Egy barátságos este

Soproni ismerőseim vagy inkább barátaim javasolták, náluk szálltam meg, és szerettem volna elhívni őket valami jó helyre vacsorázni, ők ezt választották. Nos hát, igen is meg nem annyira... valójában éhes voltam, egész nap nyomtam a pedált a saját ebédidőmet meg valahol átléptem közben térben és időben. Itt a pinceborozó-étteremben egy kicsit hangulat híján éreztem magam, leültünk egy asztalhoz, két férfi iddogált még rajtunk kívül a hely egész hosszában. Pincér kedves, étlap, választék magyaros, gyorsan képzeltem magamnak egy erőlevest tojássárgájával, meg egy böllérmájra is áhítoztam, rizs helyett krokettel. Nem kellett sokáig várni. Az erőleves jóízű volt, a tojás bele... hmmm, egy kicsit nem úgy sikerült. A fehérje is belekerült bőven. Na és az állaga egy kissé közelebb volt a nyershez, mint szerettem volna. A böllérmájjal meg az volt a gondom, hogy vastagon zsíros volt. Nagyon. Így aztán éhség ide vagy oda, hamarabb teltem el a zsíradagommal, nem is ettem meg az egészet. Egyébként több kemény darab is akadt a májkupacban, mint szerettem volna. Talán ott hibáztam, hogy nem kértem hozzá savanyúságot. Elfelejtettem, pedig az valamit segített volna. A végére kért Krusovice (csak üveges sör van) jól jött, lehet, hogy inkább soproni bort kellett volna stílszerűen kóstolnom itt. A végén a fizetés sem annyira sikerült, az egyik terminál elutasította kártyámat, miután már mindent bepötyögtem, hoztak egy másikat, az meg elfogadta, de kicsit bizonytalan voltam abban, hogy nem fizetem-e kétszer? Megnyugtattak, hogy nem. Hát, nem egy kiemelkedő emlék.