Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

6 különleges magyar kilátó, melyekért érdemes útnak indulni idén nyáron

Magyarország legszebb kilátói közül sok nemcsak a panoráma miatt emlékezetes, hanem azért is, mert a környékük különleges túraélményt kínál. Vannak köztük csendes erdei tornyok, modern panorámapontok és látványos mérnöki különlegességek is, de egy dolog közös bennük: mindegyik olyan hely, ahol könnyű kiszakadni a megszokott tempóból.

 

Szent Korona-kilátó, Kisgyőr

A Szent Korona-kilátó esetében határozottan igaz a mondás, miszerint nemcsak a cél, hanem az oda vezető út is fontos, hiszen a kilátóig kanyargó túraösvény tele van lankás erdőkkel és csendes dűlőkkel, melyek teljesen kiszakítanak minket a városi tempóból. A kilátóból tiszta időben a Bükk vonulatai mellett a környező völgyek is szépen kirajzolódnak, naplemente környékén pedig különösen szép, ilyenkor az egész táj narancsos árnyalatot kap. Kisgyőr egyébként is megéri a látogatást; az apró község a Bükk egyik kapuja, ha erre járunk érdemes megnézni a híres faragott kapukat és a település népi építészeti emlékeit.

A kisgyőri Szent Korona-kilátó esetében is igaz a mondás, miszerint nemcsak a cél, hanem az oda vezető út is fontosA kisgyőri Szent Korona-kilátó esetében is igaz a mondás, miszerint nemcsak a cél, hanem az oda vezető út is fontos

Szálláshelyek Kisgyőr környékén>>

 

 

 

Apponyi-kilátó, Bátaapáti

A Kelet-Mecsek egyik legjobb panorámapontja az Apponyi-kilátó, ráadásul maga az útvonal sem unalmas, ugyanis erdős gerinceken és dimbes-dombos szakaszokon vezet végig. A kilátó környékéről szépen rá lehet látni a Tolnai-dombság hullámzó tájaira, és nyugodtan nézelődhetünk, mert még hétvégén sincs akkora tömeg, mint az ismertebb dunántúli pontokon. Bátaapáti neve sokaknak a Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló miatt lehet ismerős, de a környék ennél sokkal többet kínál, különösen azoknak, akik szeretik a nyugodt, kevésbé turistás túrahelyeket.

A Kelet-Mecsek egyik legjobb panorámapontja az Apponyi-kilátóA Kelet-Mecsek egyik legjobb panorámapontja az Apponyi-kilátó

 

 

 

Bati-kereszt kilátó, Szekszárd

A Bati-kereszt kilátóban állva olyan érzésünk lehet, mintha a szekszárdi borvidék fölé építettek volna egy modern őrtornyot, ahonnan egyszerre látni a szőlősorokat, a Gemenci-erdőt és a dombság lankáit. Maga a kilátó egy 280 méter magas ponton áll, és közvetlenül érinti a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonala is, nem véletlenül lett a környék egyik legismertebb túracélpontja. És ha már Szekszárdon járunk, akkor természetesen a belvárosi borospincéket és a Béla király teret is érdemes útba ejteni, főleg egy fülledt nyári hétvégén.

A Bati-kereszt kilátóban állni olyan érzés, mintha a szekszárdi borvidék fölé építettek volna egy modern őrtornyotA Bati-kereszt kilátóban állni olyan érzés, mintha a szekszárdi borvidék fölé építettek volna egy modern őrtornyot

Szálláshelyek Szekszárd környékén>>

 

 

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Erdők, hegyek, panorámák: 5 kilátótipp a nyárindító túrádhoz
Szabadulj ki a négy fal közül, mert hoztunk 5 olyan különleges kilátót, amelyekért megéri túracipőbe bújni. Válogass a félórás séta vagy az izzasztó túrák között! Bármit is választasz, a végállomás egy varázslatos panoráma lesz!

