Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Csodahely a Dunántúlon − Várpalota és mesés látnivalói

A történelem, a kultúra, illetve a természet világába is különleges utazást tennél egy bájos vidéki településen? Válaszd az egykori bányavárost, a látnivalókban gazdag Várpalotát! Ha kíváncsi vagy mit rejt ez a dunántúli ékszerdoboz, gyere velünk, mert élménybeszámolónkból mindent megtudhatsz! Kalandozz a híres Thury-várban, lógasd a lábad a tóparton, de remek tippeket is adunk a Trianon Múzeum, az Inotai erőmű és a közeli túrahelyszínek felkereséséhez!

Az az igazság, hogy nagyon régóta terveztünk már egy kirándulást Várpalotára, de az élet eddig valahogy mindig felülírta az elképzeléseinket. Nemrég azonban végre engedtünk az utazás hívószavának, és autóba ültünk, hogy megtudjuk: valóban annyi látnivalót és élményt tartogat-e a turistáknak ez a kedves, vidéki városka, mint ahogy hallottuk. 

Nos, azt kell mondanunk: csalódnunk kellett… bár szerencsére pozitívan. Várpalota ugyanis sokkal, de sokkal többet adott nekünk annál, mint amit vártunk tőle. De miért zártuk a szívünkbe már az első pár lépésnél a települést? Elmondjuk!

Budapesttől 70, a Balatontól pedig csupán 17 km-re található Várpalota, ahol a Bakony vadregényes rengetege vetette meg a lábát. Aki szeretné összekötni a városnézést a túrázással, annak feltétlen ajánljuk, hogy a medvehagyma mezőkkel övezett, 13 állomásos Vár-völgyi tanösvényt célozza meg! Ez az útvonal közel esik az egyedi megjelenésű Maderspach Viktor-kilátóhoz is, így két legyet üthet egy csapásra, aki hajlandó bevállalni a kitérőt is. 

 

Egy csipet természet Várpalota közepén

Mi azonban − gyerkőccel a fedélzeten − jóval kényelmesebbek voltunk annál, minthogy Bátorkő várától a Várpalota szívében magasodó Thury-várhoz látogassunk. Épp ezért egyből utóbbi, a XIV. századi, több ostromot megélt erődítményhez mentünk. Az épület előtti Hunyadi Mátyás teret gyönyörűen felújították, így élmény volt megcsodálni a Mária-kutat és barokk szoborcsoportját, valamint a mögötte emelkedő Várpalotai Nagyboldogasszony templomot. A téren varázslatos zöld oázist is kialakítottak, ahol különösen élvezetes volt a hídról, illetve a partról nézegetni a ficánkoló, színes aranyhalak sokaságát.

Várpalotai Nagyboldogasszony templomVárpalotai Nagyboldogasszony templom

 

Szállások Várpalota környékén>>

 

Vendégségben Thury Györgynél

A várkaput átlépve, a hűvös kőfalak között találtuk magunkat, ahol hamar átjárt minket a nyugalom. Már az első pár lépésnél érezhető volt: ez a kiállítás színvonalas és tartalmas lesz. Kétoldalt a makettek és fegyverek segítettek ráhangolódni a történelemre – élükön Thury György várkapitány pallosával. 

A jegyünk megváltása után, megismerhettük a régi regéket Mátyás királyról, aki szintén tiszteletét tette már a várban az Újlaky család vendégeként. Szánd rá az időt az olvasgatásra, és fedezd fel a csóri csuka vagy Kinizsi ugratójának legendáját! 

A színes-szagos kiállítás egy pillanatra sem engedi majd lankadni a figyelmed. Gyönyörű installációk, drapériák, makettek, freskók és múltból örökölt, vitrinekbe zárt emlékek sorakoznak mindenfelé. Az interaktív kiállítás egyik játékos eleme volt a kamrában található kosár, ami számos gyógy- és fűszernövényt rejtett, melyeket mi is megszaglásztunk. De nagyon jó ötlet volt a fülhallgatók elhelyezése is, amik segítségével „belehallgathattunk a múltba”. 

A szépen megkomponált tárlatok között nekünk különösen tetszett a Török szoba, Váradi László pipagyűjteménye, illetve a Gróf Sztáray Antal Bányászattörténeti Gyűjtemény is. A várfok felé menet sem unatkoztunk, mert a lépcsőfordulóban még egy Vasaló kiállítás is helyet kapott. Sőt, a padlástéren áthaladva boszorkákkal is találkoztunk!

A tavaszi szél szegődött a nyomunkba a várfalakon sétálva, miközben a csodaszép panorámában gyönyörködtünk. A Thury-vár bejáratával szemközti oldalon hatalmas park terül el, melyben otthonra lelt az 1956-os és az 1848-as emlékmű. De itt építették fel a gyerekek kedvenc játszóterét, az Apródvárat is, ahol minden lurkó belebújhat a XVI. század egyik leghíresebb vitézének, Thury Györgynek a bőrébe. 

