Jó 2015. augusztusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. november 25.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy esküvői ceremónia után úgy döntöttünk, hogy ha már ilyen szépen felöltöztünk, menjünk el a nap zárásaként egy étterembe. A választásunk hamar a halászcsárdára esett, mivel régen ettünk már halászlét. Az étterem nagyon zsúfolt volt, alig találtunk egy szabad asztalt. Az étel nagyon bőséges és finom volt. A kiszolgálás már nem volt annyira szimpatikus, mert rengeteget kellett várni, mire odajött a pincér. Az italt is elég soká hozta és amikor fizetni akartunk, oda mentünk hozzá, mert nem nagyon akart arrafelé jönni, amerre ültünk, pedig próbáltunk szemkontaktust keresni. Az étterem pozitívuma volt még, hogy élőzene szólt szombaton.
Szeged tradicionális halétterme a Kiskőrössy Halászcsárda, amely a belvárostól északra, a település szélén,a Felső-Tisza-parton található. A belvárosból majdnem egy órányi gyaloglással érhető el, persze gyorsabb és praktikusabb autóval vagy tömegközlekedéssel, de akár a vízen keresztül hajóval és...
A tegnap öt év után ismét betértünk egy jóbarátommal a Kiskőrössybe, ő akart egy jó halászlét enni, én meg úgy gondoltam, hogy eszem egy adag haltepertőt a sör mellé. Végül kiderült, hogy a három kimagasló előételt immár vegyesen is tálalják, összevonva, haltepertőt, rántott haltejet és pankó...
Évtizedek óta, évente több alkalommal jártunk családdal, barátokkal a halászcsárdába... Az elmúlt két három évben csak egyszer egyszer.... bár semmi oka nem volt, hogy többször is mehettünk volna....Mindig nagy várakozással mentünk az ikonnak számító vendéglátóhelyre...Tudtuk, hogy mindig a...