 

 

 

Nemzeti Összetartozás Hídja, Sátoraljaújhely

Nem éppen egy klasszikus kilátó, de annál látványosabb; a Nemzeti Összetartozás Hídja egy elképesztően látványos mérnöki bravúr, több mint 700 méteres hosszával jelenleg a világ leghosszabb kétirányú gyalogos függőhídja. A Zemplén fölött kifeszített szerkezet már messziről is elképesztően látványos, de az igazi élmény akkor jön, amikor a híd közepén lenézünk a mélybe, miközben minden oldalról lélegzetelállító panoráma ölel körbe. Sátoraljaújhely amúgy is egyre népszerűbb aktív turisztikai célpont, így ha marad időnk, a Zemplén Kalandparkot és a libegőt is fel lehet venni az aznapi programok közé.

A sátoraljaújhelyi Nemzeti Összetartozás Hídja jelenleg a világ leghosszabb kétirányú gyalogos függőhídjaA sátoraljaújhelyi Nemzeti Összetartozás Hídja jelenleg a világ leghosszabb kétirányú gyalogos függőhídja

 

 

 

Zselici Csillagpark kilátója, Zselickisfalud

A Zselici Csillagpark kilátója nemcsak nappal látványos, hanem éjszaka is, és erre a legjobb bizonyíték, hogy a környék 2009-ben megkapta a Nemzetközi Csillagoségbolt-park címet a Nemzetközi Sötét Égbolt Szövetségtől az extrém alacsony fényszennyezés miatt. A faszerkezetű torony 25 méter magas, tetejére 125 lépcsőfok vezet fel, és nagyjából 100 méterre van a csillagvizsgálótól. Tiszta időben a Balaton-felvidék  tanúhegyeit, a Mecseket, sőt a horvát Papuk-hegységet is látni lehet, egy derült nyári éjszakán pedig akár a Tejútrendszert is megfigyelhetjük.

A Zselici Csillagpark kilátójából egy derült nyári éjszakán akár a Tejútrendszert is megfigyelhetjükA Zselici Csillagpark kilátójából egy derült nyári éjszakán akár a Tejútrendszert is megfigyelhetjük

Szálláshelyek Zselickisfalud környékén>>

 

 

 

Petőfi-kilátó, Bánkút

A Petőfi-kilátó a Bükk-fennsík egyik klasszikus célpontja, ahol a magaslati levegő és a sűrű erdők miatt még a nyári melegben is fel tudunk frissülni. A kilátóból a Bükk hullámzó erdőtengere dominál, és tökéletes helyszín arra, hogy egy fárasztó túrázás után kifújjuk magunkat. Bánkút nem véletlenül lett a túrázók egyik kedvenc bázisa; télen síközpontként működik, más évszakokban pedig több népszerű útvonal is indul innen a fennsík belseje felé.

A Petőfi-kilátó a Bükk-fennsík egyik klasszikus célpontjaA Petőfi-kilátó a Bükk-fennsík egyik klasszikus célpontja

 

