Élmények első kézbőlGasztronómia, utazás, programok... Engedd, hogy inspiráljunk!

Hagyományok és szokások: szüret egykor és ma

Ősszel a szüreti programokból, gasztronómiai eseményekből, borkóstolókból nem lesz hiány. Mielőtt nekivágnátok a fesztiváloknak, vagy meglátogatnátok a kedvenc pincészeteteket, tudjatok meg többet a szüret hagyományokról

 

Az éves munka gyümölcse

A szüret talán a legfontosabb ünnepe a borászatban dolgozóknak, de éppen így jelentős pillanat a mezőgazdaság más ágazatában ténykedőknek is, hiszen ekkor derül fény arra, hogy az egész éves munka gyümölcse milyen lesz. Nem véletlen alakultak ki a szüreti mulatságok, amik a jó munka elismeréseként ünneplésre, vigadalomra adnak lehetőséget.

De nemcsak a pillanatnyi örömöt határozta meg a jó szüret, hanem előre vetítette a következő évet is, hiszen a bő termés gazdag évet ígért, míg a szegényes hozam ínséges időket sejtetett. A szüret kezdete sok esetben konkrét napokhoz, szentek ünnepéhez kapcsolódott, gyakran harangzúgás, ágyúdörgés jelezte a szüret kezdetét.

 

Szüreti szokások, hagyományok

A szüreti betakarítás az egész községet megmozdította, részt vettek benne a családtagok, rokonok, nők és férfiak, akiknek saját feladatuk volt a szüreti folyamatokban. A szőlő leszedését a lányok, asszonyok végezték, ehhez görbe kést, szőlőmetsző kést (kacort), metszőollót használtak. A munkavégzés persze vidáman, tréfálkozással, énekléssel telt, hiszen kellemes hangulatban a munka is könnyebben megy. A leszedett fürtöket gyűjtőedénybe tették, ez lehetett vödör, kézi puttony, szedőkosár, amiket a szedőlegények a présházba vittek, majd ott elkezdődött a borkészítés.


A szüret azonban nem ért véget a betakarítással, valójában a mulatság csak akkor kezdődött el igazán. A feudalizmus idején a szüreti menet a földesúr házához tartott, ahol az megvendégelte a munkásait, majd táncos vigadalomba torkollott az este. A menet fontos tagja volt a borkirály, bálkirály, aki az esti mulatság gazdája is volt. Számos tárgyi emlék kapcsolódott a szürethez, így például a baksus figurája, ami egy hordóra ültetett, piros ruhás férfialak volt. Elkészült a szüreti szőlőkoszorú is, amit szőlőfürtök díszítettek. Ha pedig a munkások elégedettek voltak a gazdával, szőlőkoszorút készítettek neki, amit rímes versek kíséretében adtak át neki.

 

Tradicionális ételek

A szüreti mulatságnak elmaradhatatlan részei voltak a tipikus szüreti ételek, így már a szüretelés során falatoztak, iszogattak. Az esti bál bővelkedett finom falatokban, ezek többnyire birka vagy marhahúsból készültek. Került az asztalra marhagulyás, birkapörkölt, húsleves, székelykáposzta, olykor csörögefánk. Mellé pálinkát és bort kínáltak, és a friss must sem maradhatott el – a jó kedv garantált volt. A szüreti bál mindezek mellett remek ismerkedési lehetőség is volt, sok esetben ekkor találtak párra a lányok. Az éjszakába nyúló mulatozás, éneklés és táncolás a vidéki élet egyik legszebb pillanata volt. Az, hogy mennyire látványos, gazdag volt egy szüreti bál, nagyban függött a szőlősgazda anyagi helyzetétől, aki ily módon tudta prezentálni társadalmi státuszát.

 

 

Napjainkban

Mára a szüreti mulatságok hagyományőrző szokásai részben kikoptak, megfakultak, ám sok esetben a falvak igyekeznek feléleszteni, életben tartani azokat. Az ország számos pontján, más és más időben rendezik meg a szüreti mulatságokat, akár oly módon, hogy mi magunk is részt vehetünk a tényleges szőlőszedésben. Érdemes résztvenni rajtuk, hiszen amellett, hogy jó mulatság, a saját magunk szedett szőlőből készített must mindig sokkal finomabb, mint a készre palackozott. A több napig tartó eseménysorozat ma is számos zenés, táncos programmal színesíti az eseményeket, és a vigalomhoz éppúgy hozzátartoznak a jó falatok, mint egykoron.

 

Szüreti programok

Egy korábbi cikkünkben már szemezgettünk nektek a szeptemberi szüreti programokból, íme még néhány, amiről kár lenne lemaradni.

Szekszárdi szüreti napok: 2021. szeptember 16-19.

A szeptember 3. hétvégéjén megrendezésre kerülő eseményen a finom borok és a különféle tájegységekre jellemző ételek mellett szüreti felvonulással is várják, aki ellátogat Szekszárdra. A koncertek mellett pedig kiállítással is készülnek a szervezők. Szállásajánlatok Szekszárd környékén>>


Tokaj-hegyalja szüreti napok: 2021. október 1-3.

