes ellátással
84.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
 Siófok - VALENTIN HÉTVÉGE (min. 2 éj)
VALENTIN HÉTVÉGE
149.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
 Siófok - Wellness Vasárnap - 1 éjszakás vasárnapi kiruccanás
Wellness Vasárnap - 1 éjszakás vasárnapi kiruccanás
34.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
 Siófok - Wellness kaland félpanzióval (1 éjtől)
Wellness kaland félpanzióval (1 éjtől)
39.950 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Pelion Tapolca - 2 éjszakás ajánlat félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló - Legjobb ár félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
89.280 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő - Két éjszakás ajánlat
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
83.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval