Gyenge
2015. augusztusban, egyedül járt ittÉrtékelt: 2015. október 25.Nem ajánlom a helyet másoknak!
A Fantázia Étterem egy kissé bizarr, szürreális élményt jelentett a számomra, végig az volt a benyomásom, hogy ez a hely valahogy abszolút nem illeszkedik be a közegbe, a környezetébe. Egy macskaköves szűk utcácska fut ki a Dunakorzóra, a kis utca felét elfoglalják a kitelepített székek, asztalok. A többféle színnel, futtában felírt ételek és árak lehet, hogy informatívak, s így kérdés nélkül is mindent előre tudhat a vendég, de egyáltalán nem esztétikus. Az ablakból belátni a lángos és palacsinta készítő konyhai részlegbe. A Dunakorzó felől van egy másik, igényesebb terasz és egy másik bejárat az éttermi rész felé, de így is egyértelmű mindenki számára, hogy ugyanarról az egységről van szó, a nevük is közös.
A legolcsóbb étel a palacsinta, ennek darabja 200 Ft-ba kerül, ami papírvékony, átlagos méretű, és nem dúskál a töltelékben, egy fahéjasat teszteltem. A palacsinta már hideg volt, előre elkészítve állt a pulton toronyban, töltésre várva.
Következő megdöbbenésemet az okozta, hogy ÉDES lángost is árulnak, méghozzá ugyanolyan töltelékekkel, vagyis jelen esetben "toppinggal", mint amit a palacsintába is töltenek (kakaós, lekváros, fahéjas, mákos). Őszintén szólva ilyet még sehol nem láttam, de elég bizarr, a lángosnak szerintem éppen az a lényege, hogy sós.
Hamburger, sajtburger, hot dog és gyros pitában szerepelt még az étlapon, mirelitből összedobott cuccokat kell elképzelni.
Igénytelen, kissé lepattant, nem minőségi hely benyomását keltette bennem, viszont az árak ehhez képest középkategóriásak. Mindezek alapján nem ajánlom.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Fényképek (14)
Még több kép (4 db)
Fantázia Étterem Pizzéria további értékelései
2025.07.24családjával
Átlagos
![]()
Szentendre a kedvenc városaink egyike, így kihasználva a nyári szabadságot ismét felkerestük. A hosszú séta után megéhezve tértünk be a Fantázia étterembe-pontosabban annak teraszára, ahonnan csodás kiátás nyílik a Dunára, a fákkal bororított túlsó partra, szóval az egész nagyszerű környezetre....
2017.03.04családjával
Átlagos
![]()
Ma épp Szentendrén jártam és nagyon megkivántam egy jó lángos. Kértem egy különlegesebb darabot ami nutellás. Hát kezdjük ott hogy 20 percet kellett várni mig sorra kerültem. Rendelést követően egyből meg is kaptam. Izre teljesen átlagos volt. Ára 450 volt ami azért elfogadhato. Összeségében Nem...
2016.03.19kollégákkal
Kiváló
![]()
A hosszú hétvégén egy régi kedves kolléganőmmel töltöttem Szentendrén egy fél napot, és mindenképpen tervben volt egy lángos a sikátorban. Sajnos az a lángosos nem volt nyitva, de helyette felfedeztük a Fantázia éttermet a Duna parton. Nagyon klassz hely, van egy üvegház&faház jellegű kiülős...
Népszerű szállások a környéken
Városi Vendégház Szentendre
32.990 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Royal Club Hotel Visegrád