A világörökségi borvidékük fővárosában, Tokajban idén is megrendezik a talán legrégebbi hazai szüreti eseményt. Idén új helyszín, a Fesztiválkatlan és közvetlen környezte ad otthont az eseménynek, de a város több pontján is várnak koncertek, bor- és gasztroesemények. Irány Tokaj! Szállásajánlatok a városban és környékén>>


Villányi Vörösbor fesztivál: 2021. október 1-3.

Október első hétvégéjén nem fog unatkozni, aki Villányba látogat. A villányi vörösborok fesztiválján a borakadémia és a szakmai programok mellett lesz veterán autó felvonulás, gyermekkoncertek, és szüreti felvonulás. Aki pedig letáncolná a megkóstolt ételeket és italokat, a koncerteken megteheti - fellép többek között a Republic, a Kowalsky Meg A Vega, a Kelemen Kabátban is. Villányi szálláshelyekért nézzetek szét itt>>


Szentesi Térfesztivál, Bor- és Pálinkaünnep: 2021. szeptember 25.

A Térfesztivál társprogramján, a Bor- és Pálinkaünnepen óstoljátok végig 15 vidék borait és pálinkáit, és vegyetek részt érdekes programokon és gasztronómiai eseményeken. Szálláshelyek Szentesen>>


Budapest Borfesztivál: 2021. szeptember 23-26.

Immáron harmadik évtizede rendezik meg a Budavári Palotában a magyar borok fesztiválját - idén 30. alkalommal. Rengeteg programmal, koncerttel, és fenséges ételekkel várnak titeket is. Fellép például 23-án csütörtökön a Csík Zenekar és vendégei (Karácsony János és Mező Misi), 24-én pénteken Szabó Balázs Bandája, 25-én szombaton a Balázs Elemér Group, 26-án vasárnap pedig a Babra. Szállásajánlatok Budapesten>>

 

Szentendrei Jazz- és Bofesztivál: 2021. szeptember 24-26.

Idén kilencedik alkalommal várj a vendégeket az igazán különleges rendezvény Szentendre belvárosában. A Dumtsa Jenő utcában a hazai borrégiók neves pincészeteinél kóstolhatjátok a jobbnál jobb borokat, a Barcsay Múzeum udvara pedig a jazz koncerteknek adja a helyszínt. Szállások Szentendrén és környékén>>

 

Érdekes volt ez a cikk? Ha igen, iratkozz fel, hogy ne maradj le a többiről se!
További cikkek
Nem bűn, ha szeretnétek kiszakadni a mókuskerékből, hiszen mindenkinek jár a kényeztetés. Ezért találták ki a felnőttbarát szállodákat, ahol ti is elbújhattok pár napra a világ elől, gyerekmentes környezetben.
Borozgatnál a lenyugvó nap fényénél a Sümegi vár tövében, vagy épp a pezsgőfürdő melegéből élveznéd a balatoni panorámát? Mindegyiket megtehet, mert mutatunk most neked 5 olyan wellness hotelt, ahonnan eszméletlen kilátásban lehet részed!
Előző
Következő
Ajánlott cikkek
10 kiemelkedő étterem Budapest környékén
2022.09.08 | 9 perc | Hétvégi kimozduláshoz | Gasztronómia
Főzés helyett válasszátok Ti is a legjobb éttermeket Budapest környékén. Rengeteg jó hely van a fővároshoz közel, most megmutatjuk a mi válogatásunkat - a teljesség igénye nélkül.
Egy falat Ázsia – 10 sushi étterem Budapesten
2024.03.08 | 8 perc | Gasztronómia | Legnépszerűbb
A tradicionális sushi elkészítése valódi művészet, melyet csak hosszú évek kitartó munkájával sajátíthatunk el igazán. Természetesen ez azért ne szegje senki kedvét, nyugodtan próbálkozhatunk vele otthon is, de ha most mégis a profikra bíznátok magatok, akkor ajánlunk 10 olyan sushi éttermet a fővárosban, ahol igazi mesterművekkel találkozhattok a tányérjaitokon.
5 ázsiai étterem, melyek Budapesten hozzák el nektek a Távol-Kelet ízeit
2024.02.01 | 6 perc | Gasztronómia
Aki már járt Ázsiában és magával ragadta a kontinens elképesztő szépsége, az emberek kedvessége, és az országok végtelen kulináris lehetőségei, az örökké a visszatérését tervezi. Viszont addig is – amíg nincs kezünkben a repülőjegyünk – mutatunk 5 olyan budapesti éttermet, ahol mindenkit elcsábít a keleti gasztronómia.
Top 10 olasz étterem Budapesten
2021.12.18 | 7 perc | Gasztronómia
Ha vérbeli olasz ízekre vágyunk, nem kell Rómáig vagy Nápolyig utaznunk ahhoz, hogy belekóstoljunk a dolce vita ízeibe, elég csak Budapest kedvelt, autentikus olasz éttermeimnek egyikébe ellátogatnunk. Mutatjuk is a kedvenc 10 olasz éttermünket!
Hova utazz télen? 9 belföldi utazási tipp városnézéshez, szállásajánlóval
Varázslatos bája van a leghidegebb évszaknak a fehérbe öltözött tájakkal, valamint a hűvös szellőbe burkolt, álmos utcákkal. Ajánlunk nektek erre az időszakra 9 belföldi úti célt, ahol programokból és látnivalókból nincs hiány, és garantáltan találtok olyan szálláshelyet is, ami nem okoz majd csalódást.