Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Átlagon aluli szolgáltatások négycsillagos áron

Prémium Hotel Panoráma SiófokPrémium Hotel Panoráma Siófok a térképen

Gyenge 2024. januárban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2024. január 8.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A liftekre mindig várni kellett, hiába van három, a program nem megfelelően működik. A szobák és ajtók nem szigeteltek, ezért minden be- és áthallatszik (gyerekek rohangálása, kiabálás, stb). A személyzet rendszeresen beszélgetett hangosan az ajtónk előtt, pedig tudniuk kellett, hogy milyen adottságúak a szobák. Mindezt úgy, hogy nemcsak a takarítók, de a vezetőjük is ott volt. Mikor kimentem és dühösen rájuk néztem, elhallgattak. Láttam, hogy egy másik szobába úgy nyitottak be, hogy ott még pihentek, aludtak. Nálunk a szobabajtó rendkívül nehezen nyílt. A fürdőben egyetlen (!) kis akasztó volt a törülközők, köpenyek számára, így azok mindig vizesek voltak. Takarítás címén csak a szemetet vitték ki és wc papírt hoztak, mást nem csináltak. Nekem kellett az asztalt nedves törlőkendővel végigtörölnöm. A csap is koszos, vízköves maradt "takarítás" után.
A wellness részleg felújításra szorul, sok helyen omladozik a vakolat a mennyezetről, falakról. Csak egy-egy zuhanyzó működött a szaunáknál és a medencénél, az sem rendesen. A másik kettőt elkerítették, illetve nem működött. Ekkora forgalomra kevés az egy-két zuhanyzó, mindig várni kellett. A jég szinte azonnal elfogyott, így azzal sem tudtuk lehűteni magunkat. Az infraszaunában csak a két első infrapanel működött, a többit kikapcsolták, így nem volt megfelelően egyenletes a melegítés.
Az étterem átlagos, nem egy négycsillagos szállodához méltó, inkább alig három. Az étel- és italválaszték gyenge, kivitelezésük átlagos, nagyon kevés az alternatív (mentes) étkezési lehetőség, desszerteknél egyáltalán nincs ilyen. A gépi kávé instant kávéból készült, rossz ízű. Kérésemre nagy nehezen előkerítettek kevés rizsitalt a kávéhoz, de láttam, hogy nem tetszett nekik a külön munka. Csupán egy kenyérpirító van, melybe csak egyetlen db kenyér fér bele, az is siralmasan működött. Negyed órát minimum várnom kellett, ha pirítóst szerettem volna enni. A "gyümölcslevek" vagy fel voltak vizezve, vagy a legolcsóbb kategóriát kínálták. A meghirdetett koktélakció az adott időpontban nem volt elérhető, így teljes áron vehettünk csak italokat. Ezek után többé nem tettük! A szeszes ital választék rendkívül korlátozott, szintén nem egy négycsillagos szállodát jellemez. Az újévi pezsgős reggelinél a meghirdetettel ellentétben nem volt fogadó pezsgő, csak akkor raktak ki megint, amikor mentünk ki az étteremből, mert elfelejtették pótolni. Kösz, már nem kellett, inkább gyorsan elindultunk haza!
Összességében egy alig háromcsillagos szálloda színvonalát adták négycsillagos áron.
Senkinek nem ajánlom.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Gyenge
Tisztaság:Átlagos
Ár / érték arány:Gyenge
Kényelem:Gyenge
Szolgáltatások:Átlagos
Étkezés:Átlagos
Elhelyezkedés:

Prémium Hotel Panoráma további értékelései

2026.01.09gyerekekkel
Kiváló
Szilveszterre mentünk,3 napot. Az ételek bőségesek voltak, személyzet csodálatos. Aki nem autóval megy, annak elég sokat kell gyalogolni mondjuk a plázáig,viszont maga a szálloda elhelyezkedése az Arany parthoz nagyon közel van. Sokan írták véleményben, hogy a szálloda nem tiszta, de igen...
2026.01.05a párjával
Átlagos
A szobák tisztasága,hagy némi kívánni valót maga után! Szőnyegek koszosak! Paplan párna elképesztő!,és a matrac sem kutya! ...A kajájuk kiváló! A hotel közvetlen vízparti,....ez remek,...de nem tudsz közvetlen kímenni a partra ,mert a kapu zárva van egész nap! Ki kell menni a hotelből és...
2026.01.03a párjával
A szoba tiszta, a fürdőszoba tiszta. A kád mellett és a mosdónál nem voltak megtöltve a folyékony szappantarók. Au étkezés alkalmával többször tapasztaltuk, hogy kemény, száraz a hús pld. a szűzérme, sült hús. A vadas viszont nagyon finom volt. Az előételeket és a gyümölcsöket nagyon...

A Prémium Hotel Panoráma legnépszerűbb csomagjai

 Siófok - Ébredj Balaton (min. 2 éj)
Ébredj Balaton
97.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Siófok - Zöld út a nyárba (min. 2 éj)
Zöld út a nyárba
109.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Siófok - Indián nyár (min. 2 éj)
Indián nyár
125.400 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Siófok - Csobbanj a nyárba! (min. 2 éj)
Csobbanj a nyárba!
131.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
 Siófok - Egy szelet Balaton (min. 3 éj)
Egy szelet Balaton
241.500 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
 Siófok - Napi árak reggelis ellátással (1 éjtől)
Napi árak reggelis ellátással (1 éjtől)
43.700 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
 Siófok - Pünkösdi királyság
Pünkösdi királyság
49.000 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
 Siófok - Aranyparti majális
Aranyparti majális
49.000 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
 Siófok - Húsvéti NYULatság!
Húsvéti NYULatság!
56.500 Ft / 2 fő / éjtől választható ellátással
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger - Legjobb ár félpanzióval, fürdőbelépővel
Hunguest Hotel Flóra Eger
96.220 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Helios Hévíz - Legjobb ár all inclusive ellátással a hévízi Hunguest Heliosban
Hunguest Hotel Helios Hévíz
126.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől all inclusive ellátással
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Senior ajánlat Hévízen
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval