Isolabella Café & Pub Budapest

Vetró Irén, Poremba Éva, Ács Mari. . . Ki ne ismerné ezeket a neveket? És ahogy illik, el is mentünk az innen 50 méterre lévő Isolabellába, ahová az író és a dalnok járt szomját oltogatni. A kor megváltozott, a relikviák körbeveszik a falat, a pultoslány meg semmit sem tud erről az egészről, talán bizony nem is érdekli,. . nem baj, engem viszont érdekelt, a cimbora szilvapálinkával ünnepelte az alkalmat, én meg mézes barackkal. Csak így könnyedén, beleittuk magunkat az időbe. Később továbbsétáltunk Cseh Tamás nyomán a Horgásztanyára, ott derült ki, hogy én itt felejtettem a pulóveremet, nyargaltam is vissza, meg is találtam, ott volt a helyünkön, meg a két üres pohár is, nem nyúlt hozzá a kutya sem, a hölgy zavartalanul püfölte tovább laptopját, nem érdekelte a külvilág gondja és baja. A hangulat au valahogy. . . szóval más lett. Más kor, más idők. . . a négyes hely szellemének szól, és a szép őszi estének Budán.

Ahogy a korábbi értékelésben olvasható volt, valóban vannak a falon fekete-fehér Cseh Tamás fotók, egyebekben nem utal rá semmi. Kereskedelmi rádiós zene szólt. A berendezés retró. A pulttal szembeni fal mentén boxok, középen érdekes sarkos megoldással egyik oldalukon paravánnal határolt ülőhelyek, az ablak mentén kerek asztalok. Az egyik asztalon összegyűrt szürke mosogatórongy hevert, mint kiderült, félbehagyott asztaltörlés maradványa. Segafredo kavét főznek, legalábbis a csésze márkázása/felirata erre utalt, de a beletöltött borzasztó lötty nyomokban sem emlékeztetett rá. Bár hideg tejet kértem, helyette kaptam tűzforrót, és 1 csomag fehér kristálycukrot mellé. Az asztalon vagy a pulton barnacukor, méz, édesítő nem volt, a kávé mellé víz nem járt. A mosdó lelakott, ósdi. Üldögélés közben végiglapoztam az itallapot. Egy eszpresszó 410 Ft-ba került. Ehhez képest 530 Ft-ot kért a pultos hölgy, a pénzt szemrebbenés nélkül elvette, számlát, blokkot nem adott, a pénztárba - míg ott voltam - nem ütött be tételt. Elég gáz szerintem, na mindegy, ezt is eltettük emlékbe. Az ételválaszték melegszendvicsben merül ki, de nem tudom, milyen, nem láttam, nem kóstoltam.

Kár, hogy a zenei aláfestésnek az Isolabellában semmi köze Cseh Tamáshoz. Az italválaszték érdemi részét néhány minőségi bor képezi, egy deci Nyakas Chardonnay-at kértem, ami hozta a szokásos formáját. A pincérlány nem volt különösebben kommunikatív, arra a megjegyzésemre, hogy ez a bor illetve egy korábbi évjáratú társa 100 pontot kapott egy Master of Wine-tól, konkrétan Angela Muirtől, nem mondott semmit, hallgatott, mint a csuka, persze van, aki leplezni akarja tájékozatlanságát, vélhetően ő is ezek közé tartozott. Azért annyit mondhatott volna, hogy örül, hogy ilyen jó bort kínál. Én szívesen elmeséltem volna neki a részleteket, de mivel nem volt kíváncsi, leültem egy szeparéba, megittam a boromat majd elköszöntem. A négy szívecskét az általános megítélés rovatában nyilván Cseh Tamás iránti tiszteletem motiválta.