Gyenge 2024. decemberben, egyedül járt ittÉrtékelt: 2024. december 23.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Cirmibe a 2016-os első látogatás után, melyről oly lelkesen számoltam be, betértem még háromszor. Egyáltalán nem volt oly szuper, mint az először. A pincér okoskodott gasztronómiai kérdésben és nem is volt igaza, ez valamikor 2020 táján történt, az étel sem volt az igazi, 3 pontnál nem érdemelt többet. A minap 23.55kor mentem be, tudván, hogy éjjel 1-kor zár a hely, és nem akartak sört adni. Kitartottam a jogaim mellett, nagy nehezen megkaptam a sört. Nem akarok ártani nekik, nem teszem őket a nem ajánlott kategóriába, de ez nincsen rendjén. Messzemenően elítélem, ha a vendégek visszaélnek a tulaj üzletpolitikájával és záróra után is maradnak a pincérek alvásidejéből véve ezzel el. De azt is elítélem, ha több, mint egy órával a zárás előtt nem akarnak inni adni.
Előre foglaltam helyet (6fő), kedvesen köszöntöttek. Ételek, italok finomak voltak, felszolgáló hölgy az ételek összetételével, elkészítési módjával tökéletesen tisztában volt. Minden kérdésünkre szívesen válaszolt.
Nem volt tervezett az érkezésünk, nem ismertük a helyet. De nagyon örültünk, hogy rátaláltunk. Szimpatikus, hangulatos berendezés, nagyon finom ételek, italok. Nagyon sokan voltak, de a pincérek nagyon kedvesek és igyekvők voltak. Köszönjük a vendéglátást! Visszatérünk! :)
A szuperfinom limonádék után kb. minden csalódás volt. A rákleves nagyon csípős volt, pedig erről szó sem volt, a pho leves átlagos, a guacamole szósz és a caprese saláta teljesen ízetlen. Sajnos a burger is csalódás volt. Kár.