Kiváló 2026. szeptemberben, a párjával járt ittÉrtékelt: 2026. szeptember 21.
Ajánlom a helyet másoknak is!
Egy hónappal ezelőtt, amikor itt jártam, csak a bal oldali kis elárusító helyük volt nyitva, a nagyobb helyiség, ahol kávéházszerűen is kiszolgálnak az asztaloknál, az éppen felújítás alatt volt. Most ezen a hétvégén viszont már nyitva találtuk a helyet, amit rögtön észrevettünk, amikor befordultunk a Hold utcába, mivel hosszú sor állt a bolt előtt, és az utcai asztaloknál is sok volt a vendég. Beálltunk a sorba, és mivel nagyon szervezetten folyik a kiszolgálás, gyorsan sorra kerültünk. Jelentem hát, a kardamomos bullar még mindig nagyon finom!
Ma nem volt kánikulai meleg, ezért jót bóklásztam a Szabadság tér környékén. Közben megéheztem kicsit, pár finom falatra vágytam. Szerencsére eszembe jutottak az itteni dicséretek, ezért az Artizán Pékség felé vettem az irányt. A pékség üzlete azonban most felújítás alatt áll, csak egy picurka...
Csaknem 10 évvel ezelőtt az egyik első kézműves pékségként nyitott meg, a minőségből azóta sem engedtek, s úgy tűnik, a népszerűségük is töretlen itt, a Magyar Nemzeti Bank szomszédságában, a belváros szívében. Nemcsak magyar, de sok külföldi vendégük is van, gyakoriak a tumultuózus jelenetek,...
Pár év elteltével ismét eljutottam az Artizánba, az apropót az adta, hogy nagyobbik fiam megkívánt egy kávét s épp arra jártunk. Mondtam neki, hogy ahol kiváló kenyereket sütnek nem égetik magukat gyenge kávéval. A presszó 450 ft és korrekt, jómagam frissen préselt céklalevet ittam. Deciként 400...