Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A budapesti Cat Museumban jártunk

Van egy kis hely Budapest belvárosában, ahol garantáltan mindenki megkaphatja a napi szerotonin szükségletét. 8 barátságos cica várja itt a látogatókat, akik semmi másra nem vágynak csak egy kis simogatásra és játékra. Ennél édesebb tippünk biztos hogy nem lesz számotokra beltéri programra.

 

A hagyományos macskakávézókkal ellentétben a Cat Museumba kisebb turnusokban látogathatnak el az érdeklődők, mely vitathatatlan előnye  a helynek. Mindenképpen előre kell foglalni időpontot, amit könnyedén megtehettek itt. A felnőtt belépőjegy ára 2990 Ft, a gyermek jegy pedig 2490 Ft, ami magában foglalja az 1,5 órás turnust a múzeumban és egy grátisz forró italt (kávét vagy teát). A hely egy alsó- és egy felső szintből áll, így az egy időben ott tartózkodók még inkább el tudnak oszlani. Belépéskor a macskák védelme érdekében kötelezően le kell venni az utcai cipőt és átváltani papucsra, amit adnak a helyszínen is, de akár sajátot is hozhat, aki szeretne.

Cat Museum Budapest Cat Museum Budapest

Cat Museum Budapest Cat Museum Budapest

 

Mi egy szombat délelőtti időpontot választottunk a látogatásra és még így sem volt zavaróan tele a hely. A cicusok nagyon barátkozósak és kedvesek voltak. Azoknak, akik azon aggódnának, hogy ez a közeg nem tesz jót nekik eláruljuk, hogy a négylábúaknak több lehetőségük is van elvonulni, ha épp egy kis magányra vágynak, ám a másfél óra alatt, amíg ott voltunk mindenki kint volt és kifejezetten kereste az emberek társaságát. Akik éppen szundítottak, ők is a közösségi terekben tették ezt - teljesen nyugodtan. Rengeteg játék van kihelyezve, amiből válogathattok és játszhattok a szőrmókokkal, de akár kefével is kényeztethetitek őket. Nem szabad hangoskodni és üldözni a cicákat, ám ha éppen kedvük engedi, akkor nyugodtan ölbe is lehet venni őket.

Maki, Vattacukor, Leonardo, Cicero, Szimba, Neytiri, Maya és Kalóz egytől egyig rendkívül szeretnivaló jószágok, akik néhány perc alatt belopták magukat a szívünkbe.

Cat Museum Budapest - SzimbaCat Museum Budapest - Szimba

 

A múzeumban különféle cicákkal kapcsolatos érdekességeket lehet olvasni a falakra kifüggesztett táblákon, amit mindenképpen érdemes megtenni, hiszen ezt követően kitölthettek egy kvízt, melyben ha a kérdések minimum 80%-ra helyes választ adtok, akkor távozáskor zsákbamacskát húzhattok. Ezen kívül egy mini festmény kiállítást is megtekinthettek, mely - természetesen - macskás témákat dolgoz fel. Az ajándékboltban különböző cicás kiegészítőket vásárolhattok, többek között tollat, kitűzőt és pólót.

Egészen biztosan nem utoljára jártunk itt és bátran ajánljuk minden állatbarátnak a múzeum meglátogatását!

Cat Museum Budapest - CiceroCat Museum Budapest - Cicero

Cat Museum Budapest - MakiCat Museum Budapest - Maki

 

Ne menj sehova! A cikk az ajánló után folytatódik.
Kipróbálnád Budapest legjobb hamburgerezőit?
Én azok közé tartozom, akik bárhol is járnak a nagyvilágban, az biztos, hogy hamburgert fognak enni. Ha te is osztod ezt a lelkesedést eziránt a nagyszerű étel iránt, akkor ezt a cikket különösen értékelni fogod, ugyanis összegyűjtöttük fővárosunk legmenőbb hamburgerezőit!

