Szörnyű 2014. júliusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2014. augusztus 26.
Nem ajánlom a helyet másoknak!
Vácon kirándultunk és ide tértünk be elfogyasztani az ebédünket, ami nagy hibának bizonyult. Már az sem tetszett, hogy a terítő csupa folt volt. Gondolom az előző vendég levesétől, de ezen még túltettük magunkat. Mivel vegetáriánus vagyok, ezért rántott sajtot rendeltem, amire sokat kellett várni. Végül valami hideg és száraz, sajtra nem hasonlító dolgot kaptam. Amikor ezt szóvá tettem, a felszolgáló flegmán húzta a száját. Hívattam az üzletvezetőt, aki állítólag házon kívül volt. Megköszöntük a "szíves" vendéglátást, fizettünk és eljöttünk.
Én nem igazán vagyok egy étterembe járó típus, de most mégis úgy hozta a sors, ami után ez a tulajdonságom még jobban felerősödött. Első sorban az árakon vagyok kiakadva, azon belül az ital árakon. Ez történt most is. 1600 Ft-ot fizettem 3dl limonádéért !! Ami nem tudom, hogy hogy jött ki, mert...
Annak ellenére, hogy nagyon jó az étterem lokációja, senkinek sem ajánlanám. A dekoráció, tisztaság, kiszolgálás, illetve az ételek minősége nem tükrözi az étterem árait. Amikor beléptünk, kellemetlen mosogatólé szag fogadott. A bejárati ajtó mellett egy asztalnál pisztáciát pucoltak, ami egy...
A Remete Pince volt az az étterem, amibe már évek óta szerettünk volna eljutni, mert kívülről nagyon tetszett. A Duna-part és a Strandfürdő között futó nagyon hangulatos Fürdő lépcsőről nyílik a bejárat, előtte szép időben panoráma terasz működik. Az éttermet 2004 óta családi vállalkozásban egy...