Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Itt történt ’56 – különleges emlékpontok őrzik a forradalom áldozatainak emlékét Budapesten

Az 1956-os forradalom 70. évfordulójára három különleges köztéri emlékpont készült Budapesten. A Ferenciek terén, a Rákóczi téren és a Markusovszky téren felállított acélsztélék az egykori ideiglenes sírhelyekre emlékeztetnek, és korabeli fényképek segítségével idézik fel a történelem mára szinte nyomtalanul eltűnt pillanatait.


Forrás: https://hetedik.hu/munkak/itt-tortent-56/ 

Az 1956-os forradalom és a szovjet intervenció napjaiban a budapesti utcai harcok áldozatait több helyszínen, köztereken, parkokban és kertekben temették el ideiglenesen. A harcok és a közlekedés nehézségei miatt ugyanis sok esetben nem volt lehetőség arra, hogy a holttesteket azonnal temetőbe szállítsák. Az egykori sírhelyek emlékét mára elsősorban korabeli fényképek és filmfelvételek őrzik.

Ezekből a dokumentumokból kiindulva született meg az Itt történt ’56 emlékpontprojekt, amelynek célja, hogy az egykori nyughelyek egy részét az eredeti helyszíneken tegye újra láthatóvá. A három emlékjel pozícióját a fennmaradt fényképek és korabeli légifelvételek segítségével határozták meg. Az acélsztélék elhelyezése és iránya lehetővé teszi, hogy az arra járók összehasonlítsák a mai városképet a hetven évvel ezelőtti felvételekkel, és elképzeljék, hogyan néztek ki akkoriban ezek a helyszínek.

Itt történt 56 / Fotó: hetedik.hu, Biri Balázs DLAItt történt 56 / Fotó: hetedik.hu, Biri Balázs DLA

 

Az emlékjelek központi eleme maga a korabeli fénykép, amelyet egy nyers, a megmunkálás nyomait is megőrző, idővel korróziónak kitett acéloszlop emel szemmagasságba. A kialakítás nem véletlen: a fotók az egykori sírhelyek legfontosabb bizonyítékai, hiszen sok esetben nem maradtak fenn írásos dokumentumok vagy más nyomok. Az acélsztélék 1956 milliméteres magassága, valamint a lyukas nemzeti zászlót idéző kör alakú fényképkivágat szintén szimbolikus jelentést hordoz.

Az első ütemben három helyszínen készült el emlékpont: a Ferenciek terén, a Rákóczi téren és a Markusovszky téren. A kezdeményezés azonban ennél jóval több helyszínt érint: a kutatók több tucatnyi egykori ideiglenes sírhely nyomait vizsgálják.

A Budapest Főváros Önkormányzatának megrendelésére, az Eidolon Centre for Everyday Photography és a Fortepan együttműködésével megvalósult projekt építészeti terveit a Hetedik Műterem Kft. készítette.

Az emlékpontok nem hagyományos emlékművek: a korabeli fényképek segítségével teszik átélhetőbbé a múltat, és arra hívnak, hogy egy pillanatra megállj, és tisztelettel emlékezz az 1956-os forradalom áldozataira.

 

Forrás: https://hetedik.hu/munkak/itt-tortent-56/ 

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Pezsgőfürdőből néznéd a színes erdőt? Behúzódnál melegedni egy szaunába? Panoráma mellett reggeliznél az őszi túra előtt? Hová mennél ősszel, ha pár napra ki szeretnél szakadni a világból? Mutatunk 10+1 erdei szállást és néhány klassz kirándulóhelyet!
Kész stressz a nyaralásra készülődés? Azt sem tudod, hogy kezdj a pakoláshoz? Vagy szinte biztos vagy abban, hogy valami otthon marad? Akkor most dőlj hátra és relax: írtunk helyetted, pontosabban neked egy listát!
❮Előző
Következő❯
Kapcsolódó
Ajánlott cikkek
Természetjárók bakancslistája: 13 varázslatos kirándulóhely Budapesten és környékén
Budapesten és a közvetlen közelében számos izgalmas kirándulóhely található, melyek könnyen megközelíthetők akár autóval, akár tömegközlekedéssel. A fővárosból egy órán belül változatos természeti kincsek, kilátók és vadregényes szurdokok várják a túrázókat. Akár egy könnyed sétára, akár egy komolyabb kirándulásra vágyunk, Budapest környéke bőven tartogat felfedeznivalót. Biztosak vagyunk abban, hogy tudunk neked is újat mutatni ebben a cikkben!
13 legkülönlegesebb tematikus szálloda Magyarországon – Egyedi élmény és különleges pihenés
2026.02.16 | 10 perc | Szállások | Hová utazzak?
Fedezd fel Magyarország legkülönlegesebb tematikus szállodáit! Inspiráló helyek középkori kastélytól tudományos hotelig, romantikus budapesti pihenéstől afrikai életérzésig – tippek egyedi wellness- és élményutakhoz.
Legjobb budapesti hotelek, ahova külsősként is beugorhatsz wellnesselni
2025.12.29 | 8 perc | Wellness | Legnépszerűbb
Nem kell szállóvendégnek lennünk ahhoz, hogy élvezhessük a prémium wellnessrészlegeket: Budapest különböző pontjain található hotelek spa-részlegei napijeggyel, külsős vendégek számára is látogathatók. Legyen szó elegáns belvárosi hotelek luxus spa-élményeiről, csendes zöldövezeti oázisokról vagy hatalmas vízikomplexumokról, mindenki megtalálhatja a saját tempójához és hangulatához illő kikapcsolódást.
Különleges budapesti tematikus vendéglátóhelyek: Harry Potter varázsvilágától a dzsungel mélyéig
2022.03.17 | 7 perc | Gasztronómia
Legyetek megrögzött Harry Potter-rajongók, utazásra ácsingózó kalandorok vagy vérbeli Amerika-fanok, a következő úti tippjeinknek ti sem tudtok majd ellenállni! Ezúttal ugyanis Budapest legkülönlegesebb tematikus éttermeit és kávézóit gyűjtöttük csokorba.
7 budapesti kávézó, ahol ÁLLATI jó a társaság
2026.06.25 | 7 perc | Gasztronómia
Képzeld el, hogy miközben az italodat kortyolgatod, egy mini malac szalad el melletted, egy Maine Coon macska telepszik az öledbe, vagy éppen egy papagáj figyeli kíváncsian, mit rendeltél. Budapest állatos kávézói pontosan ilyen élményeket kínálnak, ráadásul egyre több lehetőség közül választhatnak azok, akik ilyen élményre vágynak: összegyűjtöttük a főváros legizgalmasabb állatos kávézóit és vendéglátóhelyeit, ahol a finom falatok mellett garantáltan emlékezetes társaság vár!