Vajon a kinézetünk vagy a szagunk riasztotta el őket? Gyors ruha ellenőrzés. A melltartó nem a fejemen van, a férjem nem alsónadrágban áll mellettem. Fellélegzünk. Összenézünk. Menjünk vagy maradjunk? Megszavazzuk, adunk még egy esélyt a recepciósoknak. Várunk. …és láss csodát! „Máris” velünk foglalkoznak. A leesett kő hatalmasat koppan, de ismét mosolygunk. Eligazítás, szobakártya, szobakeresés. 10. emelet. Atya ég, sosem voltunk még ilyen magason (legalábbis épületben). Első reakció: a kilátás! Ájulás! Kipréselt szavaink: hmmm, uuuuuu, aaaaaa, aztaaaa! Pióca módjára tapadunk rá az ablakra és majd egy órán keresztünk nem mozdulunk, csak gügyögünk és gyönyörködünk. Szoba, kipakolás, kit érdekel? A kilátás mindent visz! Végül győz a szomjúság és lecuppanunk az ablakról. Kipakolunk, belakjuk a szobát, de jön a döbbenet, nem lehet ablakot nyitni, csak egy felső kis apróságot, de azt is csak bukóra. Tudjuk, fő a biztonság, de ha például öngyilkos akarok lenni, akkor törjem ki az ablakot? Ez nagyon gáz! . . és még mekkora gáz volt másnap reggel! Sőt gázfelhő! Miután elköltöttük finom reggelinket és visszatértünk a szobánkba, addig ügyes, szorgos kezek kitakarítottak. Bár nem tudom lehetséges-e bármit összepiszkolni vagy szemetelni egy délután alatt? Na mindegy. A lényeg, hogy még Colombo kutyájának sem lett volna megerőltető feladat egy pillanatig sem, hogy kinyomozza, ki hagyta ott a parfümje illatát. Mit illatát? Szagát. Émelyítően édes, elviselhetetlen szag, ami lekúszik a légcsöveden és irritálja az orrod. Segítség! Hogy lehet itt szellőztetni? Jobb ötletünk nem lévén, inkább kimenekültünk a szobából. El innen! Lehet kérnünk kellett volna egy másik szobát, ahol nem ezt a parfümöt viselő hölgy takarít? A gyönyörűen ápolt , szép növényzettel, tiszta környezettel rendelkező szállodát a Balatontól négy sávos út, plusz a vasút választja el. Persze ebben is van érdekesség, de főleg kihívás! A felüljáró széles, azonban a végén, nem találjátok ki mi van! Csigalépcső. Ezt gyerektelen férfi találta ki, fogadok! Képzelj magad elé egy öt tagú családot (apa, anya, 3 kis gyerek), akik mennek teljes menetfelszerelésben a Balcsi strandjára. Anyuka hátán hátizsák, babakocsiban elöl gyerek, hátul degeszre tömött sporttáska, mellette még egy gyerek a kocsiba kapaszkodva. Apuka egyik karján gyereket, másik kezében felfújt úszógumit, meg egy gumimatracot vagy gumicsónakot egyensúlyoz. Nem irigyeljük azokat, akiknek meg kell küzdeniük az elemekkel és ott kell tekeregniük oda-vissza ezen a förmedvényen. Pedig hely is lenne egy normális lépcsőhöz. A parton sétálva egyébként nem tudtuk meg hol a strand,csak saccoltuk, ugyanis a szoborpark után elvesztettük az érdeklődésünket, de kaptunk ihletet. Mi is összeszedünk pár használhatatlan dolgot a garázsból és a pincéből, összehegesztjük és összedrótozzuk és máris van saját szoborparkunk a kertben. Vacsi. Hatalmas tömeg és zsivaj, mint egy általános iskola udvarán a 10 perces szünetben. Persze lemaradtunk egy fontos eseményről, megérkezett két busznyi német nyugdíjas. Tülekedés a frissen sütő szakács előtt, de hol volt ez a lehetőség előző nap este? Tumultus a zöldség-sütemény-fagyi sarkocskában. Ennyi embernek olyan pici helyen? Lökdösődés és türelmetlenség. Káosz. Pincérek cikáznak az asztalok között, láthatóan rendezetlen sorrendbeli kiszolgálással. Hozzánk már egy sem jutott el egész vacsi ideje alatt, hiába küldünk csábos mosolyokat feléjük. Biztos átlátszók vagyunk. Vajon a pincérek kedvessége és mosolya nem kötelező munkahelyi felszerelés a vendéglátásban? Búfelejtő ital a bárban, majd séta az éjszakában. Ismét érkezés a célhoz. A hallba belépve jódlizást hallunk. Jó a hangulat. A liftbe egy égi tünemény száll be velünk. . . mezitláb. Idős, apró nénike, tüll és csipke száll körülötte és eltáncolt cipellőjét kezében lóbálva mosolyog ránk. Csak a varázspálcája hiányzik! Illedelmesen jó estét kíván németül és kéri, hogy nyomjuk meg a 7-es gombot. Imádjuk. Lányos zavarunkban a 7. -en szállunk ki mi is, majd pánik szerűen vissza a liftbe. Produkciónkat a néni egy újabb csodás mosollyal jutalmazza. Reggelinél ismét összefutunk, jó reggelt kívánunk neki előre, németül, amire ismét mosoly a válasz. Wellnes: Egy nagy medence és egy 6 személyes jakuzzi, meg a szaunák. Számolunk és vizualizálunk. Ha rossz az idő, nem lehet fürödni a Balcsiban, cca. 200 szoba van, ezt szorozzuk a nyári teltház esetén legalább kettővel és ha ennek kb. az 1/3-a a wellnesre vágyik…. . Uhhhhh! Az már több a sokknál és nem elírás a két "s" betű. Sorban állás a jakuzziért és a szaunákért, mint a rég múltban a banánért a közért előtt. Ez mekkora gáz! A másik döbbenet az a bácsi, akit vagy a hínárok tartanak fogva a jakuzziban (kevéssé elképzelhető, mert tisztának tűnt) vagy elsodorta a nadrágját a víz, ezért nem mer kiszállni csupasz fenékkel már cca. 5 órája. Sose tudjuk meg, de lehet kéne neki néha hideg élelmet vinni. Összegezve:
A személyzet nem csak kimérten udvarias, de kedves, barátságos segítőkész is kellene legyen. Az éttermet át kell alakítani a zsúfoltság és a várakozási idők elkerülése érdekében. A szobában nyithatóvá kell tenni legalább egy ablakot (lehet rácsokkal). Bővíteni kell a wellnes részleget és sürgősen ki kell cserélni a mű pálmákat, amiknek a törzséről foszlik a bevonat és kilátszik a műanyag cső. Borzalmas. Mindent összevetve, az átélt történések, a pazar kilátás mindent feledtetett és bár az új vezetés mindent bevet a csábításhoz (akciók, stb), valószínűleg mégsem leszünk visszatérő vendégek.
