Gyenge 2015. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2015. július 20.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
A tapasztaltak alapján egyáltalán nem szolgáltak rá az előkelő 2. helyre. A felszolgálók unottak, közönyösek voltak, többszöri jelzésre, hívásra sem reagáltak. Az étel mennyisége nagyon is hagy kívánni valót maga után, de a minősége sem valami elragadó volt. Az abrosz nélküli üveg asztalokat sokkal igényesebben kellene tisztán tartani. A tapasztaltak alapján szinte pironkodnunk kellett Holland vendégeink előtt. Mondanom sem kell, hogy utoljára voltunk itt!
Szeged tradicionális halétterme a Kiskőrössy Halászcsárda, amely a belvárostól északra, a település szélén,a Felső-Tisza-parton található. A belvárosból majdnem egy órányi gyaloglással érhető el, persze gyorsabb és praktikusabb autóval vagy tömegközlekedéssel, de akár a vízen keresztül hajóval és...
A tegnap öt év után ismét betértünk egy jóbarátommal a Kiskőrössybe, ő akart egy jó halászlét enni, én meg úgy gondoltam, hogy eszem egy adag haltepertőt a sör mellé. Végül kiderült, hogy a három kimagasló előételt immár vegyesen is tálalják, összevonva, haltepertőt, rántott haltejet és pankó...
Évtizedek óta, évente több alkalommal jártunk családdal, barátokkal a halászcsárdába... Az elmúlt két három évben csak egyszer egyszer.... bár semmi oka nem volt, hogy többször is mehettünk volna....Mindig nagy várakozással mentünk az ikonnak számító vendéglátóhelyre...Tudtuk, hogy mindig a...