Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

A Meme Múzeum Budapestben jártunk

2023.05.25 | 10 perc

Az internet elterjedése óta bizonyára sokan találkoztunk már számos helyen és formában mémekkel. De tudtátok, hogy Budapesten található Magyarország első és a világ harmadik Meme Múzeuma? Heller Z. Péterrel, a múzeum alapítójával beszélgettünk és most megosztunk veletek mindent, amit tudni érdemes erről az igazán különleges múzeumról.

 

Cím: 1052 Budapest, Károly krt. 10., hátsó lépcsőház

 

Budapest központi helyén, az Astorián található a Meme Múzeum Budapest, melyet egy 60 négyzetméteres lakásban álmodott és valósított meg Heller Z. Péter, pilot project jelleggel. A múzeum hamarosan 1 éves nyitása óta eltelt idő alatt egyre népszerűbb lett a látogatók körében, több mint 2500 vendéget fogadott már, így mi is ellátogattunk erre a különleges helyre, hogy megtudjuk, milyen is egy múzeum, ahol a mémek vannak a középpontban.

Az Astoria felől a Deák Ferenc tér felé kell vennünk az irányt, majd néhány lépés után máris a Károly krt. 10-es számnál találjuk magunkat, ahol a hátsó lépcsőházban kell felmennünk a félemeletre, hogy beléphessünk a múzeum ajtaján. Az épület előtt, majd a belső udvarban is táblák jelzik az irányt. Aki egy klasszikus értelemben vett múzeumra számít, valószínűleg eléggé meg fog lepődni az érkezést követően, hiszen a Meme Múzeum nem egy hagyományos kiállítással kecsegtet. Cserébe - véleményünk szerint - teljes mértékben megtestesíti az interaktív kiállítás fogalmát, ugyanis nem csak megnézheted a mémeket, hanem akár bele ülhetsz a díszletbe, felülhetsz az életnagyságú szobrokra és saját mémeket is gyárthatsz.

Péter maga is hatalmas mém rajongó, így igazi szerelemprojektként született meg a múzeum, ahol a koncepció, hogy ötvözzék az internet interaktivitását és az offline tér adta lehetőségeket.

 

Pontosan mi is az a meme?

“Szerintem a mém nagyon erősen egy internetes népművészet, amit meghatároznak globális trendek, nemzetspecifikus villanások, például a hungaromémek csak Magyarországon mentek, amikor mindenre bajuszt raktak. Semmi értelme nem volt, de nagyon szórakoztató egy körtére bajuszt tenni és rámondani, hogy betyárkörte. Ha máshogy kell definiálnunk attól függően, hogy kivel beszélünk, akkor például a szüleimnek egy vicces képként próbálom leírni a mémeket, nyilván a fiatalabb korosztálynak ehhez egy csomó mindent hozzá kell tenni. Nem értek egyet a memetika definicióval, én azt gondolom, hogy kevés, bár az internetes mém leírása már közelít ahhoz, amit alapvetően a tárlatvezetés során is elmondok: a mém terjed, információt hordoz és szándéka a tájékoztatás, illetve a szórakoztatás." - mondta el Péter.

Az egyik leghíresebb magyar mémet, Hide The Pain Haroldot, azaz Arató Andrást biztosan nagyon sokan ismerik, akinek a tekintetében az internetezők a fájdalma elfojtását vélték felfedezni a mosolya mögött. Viszont azt már lehet, hogy kevesebben tudják, hogy a Barátok közt Vili bácsijából is mém lett, ami egészen az Egyesült Államokig jutott, Ellen DeGeneres műsorába.

Fotó: Hide The Pain Harold/ Forrás: 9gag.com (Fordítás: előléptetnek - egy olyan munkában, amit utálok) Fotó: Hide The Pain Harold/ Forrás: 9gag.com (Fordítás: előléptetnek - egy olyan munkában, amit utálok)

 

 

Természetesen arra is kíváncsiak voltunk, hogy Péter kinek ajánlja, hogy látogasson el hozzájuk a múzeumba:  “Egyébként van egy vendégkönyvünk, abban vannak ilyen üzenetek, hogy 50+ -os vagyok, nem tudom miről beszéltél, de élveztem!”

A Meme Múzeumban  minden látogatónak jár a tárlatvezetés, ahol a szórakoztatás garantált, hiszen Péter hatalmas élvezettel mesél a kiállított mémekről, bármiről lehet őt kérdezni, ugyanis ez a szenvedélye, így nagyon szívesen bonyolódik beszélgetésbe a témáról.

“Nem fogok sosem elfelejteni egy családot, ahol a 11 éves kislány találta a múzeumot, jött a szülőkkel, nagytesóval és a nagymamával. Az apuka és a nagymama végig szakadt a nevetéstől. A kislány, aki elméletileg a fő célcsoport lenne, megnézte NyanCat-et, a lámára felült és tök jó volt, ebből a szempontból élvezte, de a nagymamának és az apukának rengeteg kérdése volt, itt voltak 3 órát."

 

A világ első életnagyságú Brunchie lámája

Az eredeti Brunchie figurát Aaron St. Goddard rajzolta meg 2003-ban. Brunchie egy űrlény, aki a művész elmondása szerint azért jött a Földre, hogy őszinte szeretetet, tiszta boldogságot és reményt hozzon a fiatalságnak. "Az elmúlt 20 évben minden egyes generáció tudott kapcsolódni vele, illetve rajta keresztül az internetes humorral, úgyhogy én azt gondolom, hogy teljesítette azt a célt, amiért a Földre jött." - mondta el Péter. Brunchie hamar nagy népszerűségre tett szert az egész világon, 2010-ben pedig magyar internetes mém is lett belőle, amely csillámf@szláma néven terjedt el. A YouTube-ra feltöltött videóban a szivárványszínű láma "nyááááh" hangokat kiadva ugrál egy helyben Jean-Jacques Perrey Brazilian Flower c. dalára. A magyar videó pontosan annyi megtekintést számlál, mint az eredeti Brunchie láma - összesen 1,6 millióan látták.

A szobrász csapat másfél hónapig dolgozott azon, hogy Brunchie életnagyságban is megszülethessen. A közel 170 centis, 130 kilós láma váza acélból készült, ez adja a teherbírást, melyre szigetelőanyag, autó gittes közvetítő felület, végül pedig gyanta és üvegszál keveréke került. A cél a tervezésnél és az elkészítésnél is az volt alapvetően, hogy a szobor túlterhetetlen legyen.

Brunchie - Fotó: Meme Múzeum BudapestBrunchie - Fotó: Meme Múzeum Budapest

Csillámf@szláma, aki direkt úgy készült, hogy hordozható legyen/ Fotó: Meme Múzeum BudapestCsillámf@szláma, aki direkt úgy készült, hogy hordozható legyen/ Fotó: Meme Múzeum Budapest

 

 

Társadalmi felelősségvállalás

Péter a helyszín létrehozásakor és a tárlat összeállításakor is fontos szempontnak tartotta, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hozzák létre, így amit lehetett újrahasznosított forrásokból szereztek be, például az FKF újrahasznosító és szemléletformáló központból, bolhapiacokról és lomtalanításokról. Erre a tárlatvezetés során is felhívják a látogatók figyelmét, ezzel is hangsúlyozva az újrahasznosítás fontosságát és az abban rejlő lehetőségeket. A Meme Múzeum ezen felül Cseriti partner is, így adományokat is fogadnak, illetve a profitból egy fiatalokat képző nonprofit egyesületet is támogatnak.

 

Különleges, interaktív élmény

Brunchie-n kívül sok más ismert mémmel is találkozhatunk a budapesti Meme Múzeumban. Itt van például NyanCat, Doge, a Shiba Inu kutyusból lett mém, de a Magyar Kétfarkú Kutya Párt híres csirke jelmeze is megtalálható (az eredeti), amiben kotkodácsolva nyilatkoztak az állami tévében. A mémek mellett QR kódot is találunk, melyet beszkennelve izgalmas információkat tudhatunk meg róluk.

