Átlagos
2014. júliusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2014. július 28.Ajánlom a helyet másoknak is!
A szálloda "szocreál" stílusán nem igazán változtattak a felújítás alkalmával. Belül minimalista módon újították fel. Ennek ellenére, ajánlom a szállodát azoknak, akik aki nem luxusra vágynak hanem csupán tiszta ágyban aludni, és kulturált környezetben kívánnak eltölteni néhány napot. A hotel saját füvesített, gondozott stranddal rendelkezik. Ingyenesen rendelkezésre állnak napozóágyak - bár némi közelharc folyik értük reggelente...
Az étkezésről: Én a svéd-asztalos reggelit vettem igénybe, ami bőséges, megfelelő volt.
Az ott tartózkodásom alatt 3 negatív dolgot tapasztaltam, mind a recepcióval kapcsolatos:
+ Érkezéskor előre elkérték a lefoglalt időtartam teljes árát, annak ellenére, hogy előleg fizetésére előzetesen már sor került. Ez nagyfokú bizalmatlanságra vall.
+ Az ott-tartózkodásom 3. napján tévesen letiltásra került a kiadott mágneskártya (amivel be lehet jutni a szobába ill. a strand felé)Amikor a recepciósnak jeleztem, akkor dölyfösen megjegyezte, hogy 10 óráig ki kellett volna jelentkeznem. (persze miután ellenőrízte az adatokat elnézést kért, és újra használhatóvá vált a kártya)
+ Végül, a távozás is kissé ellenszenvesen zajlott. Leadtam a mágneskártyát
és a TV távirányítót, amire "rendben van" volt a válasz! Semmi viszlát, vagy kedvesség. Nem éreztem, úgy hogy szívesen látnának, várnának vissza...
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Hotel Lidó Siófok további értékelései
2022.07.21a párjával
Kiváló
![]()
Egy röpke hétvégét töltöttünk itt, ár érték arányban is kiváló szálloda a személyzet kedves, super hogy saját kis stranddal rendelkezik és a kényelemhez még kerti bútorok és pihenő/napozó ágyakat is biztosítanak. A szálloda elhelyezkedése is nagyszerű, közel mindenhez, de mégis nyugodt pihenést...
2022.06.23családjával
Kiváló
![]()
Fantasztikus hétvégét töltöttünk a hotelben. Az ételek finomak, a személyzet kedves, segítőkész. A saját part szakasz plusz kuriózuma a helynek. Ennyire központi helyen, ilyen korrekt áron szerintem nem lehet szállodát találni.
2022.03.22a párjával
Kiváló
![]()
Ilyen jó helyen, ilyen árban szerintem az egész Balatonon nem lehet szállodát találni. Az étterem is nagyon jó volt. A mi szobánkból gyönyörű volt a kilátás. A saját part szakasz vize is kitűnő. Alig várjuk, hogy júniusban újra ott legyünk.
Ezek a szállások is érdekelhetnek
198.000 Ft / 6 fő / 3 éjtől ellátás nélkül
89.900 Ft / 2 fő / 2 éjtől teljes panzióval
87.255 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval