Nő pálmaággal Székesfehérvár

valamikor nem így hívták, hanem úgy, hogy felszabadulási emlékmű, meg nem is itt állt, hanem sokkal előkelőbb helyen, most meg lefokozták a lakóteleki többi vastaglábú szoborcsaj közé, ipari megjelenés, a dolgozó nő maga, aki a szabadságot szimbolizálva kitör a gépsorok mellől a fénybe és a forradalmat lelkesíti. Fűződő gondolatok: szóval, volt egy idő, amikor nem a here királyok, bárók és grófok voltak mindig piedesztálra emelve, hanem a dolgozó emberek, jobbágyok, munkások, marokszedő lányok, ma meg megint leváltották őket minden talapzaton a nemesi paraziták. És ezzel nem a szocializmust nosztalgiázom vissza, mert idióta egy elnyomó rendszer volt az is, csak az igazságérzetem néha megszólal a történelmi panoptikumaink láttán. Ez a lányka meg itt maradt. Elveszítette kitüntető rangját, most nem ő az ország ura, most csak egy lakótelepi szoborcsaj. De valamit mutogat, valamit kiált, oda kell menni, meg kell hallani.