Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ne hagyjátok ki, ha Sopronban jártok!

Gyógygödör Borozó SopronGyógygödör Borozó Sopron a térképen

2016. szeptemberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2017. augusztus 6.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Gyógygödör szerintem majdnem annyira alap látványosság Sopronban, mint a Tűztorony. Aki járt már a városban, biztos, hogy ismeri, sőt, aki esetleg még nem, az is jó eséllyel hallott róla. A város abszolút belvárosában, a főtéren egy pincerendszernyi borozó, ahol nemcsak inni, de enni is lehet. Főleg magyaros, fűszeres, inkább nehéz ételeket, emberes adagokban. A soproni hosszú hétvégénk során minden este megfordultunk itt, és még helyet találni sem volt könnyű, pedig nagyon sok asztaluk van, ugyanis a pince több részből áll, egymásból nyílnak az újabb helyiségek, vannak külön"termek" is, zegzugos, kicsit útvesztős az egész. Kicsit dohos, állott pinceszag van, de ez inkább autentikussá teszi a helyet. El sem tudom képzelni, milyen lehetett a levegő, amikor még lehetett a vendéglátó egységekben bent dohányozni? Az ételek közül többet is kóstoltunk: a legendás velős pirítós mellett csülköt, Cordon Bleu-t, pincepörköltet, halászlét, gesztenyepürét. A konyha nem kimagasló gasztro-élmény, de aki szereti a kiadós, nehéz, jó paprikás magyaros ételeket, az itt nem fog csalódni. Fizetés csak készpénzzel. A zárórát szigorúan veszik. A mosdó lepusztult.
A borokról csak annyit, hogy itt mindig van soproni Zöldveltelini, amiből mindig iszom is 1 vagy 2 decivel, ha itt járok.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Átlagos
Kiszolgálás:
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (16)
Gyógygödör Borozó Sopron - EgyébGyógygödör Borozó Sopron - Külső képGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - Étlap/itallapGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - Étlap/itallapGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - BelsőGyógygödör Borozó Sopron - Étel/italGyógygödör Borozó Sopron - Étel/ital

Gyógygödör Borozó további értékelései

2024.01.31egyedül
A soproni Gyógygödörbe tavaly márciusban tértem be, azzal az egyértelmű szándékkal, hogy vegyek egy adag pacalpörköltet elvitelre. 3600 forint volt egy átlagos adag, kb 40 deka, otthon megmelegítettem, korrekt volt, élvezhető. 3,5 pontos teljesítmény. Kerekítsünk felfelé. Az italválaszték...
2023.10.18csoporttal
Kiváló
Csoportosan érkeztünk ide, előre megrendeltük a vacsorát. Mindenki fáradt volt egy hosszú átszállásos vonatozás után, így kicsit pihenhettünk, amíg feltálalták az étkeket, italokat. Külön öröm volt nekem, hogy friss csapvizet is kaphattunk. Nagyon finom a soproni víz. Ízletes frissensültet...
2023.10.12barátokkal
Átlagos
Soproni ismerőseim vagy inkább barátaim javasolták, náluk szálltam meg, és szerettem volna elhívni őket valami jó helyre vacsorázni, ők ezt választották. Nos hát, igen is meg nem annyira... valójában éhes voltam, egész nap nyomtam a pedált a saját ebédidőmet meg valahol átléptem közben térben és...
Népszerű szállások a környéken
Civitas Hotel Sopron - Napi ár reggelivel
Napi ár reggelivel
2025.01.03-ig
Civitas Hotel Sopron
29.790 Ft / 2 fő / éj-től reggelivel
Ensana Thermal Sárvár - Wellness élmények előfoglalással
Wellness élmények előfoglalással
2024.11.01-ig
Ensana Thermal Sárvár
81.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től bőv. félpanzióval
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa - Napi ár all inclusive ellátással
Napi ár all inclusive ellátással
2024.12.31-ig
Park Inn by Radisson Sárvár Resort & Spa
65.065 Ft / 2 fő / éj-től all inclusive ellátással