Jó
2018. októberben, csoporttal járt ittÉrtékelt: 2018. október 24.Ajánlom a helyet másoknak is!
Aki Poroszló felől érkezik az jó ha résen van, mert Tiszafüredre beérve hamar túl lehet szaladni a hotel kapuján. A hotelt előjelző tábla ugyanis majdnem a kapunál van. Nem sokkal később van egy körforgalom, ahol gond nélkül vissza lehet fordulni és Füred felől már balra kanyarodó sáv is van a hotel bejáratához.
A szoba korrekt. Tiszta, ízléses és a falak vastagok (Ez szeretkezés [moderálva - a szerk.] közben komfortérzetet ad.).
A fürdőszoba (kádas) szép. Hibája, hogy mivel nagy teret hagytak a csapnak, a fürdőkádat beszorították egy kuckóba. A kád csaptelepje nem véletlenül mozgott. Minden ki- és beszállásnál beleütközik az ember.
Minibár: bucira tömve. Kipakoltuk és a saját kajánkat tettük bele. (Mi tényleg ételallergiások vagyunk. Ez később fontos lesz.)
A terasz nagy, remek kilátással. Asztal és a két szék rendben van. Hamutartó kikészítve. (Mi nem dohányzunk.)
Wellness szekció teljesen rendben. Medencék, szaunák, pihenőhelyiség tiszta, a személyzet remekül teszi a dolgát. Lehet lazulni ezerrel. Mi nem edzünk de az edzőterem is jól felszereltnek, bár kicsit zsúfoltnak látszott.
A kaja.... Mi ténylegesen ételallergiások vagyunk. Én glutén, tej, tojásfehérje és kukorica érzékeny. Feleségem "csak" laktózérzékeny.
A csoportunknak felszolgált étel sajnos allergiás reakciót okozott amivel a mai napig küzdenem kell. (Hosszútávú kiütéseket kapok teljes testfelületen, ha az említett dolgokból jut a szervezetembe.)
A tanácsom annyi, hogy vegyék górcsó alá az allergén élelmiszerek kiváltásának lehetséges módozatait. Én csak viszketek és ronda leszek még vagy két hónapig. Más azonban belehalhat ha olyat eszik, amit nem szabad neki.
Persze tudom hogy a "mentes" étkezés ma amolyan divattá nőtte ki magát. Emiatt sokszor nem veszik komolyan a konyhákon.
Mégis érdemes elmélyedni a témában, mert nagyon rossz fényt vethet az adott vendéglátó egységre, ha valaki elhalálozik az egyébként mentesnek mondott ételtől.
A Balneumért zsémbelek, nem ellene.
Minden más remek, kiváló, kényelmes és élvezetes volt.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Személyzet:![]()
Tisztaság:![]()
Ár / érték arány:![]()
Kényelem:![]()
Szolgáltatások:![]()
Étkezés:![]()
Elhelyezkedés:![]()
Tisza Balneum Hotel további értékelései
2026.01.05barátokkal
Jó
![]()
A szálloda személyzete kedves, barátságos volt. Az étteremben kicsit hűvös volt, de a reggeli és a vacsora választék bőséges volt. Nagyon tetszett a recepciónál a játékasztal, a tea. A szoba tökéletes volt, a fürdőszobában a zuhanyzónál kifolyt a víz. A szobához tartozó erkély és a kilátás...
2025.12.14a párjával
Kiváló
![]()
Nagyon tettszett minden. A kaja nagyon finom volt, és bőséges. A tisztasággal nagyon meg voltunk elégedve, a személyzet nagyon kedves és segítőkész volt. A wellness is kifogástalan volt. Sajnáltam, hogy az úszómedence nem üzemelt, de megértem és ettől még nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon...
2025.12.05a párjával
Kiváló
![]()
Csendes,tiszta környezetben egy tóra néző szobában pihentünk feleségemmel 2 éjszakát a hotelben.Kitűnő ételek,figyelmes kiszolgálás és kellemes zene az étteremben mind hozzájárultak az év végi feltöltődésünkhöz.Erika masszőrt csak ajánlani tudja a feleségem mindenkinek.A kinti melegvízes...
A Tisza Balneum Hotel legnépszerűbb csomagjai
Tavaszköszöntő wellness pihenés
80.546 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Helló Tél!
101.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Tavaszi hétköznapok és hétvégék
107.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Őszi színkavalkád
117.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Márton-napi libalakoma
123.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Nyárindító wellness pihenés
124.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Nyárutó a Balneumban
131.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Őszi szünet
139.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Téli szünet
139.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Tavaszi szünet
147.000 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Helló Nyár!
157.600 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Halloween-i hétvége a Tisza-tónál
185.840 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Majális
204.700 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Pünkösd
351.900 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Húsvét
351.900 Ft / 2 fő / 3 éjtől félpanzióval
Napi ár félpanziós ellátással (1 éjtől)
47.380 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Puszta Kincsei Gasztro Élményhét - A magyar szürkemarha (1 éjtől)
61.000 Ft / 2 fő / éjtől félpanzióval
Ezek a szállások is érdekelhetnek
Hunguest Hotel Flóra Eger
91.290 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
Hunguest Hotel Pelion Tapolca
88.180 Ft / 2 fő / 2 éjtől csodás félpanzióval
83.120 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval