Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Pihenés egy szép völgyben

Villa Negra Vendégház SzilvásváradVilla Negra Vendégház Szilvásvárad a térképen

Kiváló 2017. júliusban, barátokkal járt ittÉrtékelt: 2017. augusztus 13.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Korábbi Szalajka-völgyi kirándulásunk alkalmával találtunk erre a csodás környezetben lévő szállásra. Ekkor elhatároztuk, eltöltünk itt néhány napot. Mivel a WAZE még nem ismerte ezt a helyet, elég nehezen találtuk meg a honlapjukon a GPS koordinátákat. Utána már könnyen idehozott bennünket. Pihenésre, kikapcsolódásra nagyon jó választás volt a Villa Negra. Enyhén idehallatszik a Szalajka patak csobogása, mindenhol madarak repkednek, mókusok ugrálnak. Nagyon jó az elhelyezkedése. Erdei túrázásra nem sok lehetőség van, közel van a Fátyol-vízesés és Szilvásvárad sincs messze gyalog. Közben sok látnivaló akad. Egy hetet töltöttünk el ebben a csodás környezetben, minden napra jutott valami új látni és látogatni való. Utána pedig, felüdülés volt a szállás mögötti fűtött medencében való lubickolás. A medencét és a szaunát fával fűtik, aminek a füstjéből egy kevés néha beszállingózott a szobába. Ezt az egyetlen zavaró dolgot a kémény megmagasításával kiküszöbölhetnék.
Köszönet a személyzetnek, akik mindvégig nagyon kedves, udvarias és segítőkészek voltak. Az ételek nagyon finomak és bőségesek voltak, a szakácsoknak köszönhetően. Minden kérésünket, kívánságunkat teljesítették. Nem bántuk meg, hogy idén a Villa Negrát választottuk nyaralásunk helyszínéül. Ajánlom másoknak is, akik egy csodás környezetben elhelyezkedő, erdei szállásra vágynak.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:Kiváló
Tisztaság:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Kényelem:
Szolgáltatások:Kiváló
Étkezés:Kiváló
Elhelyezkedés:Kiváló
Fényképek (4)
Villa Negra Vendégház Szilvásvárad - Külső képVilla Negra Vendégház Szilvásvárad - KörnyékVilla Negra Vendégház Szilvásvárad - KörnyékVilla Negra Vendégház Szilvásvárad - Környék

Villa Negra Vendégház további értékelései

2017.07.28gyerekekkel
Gyenge
A gugli dobta ki a helyet, amikor Szilvásváradi panziók között keresgéltem. A honlap kissé elavult, nehezen kezelhető, de végső soron megtalálja az ember, amit nagyon akar.Telefonon nem tudnak pontos tájékoztatást adni, emailre nem válaszolnak azonnal és a feltett kérdéseknek csak egy részére...
2016.11.02a párjával
Sokat hallottunk a Szalajka-völgy szépségéről, hát elhatároztuk eltöltünk itt pár napot. A völgy és környékének bejárásához ennél ideálisabb szálláshelyet nem is találhattunk volna. Turistáknak, vadászoknak remek, csendes pihenésre viszont csak akkor ha üres, vagy mindenki alszik. A zajszigetelés...
2015.01.06a párjával
Kiváló
Férjemmel és kiskutyámmal jártam a Villa Negrában, ahol egy nagyon kellemes hosszú hétvégét töltöttünk el. A félpanziós ellátást ajánlom mindenkinek: bőséges és finom. Abszolút kutyabarát, amikor szállást választottunk ez volt az egyik fő szempont! Nagyon jó az elhelyezkedése, ami miatt különösen...
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Lilla Apartmanházak Szilvásvárad - November 1.
November 1.
10.31-11.03.
Lilla Apartmanházak Szilvásvárad
Kérd ajánlatunkat!
Szent István Hotel Eger - Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
Tavaszváró ajánlat - extra kedvezménnyel
2024.06.16-ig
Szent István Hotel Eger
63.742 Ft / 2 fő / 2 éj-től félpanzióval
Hunguest Saliris Egerszalók - Napi ár
Napi ár
2024.12.24-ig
Hunguest Saliris Egerszalók
60.000 Ft / 2 fő / éj-től félpanzióval