Átlagos 2013. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2013. szeptember 20.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Sok dolog tetszett a szállodában, amit hosszú lenne felsorolni, de én inkább a hiányosságokat említeném meg. A szobához 1 kulcsot (kártyát adnak) A fürdőszobában nincs konnektor a villanyborotvának. A NET erőssége nagyon gyenge és szakadozó. Az ágy mellett elhelyezett kapcsolók, rosszul vannak elhelyezve.(persze, ha egyáltalán működik) Az ember beleveri a fejét, ha olvasni szeretne. A szekrénynek nincs ajtaja és egy leszakadt gomb felvarrására is gondot okoz, mert nincs semmilyen eszköz hozzá. A TV kicsit ódivatú, de a csatornák száma is kevés. (magyar) Beállítani, vagy keresni abszolút, de nem lehetett. Az éterem szép, tágas és rendkívül finomak az ételek, de a személyzetet nem lehet első alkalommal megkülönböztetni a vendégtől. Az ital felszolgálóra, majdnem hogy vadászni kellett. Semmi mosoly, olyan gépiesen „tették” a dolgukat. A Wellness terén is hiányoltam, Pl: nincs óra a falon, nincs egy hőfokmérő és a táblák elhelyezése sem a legcélszerűbb. A víz hideg, más szállodákkal szemben. A kérdésünkre az volt a válasz, hogy meleg a levegő. A 4 zuhanyzóból (a három különleges élményhatásút nem sorolom ide) 3-nak le volt törve a csap fogantyúja. Nem lehetett használni. Összességében jól éreztük magunkat, de nem hiszem, hogy a közeljövőben vissza kívánunk jönni, míg ki nem javítják ezeket a hiányosságokat.
A wellnessben nagyon hideg volt a víz, nagyon rövid ideig volt elviselhető, sokat rontott a komfort érzeten! A parkolás a szálloda előtt és a mélygarázsban nem megoldott, a környéken is problémás és nehézkes, jó lett volna tudni előre, hogy több száz méterről kell majd behordanunk a dolgainkat,...
Mindennel elégedettek voltunk. Már hatodik alkalommal voltunk a szállodában. Egyet kifogásolunk, hogy a nagy medencénél kint nagyon csúszik a kő, amikor bemegyünk a vízbe. (Én el is csúsztam rendesen, a fejem is bevertem.) Kellene valami megoldás (esetleg gumi csík), persze van kapaszkodó, de én...
Az egész család nagyon jól érezte magát. Kislányunknak nagyon tetszett a játszóház, a medencézés. Nekem nagyon szimpatikus volt, hogy a medencék víhzhőmérséklete kisgyerekek számára is alkalmas. Reggelit és vacsorát kaptunk, nagyon finom, bőséges és minden igénynek megfelelőek voltak. Kerékpár...