Vénségemre nem volt könnyű lépést tartanom velük lejtőn felfelé, ők ugyanis rollerrel voltak, de azért bevártak néha. Odaértünk a Gorka Múzeumhoz, rámutattak, megköszöntem szépen, és rontottam is befelé a szélesre tárt kapun. A kertben egy terasz, kérdezem az ott ejtőző arcot, hogy az a múzeum? Jófelé megyek? Persze, menjek csak. Hogy az ördög húzza a kapucniját a fejére, azt nem mondta, hogy kihalt, be van zárva, Homo Sapiens erre nem járt naptári lapok óta, megmásztam a lépcsőket, körüljártam a kissé elhanyagolt épületet, szomszéd kutyák megugattak, aztán visszamentem a teraszhoz. Kérdezem a fazont, ha már egyszer kibánt velem, hogy van errefelé rádiógyűjtemény? Hát ő azt sem tudja, de menjek be, kérdezzem meg a benti, helyi hölgyet. Én be, kérdez, benti helyi hölgy sem tudja, szerinte az régóta nincs már. Kérdezem a Gorka múzeumot, ha már a kertjében vagyunk, nem, ő azt sem tudja, zárva van, fogalma sincs, mikor nyit ki és hogyan. De jó! Viszont ez a hely, ez a kávézó egy tünemény! Nehogy már itt ne igyál vagy egyél valamit, ha már itt vagy! Hihetetlen jó hangulata van, ráadásul egy működő mosdót is találtam egésznapos vánszorgásom során, szomjas is voltam, Club-Matét ittam, mert az állítólag mostanában cool, És remekül eltöltöttem az időt, ez egy kis kulturközeg, hangulatos, bájos, szerethető, mindenféle szempontok alapján ajánlott hely!
