Jó
2015. októberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2015. november 28.Ajánlom a helyet másoknak is!
Bánom már hogy eddig egyszer sem írtam a La Contessáról, úgy talán hitelesebb lenne a mondandóm. A 2009-es nyitás óta idén negyedik alkalommal jártunk a szállodában. Nagyon megszerettük és szeretjük most is. Hiszen a hotel ugyanott van, mint eddig volt, csodálatos környezetben. A hegyek sem mozdultak, a Szalajka patak és völgy is ugyanolyan gyönyörű. És a lovacskákat is ugyanúgy lehet csodálni. Csak a közérzetünk lett más, nem a mi "hibánkból". Hol van már a felszolgálók kezéről a fehér glasszékesztyű, a reggelinél a jéggel teli vödörből kikandikáló pezsgős üveg. Nagyjából minden rendben van, csak az a kevés hiányzik, amitől az ember maradéktalanul jól érzi magát. Nem tetszik például, hogy mindenért fizettetnek, Így a szauna szeánszokért is. Lehetnének nagyvonalúbbak. A levezető hölgy kezelésnek nevezte a felöntéseket. Un. kiemelt időszakban mentünk, amikor a vendégek vacsorakor csak úgy fértek el, hogy a lobbyban is kénytelenek voltak megteríteni. Az étteremnél maradva: kitűnően működött az ételek "utántöltése", nem volt hiány semmiből. A megrendelt borért 925.-HUF/dl. fizettünk. Ugyanez a nedű az 5 csillagos debreceni Divinus-ban 640.-HUF, a négycsillagos mórahalmi Colosseumban 810.-HUF.(persze az árképzésbe nem óhajtok beleszólni, csak feltünt) Nem igaz, hogy a személyzet kedves, udvarias. Van kedves, udvarias munkatárs és van nem kedves, udvariatlan munkatárs. A szálloda recepcióján dolgozók többnyire udvariatlanok. Helyes-e, ha egy éttermi felszolgáló a wellness részlegbe bejön cipővédő nélkül edénnyel a kezében, majd telemeríti a szaunázók által használt jégkútban. Vajon hová viszi? Mint megtudtam nem egyszeri alkalomról volt szó. A szobáról: a szálloda honlapján felfedezhető még, hogy a fürdőszobai bekészítés márkás kozmetikai szerekkel történt. (Yves Rocher) Most azonban un. "no name" tubusok sorakoztak a polcon. A szobai információs mappában hiányzó lapok, összefüggéstelen sorrend, különböző nyelvű változatok keveredése. Jó hír, hogy megtudtuk 2014. év kiemelt és ünnepi időszakait. Beszédes, hogy az utolsó reflektálás egy vendég-véleményre 2015 április 24-i keltezésű. Ebben pedig az észrevételek kapcsán a felelősséget a "felső managmentre"(sic) hárítják. Az egyik alkalmazott szerint "lefelé nyitottak". Nem kellett volna! Bakos L.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
La Contessa Kastélyhotel további értékelései
2026.01.14barátokkal
Átlagos
![]()
3 éjszakát töltöttünk a La Contessa Kastélyhotelben. A mellékszárnyba foglaltam szállást a figyelmetlenségem miatt. Télvíz idején nem ajánlanám, mert a wellness és az étkező az udvaron keresztül közelíthető csak meg. A szoba rendkívül tiszta volt, de első éjszaka fáztunk. A recepción jeleztük ,...
2025.11.06gyerekekkel
Jó
![]()
Nagyon szép helyen van a kastély, nagyon kedves, segítőkész a személyzet, tisztaság van. Az ételek átlagosak, inkább hagyományos jellegűek voltak. Viszont az étkező vagy kicsi, vagy nincs rá elegendő személyzet, volt, hogy reggeli idő közepén nem találtunk tiszta asztalt, nem tudtunk leülni. A...
2025.05.13gyerekekkel
Kiváló
![]()
Húsvéti időszakban voltunk, a kiemelt periódusa és telt ház ellenére nem tűnt zsúfoltnak, az esti érkeztetést két turnusban oldották meg, így kellemes volt, figyelmes és kellemes személyzet. Az udvarház modern, gyönyörű, tágas szobák. Több mint pozitív volt az élmény. Szilvásvárad,...
A La Contessa Kastélyhotel legnépszerűbb csomagjai
Május 1. - teljes előrefizetéssel
Early bird ár reggelivel (1 éjtől)
Standard ár reggelivel (1 éjtől)
Early bird ár félpanzióval (1 éjtől)
Pünkösd - teljes előrefizetéssel
Húsvét - teljes előrefizetéssel
Standard ár félpanzióval (1 éjtől)
Október 23. - teljes előrefizetéssel
Augusztus 20. - teljes előrefizetéssel
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Panoráma Hévíz
84.320 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
90.820 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
105.280 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval