Kiváló
2018. júniusban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2018. augusztus 28.Ajánlom a helyet másoknak is!
Két baráti házaspár kamaszodó lányokkal érkeztünk Siófokra a Hotelbe közvetlenül a tanévzáró után. Szálloda részéről a fogadtatás hibátlan volt, várták érkezésünket, a személyzet mindenben rugalmasan segített, a korábbi érkezést egyáltalán nem vették rossz néven sőt... Valóban kihívás volt a szállodát felfedezni, de pont az új élményekért jöttünk. A lányok pillanat alatt feltalálták magukat, élvezték a "szabadságot", amit az étkezések során is alkalmaztak. Néhány vendéggel bizonyára nem egy CE Pláza Hotelben voltunk, mert mi kiváló, választékos, bőséges ételeket tudtunk korlátlanul, és érkezési időtől függetlenül fogyasztani. A személyzet maximálisan a helyzet magaslatán állt, gasztronómiai kérdésre is igyekeztek megfelelő választ adni. Nagyon jó ötlet, és jól kihasználható a kültéri un. teraszos étkezési, beszélgetési, iszogatási lehetőség! A mi szobánk éppen ide nyílt. A kijelentkezés ugyanolyan tökéletesen, rugalmasan zajlott, ahogyan a bejelentkezés is, így gyönyörű, felejthetetlen négy napot kaptunk, amit igazán köszönünk.
Megjegyzésként annyit, hogy a wellness részleg nyitvatartási idejének (főleg az esti zárás) meghosszabbítása még kellemesebbé tenné az ott töltött napokat, valamint a kerti részt is szebbé tenné egy újra füvesítés, és megfelelő sövény kialakítása. Mind ezek jelentősen nem csökkentették a szálloda szolgáltatásainak értékét.
Ennek tekintetében - bár a balatoni sétány, és ár/érték színvonal nem érdemli meg - a CE Pláza Hotelbe szívesen visszatérnénk máskor is (tervben van), és bátor szívvel ajánljuk mindekinek.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
CE Plaza Hotel további értékelései
2025.07.31gyerekekkel
Kiváló
![]()
Az egész család nagyon jól érezte magát. Kislányunknak nagyon tetszett a játszóház, a medencézés. Nekem nagyon szimpatikus volt, hogy a medencék víhzhőmérséklete kisgyerekek számára is alkalmas. Reggelit és vacsorát kaptunk, nagyon finom, bőséges és minden igénynek megfelelőek voltak. Kerékpár...
2025.07.27gyerekekkel
Kiváló
![]()
Összességében elégedett voltam, nagyon jól éreztük magunkat. A szoba kényelmes, a személyzet végtelenül kedves, segítőkész, az ételek nagyon finomak, a benti medence tökéletes ( a kintit nem próbáltuk). A játszóház mindig tele volt, minden korosztálynak vannak játékok. Annyi negatívumot tudok...
2025.07.26gyerekekkel
Kiváló
![]()
Mindennel elégedettek voltunk. Ha mégis valami negatívumot kellene említeni, az a reggeli lenne. Minden nap ugyanaz volt a választék. Az lehetne kicsit változatosabb. Amúgy minden rendben volt. Szuper jól éreztük magunkat. A játszóház is kiváló volt a gyerekek számára. Esetleg ott lehetne...
A CE Plaza Hotel legnépszerűbb csomagjai
Négycsillagos wellness élmények teljes ellátással
84.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
Tök jó családi kaland & varázslatos Halloween hétvége
115.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
Varázslatos karácsony és ünnepek között
119.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
Október 23. - Ünnepi wellness hosszú hétvége
179.400 Ft / 2 fő / 3 éjtől teljes panzióval
Fergeteges CE Plaza szilveszter
359.895 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Wellness kaland félpanzióval (1 éjtől)
39.950 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Wellness vasárnap - 1 éjszakás vasárnapi kiruccanás
44.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Balatoni családi vakáció (1 éjtől)
54.900 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz
121.200 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
81.738 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
66.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval