Be is mentem, pont azt találtam bent, amire számítottam, lélegzetelállító századfordulós eleganciát, a New York kávéházban láttam hasonlót. S mindez felújítva, ahogy illik, csillogó-villogóra. Mint megtudtam, előző nap nyitottak. A felszolgálóval kiválóan lehetett beszélgetni, élvezet volt eszmét cserélni Vele, megtudtam azt is, hogy Kovács Árpád a séf, aki korábban a Café Pierrot konyháját vezette, illetve Berényi András, aki a Bocuse D’Oron segítette a magyar csapatot (ezt már a felszolgáló mondta, ennyire nem voltam képben). Jó belépő, mit is mondhatunk. A reggeli menü izgalmas volt, alig tudtam választani, mert azért agyon sem akartam magam enni. Kértem végül egy rament azzal a feltétellel, hogy adnak hozzá zöld koriandert és nyers chilit. 1700 ft volt életem legjobb ramen levese Budapest egyik legelőkelőbb helyén. Mondom a pincéremnek, hogy ez annyira jó volt, hogy ennék egy desszertet is. Nem volt még ebédidő, de megegyeztünk egy Rákóczi túrós átiratban, ami szintén finom volt, de azért érződött, hogy nem pastry séf készítette, ezúttal elmaradt a katarzis, a meglepetés, az „ilyen jót még nem ettem”- hatás, amit sok helyütt adnak a desszert-kompozíciók. Alul morzsa, rajta ízletes nyers túrókrém, tetején tojáshab kajszi-dzsemmel. Gigantikus adag. Voltaképpen inkább a tálalás volt formabontó, meg hogy nem sütötték meg, csak konyhai sárkánnyal pirítottak rá. A kenyerek is kiválóak voltak, mint megtudtam, a Pékműhely készítette őket, ami nem lepett meg, ez volt az én tippem is, miután tisztáztuk, hogy nem a Pipacstól származnak. Préselnek különféle leveket, egységesen 400 forintért decijét és egyetlen decit is kihoznak egyféléből. Kértem kiwit, céklát és körtét. Kiváló élmény volt a Félix Kitchen, jó lenne egyebeket is kóstolni itt.
