Átlagos 2021. augusztusban, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2021. augusztus 30.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Csoporttal, időpontra érkeztünk, az ételek, italok is előre meg voltak rendelve. Ennek ellenére az italkiszolgásás (nagyrészt sör) kissé lassan ment, később az ételeknél ez már gördólékenyen ment. Az is lehet, hogy csak mi voltunk türelmetlenek, mert az építkezések miatt nem lehetett busszal megközelíteni az éttermet, így gyalaogolni kellett a hőségben, amíg odaértünk. Egyébként az étterem nagyon szép helyen van, hangulatos nagy terasszal, a sör jó hideg , az ételek finomak voltak. Összességében jó hely.
Szeged tradicionális halétterme a Kiskőrössy Halászcsárda, amely a belvárostól északra, a település szélén,a Felső-Tisza-parton található. A belvárosból majdnem egy órányi gyaloglással érhető el, persze gyorsabb és praktikusabb autóval vagy tömegközlekedéssel, de akár a vízen keresztül hajóval és...
A tegnap öt év után ismét betértünk egy jóbarátommal a Kiskőrössybe, ő akart egy jó halászlét enni, én meg úgy gondoltam, hogy eszem egy adag haltepertőt a sör mellé. Végül kiderült, hogy a három kimagasló előételt immár vegyesen is tálalják, összevonva, haltepertőt, rántott haltejet és pankó...
Évtizedek óta, évente több alkalommal jártunk családdal, barátokkal a halászcsárdába... Az elmúlt két három évben csak egyszer egyszer.... bár semmi oka nem volt, hogy többször is mehettünk volna....Mindig nagy várakozással mentünk az ikonnak számító vendéglátóhelyre...Tudtuk, hogy mindig a...