Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Eredeti hely

Marxim Pizzéria SzékesfehérvárMarxim Pizzéria Székesfehérvár a térképen

2018. júniusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2018. június 10.
Ajánlom a helyet másoknak is!
A Marxim a kedvenc helyeim egyike volt a kilencvenes években, az alapító tulajdonost, a délvidéki származású Zvitkó Zoltán is ismertem. Az ő nevéről mára már nem hallottak a fehérvári egységben, de ez nem szegte kedvemet.
A Marximot anno a kommunizmusból való gúnyűzés hívta életre a kilencvenes évek elején, 1994 után kapott a hely egy masszív kormányellenes élt is, akkor alakult meg ugye az MSZP-SZDSZ koalíció. Nemcsak a Szamizdat nevű újságot szerkesztették itt, de a falfestmények jó része is a kormányból űzött gúnyt. Lehet, hogy ma már inkább nosztalgiázásra használják egyesek.
Jómagam egy pohár sörre tértem be, az friss volt és korrekt. Persze nem lehet semmi extrát várni egy nagyipari Drehertől, de amit lehet, azt adta, ízben, aromában. A lepények és pizzák korrektek, de ezúttal enni nem rendeltem. Hosszan sorolja az étlap, hogy mi mindent nem csinálnak a „vendégért mindent” címszó alatt (irónia), én ezt rossz üzletpolitikának tartom. Jobb egyenként visszautasítani az extra kéréseket, így engem is provokál (aki nem is ettem semmit) a rugalmatlanság.
Összességében eredeti, hangulatos hely ez, az étlapon maradt sok humor pl. pizza a la brr ÁVO, Gulág pizza másutt Hawaii, a sajtos pizza az itt „sajtós” zárójelben Népszabadság, Népszava, szerencsére előbbi már a múlté, a Margerita „Mester elvtárs és Margerita” névre hallgat, s még sorolhatnám.
Tisztes négy pont.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:
Kiszolgálás:
Hangulat:
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Átlagos
Fényképek (31)
Marxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - Külső képMarxim Pizzéria Székesfehérvár - Étel/italMarxim Pizzéria Székesfehérvár - BelsőMarxim Pizzéria Székesfehérvár - Külső képMarxim Pizzéria Székesfehérvár - EgyébMarxim Pizzéria Székesfehérvár - Külső képMarxim Pizzéria Székesfehérvár - Külső képMarxim Pizzéria Székesfehérvár - BelsőMarxim Pizzéria Székesfehérvár - BelsőMarxim Pizzéria Székesfehérvár - Belső

Marxim Pizzéria további értékelései

2023.03.16a párjával
Átlagos
Úgy hozta a sors, hogy tavaly augusztusban alkalmam volt visszatérni s nosztalgiázni egy kicsit a székesfehérvári Marximban. Belépve az üzletbe elsőre a dohszag üti meg az ember orrát, utána nézegeti az étlapot, mely erősen elrongyolódott, már nem nyomtatják a papíralátétre. Az elhanyagoltságot,...
2022.10.04barátokkal
Átlagos
A Marxim számomra inkább a kocsmaélményt nyújtotta, mint a pizzériát/éttermet. Ehhez több tényező is hozzájárult. Ez már a sokadik hely volt, amelyet rögtönzött fehérvári túránk során felkerestünk. Már sötétedés után jóval, az este derekán érkeztünk meg ide. Szinte telt ház volt, kívül-belül tele...
2022.02.05családjával
Kiváló
20 éve ugyanolyan fini a pizza! Imádjuk! Hú... már eltelt 20 év! :) Másokbak is szeretettel ajánljuk!
Népszerű szállások a környéken
Hotel Platán Székesfehérvár - Pihentető napok Székesfehérváron fürdőbelépővel
Pihentető napok Székesfehérváron fürdőbelépővel
2024.12.20-ig
Hotel Platán Székesfehérvár
74.000 Ft / 2 fő / 2 éj-től reggelivel
Holiday Hotel Csopak - Előrefizetési kedvezmény
Előrefizetési kedvezmény
05.31-09.08.
Holiday Hotel Csopak
27.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval
Aura Hotel Balatonfüred - Last minute ajánlat
Last minute ajánlat
2024.12.20-ig
Aura Hotel Balatonfüred
46.665 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval