Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Ikonikus irodalmi kávéházak Budapest szívében

2022.02.25 | 7 perc

Haladjatok végig a magyar irodalom vezéregyéniségeinek lábnyomain, melyek Budapest legkedveltebb művészkávézóiba vezetnek! Kövessétek Kosztolányi Dezsőt vagy Ady Endrét és merüljetek el a kulturális pezsgésben egy kitűnő fekete társaságában!

Budapesti szállásajánlatok>>

 

Világmegváltó gondolatok helyszíne: Három Holló Kávéház

Cím: Budapest, Piarista köz 1. (bejárat a Szabad sajtó úton)

Munkához, baráti találkozókhoz és randihelyszínnek is tökéletes választás a Három Holló Kávéház, ahol napközben irodalmi folyóiratokban mélyedhettek el, eszmét cserélhettek a legújabb filmekről vagy könyvekről, miközben mennyei kávékat szürcsölgethettek. Az elkülönített színházteremben izgalmas előadásokat, koncerteket, felolvasásokat tartanak időről időre, hogy minden szükséges szellemi táplálékot magatokhoz tudjatok venni. Ha már itt tartunk, akkor érdemes végigkóstolni a kitűnő étlapot is, mert a bécsi virslitől a vörösboros marhalábszárig igen széles a kínálat!

Három Holló KávéházHárom Holló Kávéház

Három Holló KávéházHárom Holló Kávéház


Étvágygerjesztő falatok a kulturális lakoma mellé: Hadik

Cím: Budapest, Bartók Béla út 36.

Szívesen nyomába szegődnétek a magyar irodalom legnagyobb alakjainak? Akkor minden kétséget kizáróan a budapesti Hadikban a helyetek, melynek története egészen 1910-ig nyúlik vissza. Itt kávézhatott Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Déry Tibor vagy Móricz Zsigmond is! Az épület két vendéglátóterét ma is áthatja az a szellemi és kulturális erő, ami olyan különlegessé teszi ezt a helyet. Az idők során azonban a Hadik minőségi gasztronómiát is meghonosított a legendás kávéházban, így ma már mennyei falatok közül szemezgethettek az étlapról is, ha megjönne az étvágyatok az itt szervezett koncertektől, irodalmi estektől, valamint művészeti beszélgetésektől.

HadikHadik

 

Reggeltől estig is szuper program: Kelet Kávézó és Galéria

Cím: Budapest, Bartók Béla út 29.

Nem messze a Hadiktól egy szintén remek helyre, a Kelet Kávézó és Galériára bukkanhattok, ahol már első ránézésre tudni fogjátok, hogy a kultúra itt abszolút elsőbbséget élvez. Ahogy körülnéztek, a falakat roskadásig töltik meg a színes, fekete-fehér, vaskos vagy épp vékony kötetek. Nektek pedig csupán annyi a dolgotok, hogy rendeljetek egy forró italt és egy ízletes süteményt, majd élvezzétek egy jó könyv vagy a veletek tartó személy társaságát. Ez a szuper kávézó ráadásul arra is készen áll, hogy akár az egész napot itt töltsétek, ugyanis a reggeli omlettől a levesen át a főételekig mindennel tud nektek szolgálni, amire szükségetek lehet.

Kelet Kávézó és GalériaKelet Kávézó és Galéria

Kelet Kávézó és GalériaKelet Kávézó és Galéria

 

Legendás szépséggel megáldva: New York Kávéház

Cím: Budapest, Erzsébet krt. 9–11.

Méltán érdemelte ki „A világ legszebb kávéháza” címet az eklektikus stílusban emelt, varázslatos hangulatot árasztó New York Kávéház, melyet számos író és költő keresett már fel az idők során. A csodálatos, csavart márványoszlopok és gazdagon díszített belső terek látták vendégül egykor Gárdonyi Gézát, Illyés Gyulát, Weöres Sándort és Babits Mihályt, de itt vetette papírra Molnár Ferenc híres művét, A Pál utcai fiúk című történetet is. Ez a lélegzetelállító hely ugyanakkor rendszeresen ad otthont a New York Művészeti Páholy keretein belül olyan telt házas művészeti esteknek, melyek méltóak az elődök szellemiségéhez. A fantasztikus, textúrákban és ízekben bővelkedő fogások pedig egy igazi sztárséf, Wolf András tehetségét dicsérik.

New York KávéházNew York Kávéház

 

Könyvesbolt, kávéház és kulturális tér: Magvető Café

Cím: Budapest, Dohány u. 13.