Tipp! Sajnos, mi nem jelentkeztünk be előzetes tárlatvezetésre a Thury-várba, de ha szeretnéd még tovább fokozni az élményeket, akkor te ne kövesd el ezt a hibát!

 

 

A történelem ösvényein a Trianon Múzeumig

Mondanánk, hogy nem kell a szomszédba menni egy másik remek kiállításért, de pár lépésnyire a Thury-vártól máris a Trianon Múzeum kapujában találhatod magad. Az első világháborút lezáró, máig felkavaró békeszerződés körülményeit, valamint annak utóéletét dolgozták fel a nem mindennapi tárlaton. A 12 helyszínen átívelő Trianon kiállításon biztosan minden magyar embernek megdobban majd a szíve – a miénk is így tett. 

Fotó: Trianon Múzeum Várpalota Facebook oldalaFotó: Trianon Múzeum Várpalota Facebook oldala

 

Szállások Várpalota környékén>>

 

Különleges túra a titokzatos Inotai erőműben

Az 1950-es évek egyik legkomolyabb ipari beruházásaként tartották számon az Inotai erőművet, ami egészen 2001-ig működött. Ezután viszont fokozatosan az enyészet útjára lépett. Pár évvel ezelőtt azonban újra megnyitotta kapuit a felfedezők előtt, így ha szeretnél, a Túrajó séták keretében bekukkanthatsz az egykori szocialista szimbólum belsejébe, ahol a Szárnyas fejvadász című film pár jelenetét is forgatták! Ha már nagyon elfáradsz a felderítő túra után, akkor ülj le a fűbe a közelben található Inotai vízesés mellé!

Várpalota tehát sokkal többet adott nekünk annál, mint amit előzetesen reméltünk. A városka barátságos hangulata, kedves vendégszeretete, valamint egyedülálló történelmi és kulturális kincsei valóban kihagyhatatlan látnivalók. Nézd meg őket, és meglátod!

 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Az egyik legfontosabb kérdés a családi nyaraláson, hogy hol fogunk strandolni. A Balatonon rengeteg lehetőség közül választhatunk, de nem mindegy, hogy milyen szolgáltatások közül válogathatunk. A cikkünkben összegyűjtött strandokon olyan szuper lesz az együtt töltött idő, hogy ősztől tavaszig ide vágyunk majd vissza.
Az Alföld mind természeti, mind kulturális adottságait tekintve különleges színfoltja országunknak, de ezen felül fürdői is hatalmas vonzerőt jelentenek a látogatók számára. Akár pihenés, akár gyógyulás céljából keressük az ideális helyszínt a fürdőzésre, az alábbi 10 város egyike sem fog csalódást okozni.
Előző
Következő
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Lábunk alatt a történelem - bunkerek Magyarországon
2024.08.26 | 7 perc | Szuper látnivalók | Titkos úticélok
Magyarország gazdag történelmi múltjának számos titkát a felszín alatt található bunkerek őrzik, így amellett, hogy egyedülálló betekintést nyerhetünk általuk az adott időszak rejtelmeibe, izgalmas program lehet gyermekek számára is a misztikus alagutak felfedezése. Ebben a melegben különösen kellemes lesz hűsítő falaik között tölteni a napot, úgyhogy ugorjunk vissza az időben, és válasszunk egyet a cikkünkben felsorolt 6 lenyűgöző bunker közül!
Végre indul a kirándulós szezon! – Ezek a helyek nem maradhatnak ki
Nem kell a kardunkba dőlni azért, mert véget ér a nyár, ugyanis a lehulló falevelekkel elérkeznek a tökéletes őszi kirándulós napok is. Hoztunk 8 ötletet, melyekben egyforma arányban kap szerepet a gyönyörű tájkép, a borkóstolás és a kirándulás, úgyhogy ideje felhúzni a túrabakancsot, és meghódítani Magyarország legszebb természeti kincseit.
10 különleges látnivaló Magyarországon, amit érdemes felkeresni
Bármerre járunk az országban, lépten nyomon lenyűgöző látnivalókba botlunk. Fedezzétek fel Magyarország eldugott kincseit és mesebeli tájait, és bár az érdekességek listája végtelen hosszú, mi mégis mutatunk most 10 helyet, amit érdemes felkeresni.
Ahol az érintetlen természet nyújt inspirációt – 6 angolkert Magyarországon, amit látnod kell
Ötven év sem kellett ahhoz, hogy a 18. század elején, Angliában megjelent szabálytalan, nyitott, kontrasztos, a természeti környezethez passzoló kertek népszerűsége egész Európán végigsöpörjön. Ezúttal 6 angolkertet ajánlunk, ahová bármelyik évszakban érdemes ellátogatnod.
Bájos kisvárosok őszi andalgós városnézéshez
Talán nincs is jobb időpont egy városlátogatáshoz, mint a megszelídült ősz, amikor a nap még melegen süt, de nem éget, amikor a színek ezerfélére festik a természetet. Mutatunk 5 bájos városkát, ahol minden perc varázslatosan telik, hiszen szépségük, történelmi múltjuk, gasztronómiai kínálatuk varázslatossá teszik a túránkat.