Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Balatoni kikapcsolódás

Hotel Azúr SiófokHotel Azúr Siófok a térképen

2023. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. június 27.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Húsz év után tértünk vissza a Hotel Azúrba. A bejelentkezés gyorsan, ment, azonban a szobában vettük észre, hogy elfelejtettek törölközőt bekészíteni. Még a folyosón volt a takarító nő és jeleztük neki, de közölte, hogy sajnos nincs készleten, ha megjön a patyolat, akkor tud majd adni. Körülbelül 5 szőr érdeklődtünk, mire este 6 kor kaptunk. A köntössel ugyan ez volt a helyzet. Az sem volt készleten. Ebben az a bosszantó, hogy ez több éve létező probléma és még mindig nem oldották meg. Az étteremben az ételek finomak voltak, azonban a reggeli elég szegényes. A szobában a klíma nem működött, (június 20 még nem állították hűtésre) majd kaptunk egy másik szobát, amiben 24,5 fok volt, de amint a kinti hőmérséklet elérte a 30 fokot a szobában nem tudtuk 26,5 fok alá hűteni. meleget fújt. Ez egy 4 csillagos szállodában megengedhetetlen. Vacsora után lehetett szerencsekereket pörgetni, amivel nyertünk 2900 forintos pizza menüt (margarétás pizza üdítővel). Ezzel vigyázni kell, mert végelszámoláskor ugyan úgy kiszámlázták. A medencék élmény elemei néha üzemeltek, néha nem. A pezsgőágy egyáltalán nem. A balatoni strand részén ki írhatnák a víz hőfokát, mint más üdülőkben. Azért jól éreztük magunkat, de elgondolkodtató, hogy ide vissza térjünk-e.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:
Tisztaság:
Ár / érték arány:
Kényelem:Átlagos
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:Kiváló
Fényképek (4)
Hotel Azúr Siófok - SzobákHotel Azúr Siófok - SzobákHotel Azúr Siófok - Külső képHotel Azúr Siófok - Fürdőszoba

Hotel Azúr további értékelései

2026.04.16a párjával
Átlagos
Tetszett, hogy az elutazás napján ott maradhattunk a wellnessben. Jól esett a pezsgő, amit szülinapomra kaptam. Nagyon nem volt jó egy építkezés felett lakni, reggel negyed nyolckor arra ébredni. A személyzet azt kommunikálta felénk, hogy kilenckor kezdődik a munkálat. Félreinformált minket,...
2025.11.27kollégákkal
Kiváló
Nem először jártam itt, konferencián 3 napig voltunk most, esős időben. Kiváló előadóteremben nagy létszámmal is kényelmesen halhattuk az előadásokat, Kávészünetekben mindenféle sütemény, ital, még gyümölcs is volt. Ebédek, vacsorák többféle húsos ételt, halat is tartalmaztak, finom volt...
2025.02.19a párjával
Elsősorban a nagy wellness-részleg miatt választottuk a férjemmel februári kikapcsolódásunk helyszínének. Tetszett, jól tudtuk érezni magunkat, DE - a szauna-részbe kellene egy ivóvíz csap, - nem volt elég meleg a levegő hőmérséklete a medence-részben, illetve a folyosón. Választékos és...

A Hotel Azúr legnépszerűbb csomagjai

 Siófok - Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel (min. 2 éj)
Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Kedvezményes ajánlat (min. 2 éj)
Kedvezményes ajánlat
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Október 23. - speciális előrefizetéssel (min. 2 éj)
Október 23. - speciális előrefizetéssel
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Október 23. (min. 2 éj)
Október 23.
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Két ünnep között - speciális előrefizetéssel (min. 2 éj)
Két ünnep között - speciális előrefizetéssel
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Karácsony - speciális előrefizetéssel (min. 2 éj)
Karácsony - speciális előrefizetéssel
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Karácsony (min. 2 éj)
Karácsony
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel (min. 3 éj)
Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Kedvezményes ajánlat (min. 3 éj)
Kedvezményes ajánlat
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Augusztus 20. - speciális előrefizetéssel (min. 3 éj)
Augusztus 20. - speciális előrefizetéssel
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Augusztus 20. (min. 3 éj)
Augusztus 20.
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Szilveszter - speciális előrefizetéssel (min. 3 éj)
Szilveszter - speciális előrefizetéssel
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Szilveszter (min. 3 éj)
Szilveszter
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Napi ár félpanziós ellátással
Napi ár félpanziós ellátással
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel (min. 5 éj)
Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Kedvezményes ajánlat (min. 5 éj)
Kedvezményes ajánlat
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel (min. 7 éj)
Kedvezményes ajánlat - teljes előrefizetéssel
Kérd ajánlatunkat!
 Siófok - Kedvezményes ajánlat (min. 7 éj)
Kedvezményes ajánlat
Kérd ajánlatunkat!
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Helios Hévíz - Legjobb ár all inclusive ellátással a hévízi Hunguest Heliosban
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő - Két éjszakás ajánlat
Hotel Piroska Bük, Bükfürdő
83.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
Prémium Hotel Panoráma Siófok - Egy szelet Balaton
Prémium Hotel Panoráma Siófok
125.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval