Akkor meg mit ugrálok itt? Hát csak úgy általában, az eladói magatartás, kínálat. A Móricz Zsigmond körtér környéke tele van kéregetőkkel, korunk velejárója, elég sűrűn előforduló eset. Fiatal, viszonylag koszos, kopott srác pénzt kér. Nem agresszív, kissé reménytelen. De nem az, akinek pénzt adok. De erre azt mondja, hogy enne bármit, amit gondolok, hogy adok neki, mert még nem evett. Hát erre persze, hogy, akármikor kapható vagyok, itt a pékség, menjünk, mit kér? Mondom, bármit. Akkor egy olyan hosszú, bagettes szendvicset, sonkákkal. Jó, legyen. És még? Hát talán kakaót. Ok, keressen kakaót. Kakaó nincs. Nő kiadja a kakaóscsigát. Mondjuk, hogy azt nem kértünk, inni kellett volna, de az nincs. Nő barátságtalan, ingerülten teszi vissza a csigát, mert ő hallotta a kakaót. Én fizetek, kb. 1100 forint volt a szendvics, gyerek boldogan megragadja, elszalad, vele. Látom, hogy a sarok mögött megosztja a haverjával. Hát most ennyi volt mindössze. . . kár, hogy ez ilyen napi rutin, és kár, hogy így működik. A pékség amúgy általában rendben van.
