Átlagos 2016. augusztusban, kollégákkal járt ittÉrtékelt: 2016. augusztus 17.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az előzőekben jót tapasztaltam, így egy megbeszélést ide szerveztem az egyik barátommal, munkatársammal. Jeleztem előre, hogy jó söröket fogunk inni. Hát lehet, hogy így volt de a kiszolgálás az nagyon gyenge lábakon áll. Rajtunk kívül még egy asztalnál voltak vendégek. Ennek ellenére az első 5 perc után sem jött oda senki, majd nagy nehezen előkászálódott a pincér munkatárs. A sört elég hosszú várakozás után hozta ki. Megittuk mert jó meleg volt és hétvégét megalapozó péntek délután. Ittunk volna még egyet, de pincér sehol. Vártunk majd odamentünk a pulthoz de ott sem volt senki. Kis várakozás után egy hölgy jelent meg és felvette a rendelést, majd a lassúléptű pincér hozta ki. Megittuk ezt is. Mivel jó minőségű kézműves sörök voltak ittunk volna még egyet. Ugyan az a jelenet játszódott le mint az előbb. Fizetni akartunk de pincér sehol. A számlát a pultnál kaptuk meg de kissé elkerekedett a szemünk a számla láttán több mint 5 ezer forint volt 6 kori sörért. Ez a jó minőségű kézműves sörökért is drága ilyen kritikán alóli kiszolgálással. A jó sörök miatt ajánlom a helyet de a kiszolgáláson javaslom, hogy változtassanak.
Előre foglaltam helyet (6fő), kedvesen köszöntöttek. Ételek, italok finomak voltak, felszolgáló hölgy az ételek összetételével, elkészítési módjával tökéletesen tisztában volt. Minden kérdésünkre szívesen válaszolt.
A Cirmibe a 2016-os első látogatás után, melyről oly lelkesen számoltam be, betértem még háromszor. Egyáltalán nem volt oly szuper, mint az először. A pincér okoskodott gasztronómiai kérdésben és nem is volt igaza, ez valamikor 2020 táján történt, az étel sem volt az igazi, 3 pontnál nem...
Nem volt tervezett az érkezésünk, nem ismertük a helyet. De nagyon örültünk, hogy rátaláltunk. Szimpatikus, hangulatos berendezés, nagyon finom ételek, italok. Nagyon sokan voltak, de a pincérek nagyon kedvesek és igyekvők voltak. Köszönjük a vendéglátást! Visszatérünk! :)