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt csirkéje/ Fotó: Meme Múzeum BudapestA Magyar Kétfarkú Kutya Párt csirkéje/ Fotó: Meme Múzeum Budapest

 

 

Látogatásunkról a múzeumban alapvetően még nem voltak fix jegyárak, jelenleg becsületkassza jelleggel működnek. Távozáskor mindenki maga ítélheti meg, hogy neki mennyit ér meg az élmény, mellyel távozik. Június 1-től ez minimálisan változik a kötelező adatszolgáltatás miatt, így meghatározott árú jegyek közül választhatnak majd a látogatók. Ha valaki mémes termékekre vágyik, akkor a webshopban ezek beszerzésére is van lehetőség, aki pedig segíteni szeretné Pétert, hogy a szerelemprojektjét tovább bővíthesse, az különböző értékű támogatói jegyek közül is válogathat.

Május 28-án 14:00-kor Harambe megemlékezést tartanak a múzeumban, melynek keretében leleplezésre kerül a legújabb kiállítási tárgy is, a mém mennyország, ahol az elhunyt karakterekről emlékeznek meg.

Fotó: Meme Múzeum BudapestFotó: Meme Múzeum Budapest

 
Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
A visegrádi vár Magyarország egyik legemblematikusabb jelképe, amit senkinek nem kell bemutatni, valószínűleg kevés olyan honfitársunk akad, aki legalább egyszer ne látogatott volna el a Dunakanyar gyöngyszeméhez. Népszerűsége ellenére történelméről mégis meglehetősen kevés ismeretünk maradt fent, pedig unalmasnak egyáltalán nem mondható, az elmúlt évszázadokban fontos események helyszínéül szolgált.
Május 3-án látta meg a napvilágot a kislány zebracsikó a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Az állatkert oldalán 4 névre szavazhattak a látogatók, melyek közül végül a Zuri lett a befutó. A szuahéli eredetű név jelentése: szépséges, ragyogó, nagyszerű.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
6 gyerekbarát wellness szálloda elképesztő vízi világgal
2023.01.20 | 7 perc | Szállások | Gyermekekkel | Wellness
Minden szülőnek kijár a pihenés, ezért hoztunk nektek 6 gyerekbarát wellness szállodát, ahol a család együtt töltődhet fel! Dőljetek hátra egy finom turmixszal a kezetekben a medence mellett vagy feküdjetek fel a pezsgőágyak egyikére, miközben a gyerekek épp csúszdáznak, pancsolnak vagy a vízi gomba alatt játszanak.
Gyerekekkel a Balatonon? Íme, 12 emlékezetes gyerekprogram
Engedd szabadjára a fantáziádat, és töltsetek egy igazán mókás napot valamelyik Balaton környéki gyerekprogramon! Vadaspark, kalandsziget, bobpálya, múzeum, vidámpark, vízimalom, és még számtalan más helyszín ígér hangos nevetéseket, önfeledt órákat, ha gyerkőcökkel érkeztek a tópartra.
Utazik a család! - 10 gyerekbarát wellness hotel Magyarországon
2023.06.13 | 8 perc | Szállások | Gyermekekkel | Wellness
Nem számít, hogy nagy vagy kis családdal vágtok neki a nyaralásnak, ha megtaláljátok a számotokra legjobb gyermekbarát szállodát! A vakáció ugyanis csak akkor lesz pihentető, ha a legkisebbek is jól érzik magukat. A cikkünkben bemutatkozó 10 mesebeli wellness hotelt a családok igényeire szabták!
Lábunk alatt a történelem - bunkerek Magyarországon
2024.08.26 | 7 perc | Szuper látnivalók | Titkos úticélok
Magyarország gazdag történelmi múltjának számos titkát a felszín alatt található bunkerek őrzik, így amellett, hogy egyedülálló betekintést nyerhetünk általuk az adott időszak rejtelmeibe, izgalmas program lehet gyermekek számára is a misztikus alagutak felfedezése. Ebben a melegben különösen kellemes lesz hűsítő falaik között tölteni a napot, úgyhogy ugorjunk vissza az időben, és válasszunk egyet a cikkünkben felsorolt 6 lenyűgöző bunker közül!
15 családbarát fedett élményfürdő a hideg téli hónapokra
2024.01.02 | 9 perc | Gyermekekkel | Wellness | Legnépszerűbb
Induljon az új év egy családi fürdőzéssel! Cikkünkben 15 olyan családbarát fedett élményfürdőt hozunk nektek, ahol a legkisebbek is a meleg vízben pancsolhatnak egész nap, de persze a szülőknek sem kell lemondaniuk a jól megérdemelt pihenésükről.