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Magyarként igazán szerencsések vagyunk, ugyanis szebbnél szebb településekbe botlunk, bármerre is indulunk. Ezúttal olyan festői falvacskákban jártunk, ahol a csodás látnivalók és programok mellett a helyszín sem volt utolsó!
Próbáljatok ki idén ősszel valami újat, mert Magyarország jobbnál jobb wellness szállodái csak rátok várnak! Töltődjetek fel romantikus, gyertyafényes fürdőzésen, pihenjetek meg egy több mint 250 éves hotelben, ahol Jókai Mór is tiszteletét tette, vagy sokkoljátok le magatokat a -120 fokról induló hidegterápián!
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
A Meme Múzeum Budapestben jártunk
2023.05.25 | 10 perc | Szuper látnivalók | Gyermekekkel
Az internet elterjedése óta bizonyára sokan találkoztunk már számos helyen és formában mémekkel. De tudtátok, hogy Budapesten található Magyarország első és a világ harmadik Meme Múzeuma? Heller Z. Péterrel, a múzeum alapítójával beszélgettünk és most megosztunk veletek mindent, amit tudni érdemes erről az igazán különleges múzeumról.
Hova érdemes menni kutyusoddal Budapesten, ha kiszabadulnátok a négy fal közül
2022.11.10 | 6 perc | Hétvégi kimozduláshoz
A mindennapi séta unalmassá válhat, ha mindig ugyanazokat a köröket rójuk kedvencünkkel, arról nem is beszélve, hogy a hatalmas tér, a parkok nyújtotta kalandok új élményeket, extra örömöket hozhat négylábú pajtásunknak. Érdemes felkerekedni és tenni egy nagy túrát, mutatjuk Budapest legextrább szabadtéri kutyás parkjait!
Irány a Budai Vár – múzeumlátogatásra fel!
A Budai Várpalota épületegyüttese és az azt övező utcák megannyi látnivalót tartogatnak. Csokorba szedtük a legismertebb múzeumokat, kiállításokat, de egy túra segítségével még a vár alatt barlangrendszert is megismerhetjük. Ha szeretnénk végigjárni a Buda látványos és izgalmas kiállítási tereit, húzzunk kényelmes cipőt és kalandra fel!
Különleges budapesti múzeumok, interaktív kiállítások, retro élményközpontok
Nincs is jobb annál, mint újra gyermeknek érezni magunkat, amikor a felfedezés és a játék teljesen háttérbe szorítja a mindennapokat. Látogassátok meg a most következő, fantasztikus budapesti játékmúzeumokat, interaktív kiállításokat és retró élményközpontokat. Garantáltan nem fogtok unatkozni!
Fedezd fel velünk a fővárost - Budapest látnivalói
Budapest több nemzetközi szintű elismerést is elnyert már szépsége miatt. 2019-ben például az European Best Destination (EBD) európai turisztikai szervezet közönségszavazásán Európa legjobb úticélja lett. Hatalmas élményeket szalaszt el, aki legalább egyszer nem látogat el a fővárosunkba! Segítünk, hogy ti ne essetek ebbe a hibába és mi az, amit mindenképp látnotok kell.
Gyakran ismételt kérdések - mit tudhatsz meg ebből a cikkből?
Mennyi a belépő ára felnőtteknek és gyerekeknek, és mit tartalmaz a belépés?
A felnőtt belépő 2990 Ft, a gyermek belépő 2490 Ft. A jegy tartalmaz egy 1,5 órás múzeumlátogatást, és egy grátisz forró italt (kávét vagy teát).
Hogyan lehet időpontot foglalni, és szükséges-e előzetes foglalás?
Az előzetes időpontfoglalás kötelező, és a megadott felület segítségével könnyen elintézhető.
Hogyan néz ki a látogatóhely és hogyan oszlanak meg a terek?
A hely két szintből áll, az alsó és a felső szint között lehet váltakozó forgalom, így könnyebben el lehet oszolni a tömegtől.
Milyen viselkedési szabályok érvényesek a macskákkal kapcsolatban?
Nem szabad hangoskodni és üldözni a cicákat. Ha a cicák szeretnék, lehet őket ölbe venni, és a kihelyezett játékokkal vagy kefékkel is kényeztethetők.
Milyen extra élményekkel gazdagítható a látogatás?
A falakon olvasható érdekességek után kvízt tölthettek ki: ha legalább 80%-ot értek el, távozáskor zsákbamacskát húzhattok. Emellett mini festmény kiállítás is van macskás témákkal, és az ajándékbolt cicás kiegészítőkkel vár.
Legnépszerűbb cikkek
Érdekes cikkeink
Nyerj wellness hétvégét!
Wellness Hotel Szindbád
A nyeremény értéke:
87600 Ft