Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Már nem a régi

Roosevelt téri Halászcsárda SzegedRoosevelt téri Halászcsárda Szeged a térképen

Átlagos 2018. januárban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2018. január 27.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Egy születésnapi meglepetésvacsorára voltam hivatalos az étterembe, ahol én voltam az ünnepelt. Teljes meglepetés volt számomra az összejövetel, amit sikerült az egyik pincérnek szinte teljesen agyonütnie. Nem tudom, hogy már túl régóta van a pályán az úriember vagy egyszerűen csak mindig ilyen, de az a hanyag elegancia, ahogy a kiszolgálás művészetét űzte mindenképp hagyott némi kívánnivalót maga után. Amikor javasolta, hogy egy adaggal kevesebb halászlevet rendeljünk, mint ahányan vagyunk, mert az is elég lesz, még azt gondoltam, hogy jó fej, mert tökéletesen igaza volt, még így is bőven hoztunk haza maradékot. Az azonban már kevésbé volt szimpatikus, hogy a halászlé elfogyasztása után a teljes társaság előtt kérdezte meg, hogy hozhatja-e a meglepetés tortát, amit ugyebár titokban kellett volna. Majd miután a barátaim felocsúdtak kellemetlen helyzetükből, még megkérdezte szintén előttem, hogy esetleg valami zenét húzzanak-e a zenészek. Nem kértük, hogy húzzanak...
Az étteremben amúgy cigányzene szól, amit helyben húznak a zenészek, szerintem kicsit zavaróan hangosan, nem nagyon hallottuk tőle egymás szavát. A halászlé finom volt, de ettem már jobbat is, kedvezőbb áron szintén Szegeden, és bár bőven volt hely az étteremben, valahogy sikerült minket egy olyan asztalhoz ültetni, ahol koránt sem fél el kényelmesen hat ember. Összességében azt kell, hogy mondjam, hogy nem ajánlom az éttermet komolyabb összejövetelekre, esetleg ha valaki a párjával meg akar enni egy halászlevet a belvárosban, arra jó.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:Gyenge
Hangulat:Átlagos
Ár / érték arány:Átlagos
Tisztaság:

Roosevelt téri Halászcsárda további értékelései

2026.07.25a párjával
Kiváló
Nagyon hangulatos hely kedves pincérek nagyon finom volt a harcsa halászlé amit ettünk és a turoscsusza is nagyon izletes volt a desszert mákos pite eperrel az igazán finom volt. Személyzet kedves lehetett a pincérekkel beszélgetni kár lett volna kihagyni ezt az élményt . Árban is elfogadható...
2025.11.30barátokkal
A Sótartóba vagy másfél évtized után beültünk ismét. Ezúttal a pincében, a Dankó teremben kaptunk helyett. Ettünk halászlét, ami élvezhető volt, de ettünk jobbat is, a hal kissé túlfőtt, a harcsapaprikás fád, a csusza túlfőtt, a hal sótlan, a haltepertő jó lett volna, ha nem pihen, hanem rögtön a...
2025.04.19egyedül
Kiváló
Hát nem így nézett ki ez régen, az biztos! Az ember keresi a szemével az emléket, a jót, nyomokban találja meg. Sokévtizedes szerelemhely ez, Szeged iránt, a halászlé iránt, a lányok iránt, akikkel itt jártam, ó, meg egyáltalán... most nem olyan pont, de most is nagyon, nagyon... Ha elmegyek...
Népszerű szállások a környéken
Tisza Hotel Szeged - Napi ár reggelivel
Tisza Hotel Szeged
30.500 Ft / 2 fő / éjtől reggelivel
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom - Nyugdíjas kedvezményes ár félpanzióval
Colosseum Wellness Hotel Mórahalom
101.250 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Elixír Mórahalom - 2 éjszakás ajánlat, fürdőhasználattal
Hotel Elixír Mórahalom
107.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval