Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

CSOMBORKA A TERASZON

Zsengélő Café VerőceZsengélő Café Verőce a térképen

Kiváló 2026. márciusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. március 16.
Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Kitartóan végigjártuk az Ybl Emléknap programjának útvonalát a társasággal, számunkra befejezésül megnéztük a kerámiákat a Gorka Múzeumban, és itt elfogyott az erőnk. Mondhatni, a legjobb helyen. A múzeum kertjében ugyanis, Gorka Géza egykori műhelyében, egészen pontosan abban a kis épületben, amelyben a művész a kerámiáit égette, pár éve kávézó nyílt, a Zsengélő. Az első igazi tavaszias napsütésben mindenki a teraszon vagy a kertben, a fák alatt ült le, hogy miközben kávézgat, eszeget, a Nap melegét is élvezhesse. Mi is így tettünk, de persze alaposan szétnéztünk bent is, közben arra gondolva, hogy milyen jó lehet itt a hideg időkben bekuckózni, barátokkal együtt lenni.
De persze kint is remekül éreztük magunkat a szép időben, miközben a kevés helyen kapható békésszentandrási szilvás sört ittuk, és elfogyasztottuk remek ebédünket. Mint utólagos olvasmányainkból megtudtuk, a tulajdonosok erdélyi barátjától származó, különlegesen fűszerezett kolbászkát, a csomborkát választottuk, amihez friss saláta, kovászos kenyér és nagyon finom mustár tartozik. Aprócska kifogásul csak annyit tudunk megjegyezni, hogy a kenyér kicsit ízetlen és szikkadt volt. De sebaj. Minden más nagyszerű. Azok a gyömbéres és csokoládés kekszek is, amelyeket az útra vettünk madárlátta finomságként. Köszönjük!
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:Kiváló
Kiszolgálás:Kiváló
Hangulat:Kiváló
Ár / érték arány:Kiváló
Tisztaság:Kiváló

Zsengélő Café további értékelései

2026.02.15barátokkal
Kiváló
A Zsengélő Verőcén fogalom! Több mint 4 évvel ezelőtt nyitotta meg a helyet a Pesti Est két korábbi munkatársa a Gorka Emlékház kertjében lévő melléképületben, az egykori kerámiaműhelyben. Barátaimmal a kismarosi könyvtárban voltunk egy könyvbemutatón, majd a társaságból itt a Dunakanyarban élők...
2023.05.07a párjával
Kiváló
Ez egy elvarázsolt hely, ilyen nincs is a valóságban. Pedig van. Ugor lelkesen szakszerű ismertetése után már tudtam, hogy ezt a helyet nem szabad kihagyni. És tegnap végre sorra került a verőcei Zsengélő Café. Köszönjük Ugor! Nehéz ő utána még bármi fontosat írni. Talán annyit, hogy mi egy...
2023.02.22egyedül
Kiváló
Kérdezem a kissrácokat az állomásnál, hogy merre van itt a rádiómúzeum? Rádiógyűjtemény? Hát, sehol, nem tudják... más se tudta, a felnőttek se. De az egyik kiskoma készségesen ajánlotta, hogy van itt egy kerámiamúzeum, menjek inkább oda! Kész örömmel. Mutatják az utat, arra mennek ők is....
Népszerű szállások a környéken
Patak Park Hotel Visegrád - Két éjszakás ajánlat félpanzióval
Patak Park Hotel Visegrád
85.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Grand Hotel Esztergom - Tavaszköszöntő EXTRA senior kedvezmény
Grand Hotel Esztergom
66.906 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Hotel Visegrád - Örökifjak - hétköznapi wellness pihenés
Hotel Visegrád
97.580 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval