Jó 2013. októberben, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2014. október 12.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Kiskőrössy halászcsárda egy biztos pont Szegeden. Az elmúlt húsz évben tán tucatszor ettünk itt, vannak ételek, melyek stabilan jók és vannak, melyek kockázatosak. Mivel a ponty friss, ezt érdemes rendelni. Harcsát is, ott van pörgés. Viszont befürödtünk már csukával, békacombbal, amiből vélhetően ritkábban rendelnek, így tovább pihennek a mélyhűtőben. Nagyon finom a harcsapaprikás és a rántott haltej, korrekt a haltepertő és a halászlé. Érdekesség a harcsatatár, amit a Kádrá kori tatárbiszftek stílusában készítenek. Nem állom meg ugyanakkor, hogy manapság, amikor felértékelődik a megújulás, a szezonalitás, a regionalitás, ne jelezzem, hogy a Kiskőrössy az a hely, ahol akár egy évtized alatt sem változik az étlap, az ételek a lehető legegyszerűbbek, még a klasszikus Pethő-Venesz paradigmán belül sem próbálnak kicsit variálni.
Szeged tradicionális halétterme a Kiskőrössy Halászcsárda, amely a belvárostól északra, a település szélén,a Felső-Tisza-parton található. A belvárosból majdnem egy órányi gyaloglással érhető el, persze gyorsabb és praktikusabb autóval vagy tömegközlekedéssel, de akár a vízen keresztül hajóval és...
A tegnap öt év után ismét betértünk egy jóbarátommal a Kiskőrössybe, ő akart egy jó halászlét enni, én meg úgy gondoltam, hogy eszem egy adag haltepertőt a sör mellé. Végül kiderült, hogy a három kimagasló előételt immár vegyesen is tálalják, összevonva, haltepertőt, rántott haltejet és pankó...
Évtizedek óta, évente több alkalommal jártunk családdal, barátokkal a halászcsárdába... Az elmúlt két három évben csak egyszer egyszer.... bár semmi oka nem volt, hogy többször is mehettünk volna....Mindig nagy várakozással mentünk az ikonnak számító vendéglátóhelyre...Tudtuk, hogy mindig a...