Bátaapáti Tolna megyében, a Geresdi-dombságon fekszik. Nevezetességei: Apponyi-kúria, Apponyi-gazdaság, evangélikus templom, Nepomuki Szent János-kápolna. A település 2005. július 10-én helyi népszavazáson jelentős többséggel igent mondott a hulladéktemetőre, ahova a paksi atomerőműből kikerülő kis és közepes radioaktivitású felszerelések, eszközök, védőruhák kerülnek majd.
Tovább olvasom >>
A 2012-ben átadott, végleges tárolásra alkalmas Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóba egy év alatt 160 konténernyi kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékot helyeztek.
A személyzet barátságos, szívélyes, segítőkész! Az ételválaszték sokszínű, ízletes, nagyon elégedettek voltunk! Időben kellett viszont menni, mert volt, hogy elfogyott pl. a csirkecomb, és nem sütöttek többet. Koktélozni szerettünk volna, sajnos nem voltak még felkészülve rá. A sok zöld, a...
Évek óta jártunk oda, eddig. Általában Galéria tálat szoktam rendelni. Korábban több, mint bőséges volt az adag, de évről évre egyre kisebb lett. A minap is ezt kértem, utoljára: amit kaptam: három apró csirkeszárny, három apró rántott csirkemell falat, fél tenyérnyi pljeskavica, pár karika lila...
Minden az elvárásainknak megfelelö volt. A parkolást tökéletesen kivitelezték. Wiffit keveset használtuk. A velnesz részlegben minden tökéletes volt és nagyon jó volt a gyógymedencék elenörzött használata. Elsem kellet hagyni a szálodát minden szolgáltatást helyben meg kaptunk. Az árak kedvezöek...