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Mi történik, amikor az ország legismertebb épületei egyszerre ragyognak fel az éjszakában? Június 20-án erre a kérdésre a szarvasi Mini Magyarország Makettpark ad választ, amely a Múzeumok Éjszakája alkalmából egyetlen estére egészen új arcát mutatja meg a látogatóknak.
Kész stressz a nyaralásra készülődés? Azt sem tudod, hogy kezdj a pakoláshoz? Vagy szinte biztos vagy abban, hogy valami otthon marad? Akkor most dőlj hátra és relax: írtunk helyetted, pontosabban neked egy listát!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Bakancslistás helyek Magyarországon: 10+1 kihagyhatatlan úti cél
Magyarország legszebb kirándulóhelyein változatos tájak várják a túrázókat - ebben a válogatásban 10+1 olyan úti célt gyűjtöttünk össze, melyekben tavak, várromok és csodás panorámák várják a természet szerelmeseit. A festői hegycsúcsoktól az eldugott templomromokig minden kalandvágyó megtalálja a számára tökéletes helyszínt, úgyhogy induljunk útnak, és fedezzük fel, milyen varázslatos a helyek várnak!
Természetjárók bakancslistája: 13 varázslatos kirándulóhely Budapesten és környékén
Budapesten és a közvetlen közelében számos izgalmas kirándulóhely található, melyek könnyen megközelíthetők akár autóval, akár tömegközlekedéssel. A fővárosból egy órán belül változatos természeti kincsek, kilátók és vadregényes szurdokok várják a túrázókat. Akár egy könnyed sétára, akár egy komolyabb kirándulásra vágyunk, Budapest környéke bőven tartogat felfedeznivalót. Biztosak vagyunk abban, hogy tudunk neked is újat mutatni ebben a cikkben!
13 látnivaló Sopron környékén, amitől kerek lesz a kikapcsolódás
Fedezd fel a legszebb látnivalókat Sopron környékén! Csalogasson téged is a 8 nevezetességet és 5 kilátó túrát bemutató cikkünk a leghűségesebb város szomszédságába! Kulturális kincsek, történelmi emlékhelyek, építészeti remekek, természeti csodák, ámulatba ejtő panorámák – itt bizony egy percet sem lehet unatkozni, élmények sora vár!
10 lenyűgöző kirándulóhely Budapest környékén egynapos kiruccanáshoz
Türkizkék bányató, elbűvölő vízesés, tündéri vízimalom, valamint évmilliókról mesélő barlangok, sziklák és szurdokvölgyek felé vettük az utunkat, hogy csokorba szedjük nektek a legjobb Budapest környéki kirándulóhelyeket, melyek felkereséséhez egyetlen nap is elegendő.
Időutazás egy hétvégére – 6 különleges történelmi helyszín Magyarországon
A történelem nem csak poros tankönyvekben él: ha felcsapjuk a túracipőt és kimozdulunk otthonról, olyan várak, kastélyok és templomok keresztezik utunkat, melyek évszázadok óta őrzik a tájat. Akár a történelmet szereted, akár a kirándulás után eléd táruló kilátást, ez a hat történelmi épület biztos le fog venni a lábadról.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Mely kilátók kerülnek a válogatásban, és hol találhatók?
A kilátók: Szent Korona-kilátó Kisgyőr (Bükk kapuja), Apponyi-kilátó Bátaapáti (Kelet-Mecsek), Bati-kereszt kilátó Szekszárd környéke, Nemzeti Összetartozás Hídja Sátoraljaújhely (Zemplén), Zselici Csillagpark kilátója Zselickisfalud, és Petőfi-kilátó Bánkút (Bükk-fennsík).
Milyen élményeket kínálnak ezek a helyek, és miben különböznek egymástól?
Mindegyik könnyen kiszakít a városi tempóból: van köztük csendes erdei torony, modern panorámapont és mérnöki különlegesség is; a környékük pedig különleges túraélményt ad, legyen szó erdőkről, dombságokról vagy borvidékekről.
Melyik kilátó különösen szép naplemente idején, és miért?
A Szent Korona-kilátó Kisgyőr a naplemente környékén különösen szép, amikor az egész táj narancsos árnyalatot ölt.
Melyik hely kapcsolódik a Kéktúra útvonalhoz, és mit láthatunk onnan?
A Bati-kereszt kilátó Szekszárd környékén áll; 280 méter magas, és közvetlenül érinti a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra útvonalát, így a látványban a borvidék és a Gemenci-erdő is megelevenedik.
Melyik kilátó kiváló éjszakai csillagmegfigyelésre, és miért érdemes ott figyelni az eget?
A Zselici Csillagpark kilátója ideális éjszaka is: a környék Nemzetközi Csillagoségbolt-park címmel is büszkélkedhet a rendkívül alacsony fénykibocsátás miatt, a 25 méteres torony tetejéről pedig tiszta éjszakán a Tejútrendszert is meg lehet figyelni.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Hotel Imperial Gyógyszálló
A nyeremény értéke:
75.800 Ft