Kiváló 2014. januárban, gyerekekkel járt ittÉrtékelt: 2014. január 7.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Az első nap egy nagyon rossz étteremben ettünk itt szegeden, így azt mondtam elmegyünk a JBP-e. Milyen jól is tettem. Az ajtónál már segítettek a babakocsi felemelésében! – ez sajnos ritka, igaz mondták lassan megcsinálják a felhajtót. A felszolgálás kitűnő, pedig telt ház volt (hétfő este), az ételek.. Tejben párolt fokhagymás csirke steak, spárgával valami hihetetlen gasztronómiai feltöltődést adott. A francia hagyma levesről nem is beszélve. A WC tiszta és rendezett, van meleg-víz és folyékony szappan. Az árak elfogadhatóak négy fenőt, egy gyermek plusz egy csecsemő 19000 Huf mindennel együtt. Csak ajánlani tudom, imádtuk.
Mivel az Auris Hotelben, ahol megszálltunk, csak reggeliző étterem van, a recepció azzal igazolta vissza a foglalásunkat, hogy egyúttal éttermeket is ajánlottak. Köszönet érte! Első helyen a John Bull Pubot írták. És a taxis, aki a szállodához vitt bennünket, amikor mondtuk, hogy ezen a helyen...
Céges évzáró vacsora keretében látogattunk a JBP-ba. Előző munkanap leadtuk a rendeléseket - így ki-ki a la carte választhatott. A hely nagyon belvárosi, nagyon fölkapott (nem véletlen). A pincérek szimpatikusak, talpraesettek, nagyon ügyesek voltak. Amikor kellett, akkor mindig ott voltak,...
Váratlanul alakult, hogy a bull-ba megyünk. telefonon foglaltunk helyet, sikerült egyeztetni, mert sokan voltak. Az étlap jó - leírja mit tartalmaznak a fantázianevek. Drága, de nagyon ízletes és ötletes ételeket ettünk. A kiszolgálás gyors, nem tolakodó. A Tv-ket én minden étteremben...