Jó 2015. májusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2016. május 3.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az a fajta utazó vagyok, aki szeret mindent kipróbálni, kihasználni az időt, minél több mindent megkóstolni, így izgága remészetem kielégítésére a CE Plaza Hotel**** Siófok remek helyszínül szolgált.
Megérkezésünkkor a letisztult modern stílusú szobát jóval előbb el tudtuk foglalni, mint lehetett volna, bár igaz ez szerencse kérdése is lehet, mit ahogyan az is, hogy ki milyen keménységű ágyhoz van szokva.
Az étteremben minden étkezésnél az emberi gyomor ősellensége, a svédasztal várt minket, amely változatos és íncsiklandozó fogásokkal kápráztatott el és szolgálatkész pincérek lesték minden kívánságunkat.
A wellness részleg bár nem túl nagy a szálloda befogadó kapacitásához képest és ugyan ráférne egy nagyobb felújítás, de minden megtalálható benne, amelyre a pihenni vágyó ember vágyhat kezdve az élménymedencével, a többféle szaunán át a frissítő testkezelésekig.
Egyik este kipróbáltuk a hangulatos bárt, ahol az énekes- zenészek a kevéssé jó hangjukat remek dalválasztásaikkal kompenzálták. Érdemes legalább egyszer kipróbálni, hiszen a pihenéssel teli napot remekül megkoronázza egy kis zeneszó melletti esti koktélozás, borozgatás és beszélgetés.
A gyerekbarát szállodában a szülők pihenését a gyerekeknek szóló jól felszerelt játszóház teszi könnyebbé.
Ár-érték arányban nagyon megéri ezt a szállodát választani.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Jó
Tisztaság:Jó
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:Jó
Szolgáltatások:Jó
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Átlagos
CE Plaza Hotel további értékelései
2026.06.22gyerekekkel
Átlagos
Az ételek lehetnének változatosabbak. A reggeli mindegyik nap ugyan az volt. A vacsoránál is lehetnének változatosabb, hagyományosabb ételek. Sótlan és íztelen volt a hétfői napon az összes étel. De a wellness részleggel, a gyerekeknek a játszóházzal és a segítőkész személyzettel...
A fürdő teljesen jó, a pezsgőfürdő néha zsúfolt volt, hát a törölközők bizony lehetnének jobbak ,/nem volt nedvszívó képessége egyáltalán. Nem mindig volt nagy méretű törölköző ,kis arctörlő méretűt adtak test törlésére! Az ételek kiemelkedően jók voltak, a személyzet kiválóan végezte a munkáját...
A szoba viszonylag kényelmes volt, a kilátás nem túl kedvező. Igaz, én kértem udvarra néző szobát, de ez kb. egy kétméter széles szakaszt jelentett a szomszéd kerítésig, a szobánk előtt papírszeméttel tele dobálva. Másnapra ezt eltakarították. A reggeli változatos volt, és finom. A vacsora nem...