„Találkozás az irodalommal” – ezzel a szlogennel hirdeti magát az újhullámos Magvető Café, ahol a kiadó szerzőit és olvasóit is bármikor örömmel várják egy jó feketére, zamatos borra vagy jéghideg sörre. A kávézó belső terét körös-körül kitapétázó könyvhalomból bármikor leemelhettek egy-egy kiszemelt kötetet, amit később meg is vásárolhattok, ha elnyeri a tetszéseteket. Emellett rendhagyó irodalomórák, zenés estek, slam poetry előadások, érdekes kötetbemutatók és vonzó színházi fellépések színesítik még a vendéglátóhely kínálatát.

Magvető CaféMagvető Café

 

Fontos irodalmi lépések színhelye: Centrál Kávéház és Étterem 1887

Cím: Budapest, Károlyi Mihály u. 9.

Bár jelenleg sajnos nem látogatható a Centrál Kávéház, mégis azt éreztük, hogy ez a lista nem lenne teljes anélkül a nagy múltú hely nélkül, mely egykor Kiss József, Ady Endre és Karinthy Frigyes nappalijaként is szolgált. Ezenkívül itt alapították meg a magyar irodalom egyik legmeghatározóbb folyóiratát, a Nyugatot is. Reméljük, hogy lesz még alkalmunk átélni a különleges légkört, mely a Centrált körüllengte és megkóstolhatjuk még azt a remek konyhát is, ami mindig is jellemezte ezt a közkedvelt kávéházat.

 Centrál Kávéház és Étterem 1887Centrál Kávéház és Étterem 1887

 

Budapesti szállásajánlatok>>

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Ha meguntátok a négy fal között gubbasztást, húzzatok túracipőt, és irány a természet! A meseszép kirándulóhelyek listája végtelen, bármerre indultok az országban, csupa gyönyörű helybe fogtok botlani. Mi most hoztunk nektek 5 igazán vadregényes túraútvonalat - íme néhány a legszebb kirándulóhelyek közül Magyarországon, amit akár hétvégi programnak is beilleszhettek.
Miközben Magyarország csodáit vadásszátok le, nem árt, ha útközben szakképzett túravezetőket is bevontok, akik örömmel mesélnek nektek egy-egy különleges városi sétán Veszprém, Tata, Sopron, Tokaj vagy éppen Pécs titkairól. Bemutatunk nektek néhány izgalmas tematikus városi sétát és városnéző túrát Magyarországon.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Különleges budapesti tematikus vendéglátóhelyek: Harry Potter varázsvilágától a dzsungel mélyéig
2022.03.17 | 7 perc | Gasztronómia
Legyetek megrögzött Harry Potter-rajongók, utazásra ácsingózó kalandorok vagy vérbeli Amerika-fanok, a következő úti tippjeinknek ti sem tudtok majd ellenállni! Ezúttal ugyanis Budapest legkülönlegesebb tematikus éttermeit és kávézóit gyűjtöttük csokorba.
10 kiemelkedő étterem Budapest környékén
2022.09.08 | 9 perc | Hétvégi kimozduláshoz | Gasztronómia
Főzés helyett válasszátok Ti is a legjobb éttermeket Budapest környékén. Rengeteg jó hely van a fővároshoz közel, most megmutatjuk a mi válogatásunkat - a teljesség igénye nélkül.
Egy falat Ázsia – 10 sushi étterem Budapesten
2024.03.08 | 8 perc | Gasztronómia | Legnépszerűbb
A tradicionális sushi elkészítése valódi művészet, melyet csak hosszú évek kitartó munkájával sajátíthatunk el igazán. Természetesen ez azért ne szegje senki kedvét, nyugodtan próbálkozhatunk vele otthon is, de ha most mégis a profikra bíznátok magatok, akkor ajánlunk 10 olyan sushi éttermet a fővárosban, ahol igazi mesterművekkel találkozhattok a tányérjaitokon.
A 10 legkülönlegesebb tematikus szálloda Magyarországon, ha egyedi élményre vágytok
2022.03.07 | 8 perc | Szállások | Hová utazzak?
Egy minden igényt kielégítő hotelben találunk kényelmes szobákat, finom ételekkel és italokkal csábító éttermet, esetleg medencékkel és szaunákkal felszerelt wellnessrészleget. Ha pedig ennél is többre vágyunk, akkor irány az ország egyik különleges tematikus szállodája. Középkor, tudomány, romantika, keleti hangulat, vagy egy csipet Afrika - bármelyik témát is érzitek magatokhoz a legközelebb, ebben a cikkben biztos megtaláljátok a hozzá tartozó szállást.
Top 10 olasz étterem Budapesten
2021.12.18 | 7 perc | Gasztronómia
Ha vérbeli olasz ízekre vágyunk, nem kell Rómáig vagy Nápolyig utaznunk ahhoz, hogy belekóstoljunk a dolce vita ízeibe, elég csak Budapest kedvelt, autentikus olasz éttermeimnek egyikébe ellátogatnunk. Mutatjuk is a kedvenc 10 olasz éttermünket!