Kiváló
2023. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2023. augusztus 24.Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Valóban igaz, ez az ország egyik legjobb étterme. Nehéz lenne az élen rangsorolni, de ott van az élbolyban, az biztos! Időben jelentkeztem, lefoglaltam a helyünket, voltam már kellemetlen helyzetben nem is egyszer, amikor azzal fogadtak (nem itt!) az ajtóban, hogy "volt foglalásuk?" és ha azt válaszoltam, hogy nem, akkor nem leplezett undorral és megvetéssel "akkor sajnáljuk..." és ajtót mutattak... Szóval, itt minden rendben volt, megérkeztünk, pár perccel a lefixált időpont előtt, úr mondta, hogy csak bátran be, van egy foglalásuk, igen, éppen mi lennénk azok... akkor két asztal közül is választhatunk, egy itt a közelben, vagy egy ott, az üvegfal mellett. Azt nem tudom, miért csak ezt a kettőt lehetett választani, amikor teljesen üres volt az étterem, ötven üres asztallal. De rendben is volt, az ablak mellettit választottuk. Kellemes hűvös van bent a kinti rekkenő forróságban. Érdekes, hogy az egész étterem patyolattiszta volt, egyedül az én lehetséges székem alatt volt egy félmarék elszórt morzsa, nem tudom, miért éppen, sehol máshol nem volt ilyen. Talán beetetnek, mint a madarakat. De amúgy evőeszköz, asztal csillog-villog! A WC is makulátlan. Degusztációs menüt kértünk, ebből kiderül mit tud az étterem, azaz maga a szakács, mik a kreativitásának kibontott vágyai. fővonalai. Ő nem hibázott, és mi sem, amikor ezt kértük. Nagyon gondos, precíz a felszolgálás, eléggé informatív is, feleségem abban a helyzetben volt, hogy ő élvezhette a ház borait is, nekem csak a limonádék jutottak. A csirkemájas parfé, mint előétel pompás volt kis céklával, bogyós gyümölccsel, tényleg frissen sütött kalácsot kaptunk hozzá. Remek kezdet. A leves szárazanyaga tényleg csontszáraz volt a tányérban, de a ráöntött lé után azonnal elvegyült, ízharmonizált, semmit sem lehetett abból érezni, hogy különböző edényekben fogantak. Tökéletes volt. A bárányhús is isteni volt, a lazacpisztáng is, hogyan is részletezzem... így kell, pont ez az elképzelésem, amikor tobzódni szeretnék az ízekben. A meggyes desszert is győztesként zárta a programot. Szóval csupa öröm volt, utólag megbeszélve a nejemmel egyáltalán nem tartottuk túlzónak az ebéd árát, egy degusztációs menü 28000 forint, japán Wagyu bélszínnel még plusz 22000 forint lett volna, de azt nem kértük, pont jó volt ez így. A lényeg, hogy tökéletesen megelégedve, egy jó élménnyel gazdagabban távoztunk innen.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (28)
Még több kép (18 db)
Kreinbacher Bistro további értékelései
2021.11.15a párjával
Kiváló
![]()
Jelenleg az egyik legjobb videki etterem. Ket es fel nap alatt volt eselyunk megkostolni az osszes aktualis fogast. Kreativ etelek voltak, atgondolt es tokeletesen megvalositott koncepcio, modern talalas. A hely industrial designja csillagos otos, elegans bisztro hangulat. Kategoriajaban...
2021.11.15a párjával
Kiváló
![]()
Szerintem jelenleg az egyik legjobb vidéki étterem. Érezhetően minőségi alapanyagokkal dolgoznak, a tálalás szép, az ételek kifejezetten finomak. A kiszolgálásban az egyetlen javítanivaló talán az, hogy a hölgyeknek kellene először felszolgálni az ételt, és nem utoljára. Az itallapon alapvetően...
2020.09.05gyerekekkel
Kiváló
![]()
„Somló borait a különleges terroir teszi emlékezetessé, a birtoklátogatást a hegy bazaltszikláinak közelsége és Ekler Dezső épületegyüttesének kortárs látványvilága.” – olvashatjuk a Kreinbacher birtok honlapján. Szó, ami szó, emlékezetes minden itt tett látogatás. Az étteremben...
Népszerű szállások a környéken
![Hotel Kapitány Sümeg - Kedvezményes ajánlat]()
Kedvezményes ajánlat
2024.08.09-ig
86.080 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
![Hunguest Hotel Panoráma Hévíz - Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel]()
Kényeztető pihenés Hévízen Tófürdő belépővel
2024.09.01-ig
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
60.800 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
![Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással]()
Wellness élmények előfoglalással
2024.09.01-ig
65.700 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval