Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

8 dolog, amiért érdemes felvenned az Őrséget a bakancslistádra

Az Őrség az utóbbi években egyre népszerűbb. Zömében Nyugat-Magyarországon, kisebb részben a szlovéniai Muravidéken található ez a történeti és néprajzi tájegység. Nézd meg, mi minden vár rád, ha idelátogatsz.

A térség mind természeti és történelmi kincsekben, mind pedig látnivalókban igen gazdag. Kedvcsinálónak álljon itt néhány tipp, amiért érdemes ellátogatnod a Vas megye délnyugati szegletében található Őrségbe.

Tudtad, hogy az Őrség az egyetlen olyan hazai táj, ami máig a nevében őrzi a térség korábbi feladatát? A honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek ide, hogy a figyelni tudják a határvonalat.

 

Az Őrség fővárosa, a 2005-ben városi rangot kapott Őriszentpéter, amely kilenc Városszer, Baksaszer, Alszer, Kovácsszer, Siskaszer, Templomszer, Keserűszer, Égésszer és Galambszer szerből áll. Ilyen szeres településformát az Őrségen kívül Göcsejen találni még hazánkban: a zártnak nem mondható szeres települések házai és kertjei dombok tetején épültek, ezeket a lakott magaslatokat nevezik szernek.Árpád-kori templom Őrszentpéteren.Árpád-kori templom Őrszentpéteren.

 

Látnivalók

Őriszentpéter egyik legfőbb látnivalója a Szent Péter román kori katolikus templom, amely 1230 körül épülhetett.

Az Őrség különleges települése, az Árpád-kor kezdetén tíz falu központjaként szolgáló Velemér is. Az egyik legérdekesebb épülete a Szentháromság-templom, ami kívülről nem annyira látványos, nem úgy, mint belülről! A templomok többségét keletelték, vagyis úgy tervezték, hogy az épületek tengelye kelet-nyugati fekvésű, a belső elrendezése pedig olyan legyen, hogy a hívők és a papok kelet felé imádkoznak.
A veleméri nem ilyen, sőt! Az épület alaprajzát valamelyik napéjegyenlőség vagy napforduló napjának hajnalpontjához igazították, méghozzá úgy, hogy a Szentháromság vasárnapján kelő nap első sugara a Szentháromság a szentély boltozatán lévő jelképére essen. 
Nézd meg a szálláshelyeket Velemér környékén>>

Szentháromság-templom Veleméren.Szentháromság-templom Veleméren.

 

Az ugyancsak veleméri, az Őrség népművészeti emlékeit bemutató Sindümúzeum is különleges látnivalója a térségnek. A gyűjtemény különlegességét a mintegy kétszáz népi rajzos sindü, vagyis tetőcserép adja.

Aztán ott van az Őrségben a nyolc egymástól távol eső szerből álló Szalafő, amely pityerszeri múzeumfalujának csodájára járnak az oda látogatók. Van itt minden, amit az Őrségben látni akarsz: kerített ház, tipikus őrségi emeletes kástu és kontyos ház.Magyarszombatfai fazekasházMagyarszombatfai fazekasház

Ha már az Őrségben jársz, semmiképp se hagyd ki Magyarszombatfán a Fazekasházat, amely egykor egy fazekas család otthona volt. Ma a helyi fazekas hagyományok múzeumaként használják, ahol magad is kipróbálhatod az egyszerűnek tűnő korongozást.
Szállásajánlataiénk Magyarszombatfa környékén>>

 

Extra tipp: ha szereted a tökmagolajat, akkor már csak ezért is érdemes az Őrségbe látogatnod. A tök ugyanis e térség jellegzetes terménye, amely olajának készítési titkait hol máshol, mint az Őrségben ismerhetnéd meg a leginkább.

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Igencsak szomorúak volnánk, ha elmaradna a hosszú, meleg nyár után, hiszen jól esik még egy kis simogató, őszi napsütés a hideg hónapok előtt. Indián nyár vagy vénasszonyok nyara, egyáltalán van különbség köztük?
Nem kell nyárig várnod egy vidám vízi kalandra, hazánk ugyanis bővelkedik olyan izgalmas fürdőkben, ahol akkor is fejest ugorhatsz, ha esik vagy fúj. Most 5 fantasztikus beltéri élményparkot mutatunk.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
10 kirándulástipp a következő meseszép kiruccanásaidhoz
Egyedülálló sziklaformák, páratlan panorámás kilátók, csörgedező vízesések, eldugott erdei útvonalak, rejtélyes pincesorok, kápolnák, templom- és kastélyromok – csak hogy néhányat említsünk arról a legújabb listánkról, amin te is biztosan találsz kedvedre valót! Szemezgess, inspirálódj és vedd nyakadba az országot!
Kihagyhatatlan gasztroélmények az Őrségben
2023.06.20 | 7 perc | Hétvégi kimozduláshoz | Gasztronómia
Tökmagolaj, dödölle, vargányaleves, forró kövön sült perec – nehéz nem a felemelő gasztropillanatokra gondolni, amikor az Őrség megszámlálhatatlan kincséből szemezgetünk. Éttermek, látványműhelyek, porták, termelői piacok, lakáséttermek, fesztiválok: minden ujjunkra jut valamilyen ízekkel teli program, ha az ország nyugati csücske felé vesszük az irányt.
8 varázslatos látnivaló az Őrségben
Fedezd fel az Őrség látnivalóit! Az Őrségbe látogatva garantáltan megtapasztaljuk a népi kultúrák varázsát, a régi épületek báját, a zamatos őrségi ételek ízeit és az élővilág sajátosságát. Akár családdal, akár egyedül vennéd hátadra a hátizsákot, tökéletes úti cél.
Kihagyhatatlan látnivalók az Őrség különleges vidékén
Ismerjétek meg hazánk egyik legérintetlenebb, néprajzi emlékekben gazdag régióját, barangoljatok Magyarország legnyugatibb vidékén - fedezzétek fel velünk az Őrség legfontosabb látnivalóit.
Izgalmas nyári kirándulástippek szállásajánlóval
Amilyen kis ország vagyunk, olyan sok izgalmas látnivaló és programlehetőség vár ránk, bármelyik irányba is indulunk el. Összegyűjtöttünk 5 olyan megállót, amivel biztosan nem lehet mellélőni a meleg nyári hónapokban sem, ráadásul még a szálláskeresésében is adunk javaslatokat.