Elbeszélgettünk az időről, részben az időjárásról, részben a korokról, melyek áthatják a falakat. A funkció pedig a mai magyar fotóművészet. Ehhez képest az aktuális időszaki most éppen valami elképesztően jó, bár nem magyar dolog. Nicholas Nixon valaha azt találta ki, hogy négy nővérről, a Brown testvérekről készít portrékat, és az első, pontosabban a második olyan jól sikerült, hogy abba sem hagyta, minden évben megismételték, csak kicsit másképp. Gondoljunk csak bele. . . ezek a lányok 1975-ben 15 és 25 év közöttiek voltak, a fiatalságuk szépségének teljében. Nem voltak nagyon szép lányok, és nem voltak egyáltalán csúnyák sem, de így együtt valahogy egy regény az egész, hihetetlen arcok, káprázatos portrék, csodálatos nők, erő, egészség, múlt és jövő, hit és bizalom, és döbbenetesen emberi arcok. . . mire végigjárja az ember, annyira megszereti őket, hogy abba sem kéne hagyni, hanem újra elkezdeni nézni. . . 1975-től 2021-ig. . . és talán folytatódni fog, talán az egyikük halála után, a másikuk után, talán majd egyszer tényleg csak egyedül áll ott valaki. Talán egyszer lesz egy üres kép is. Azok a szemek! Majdnem mindig rád néznek! Nem csinálnak semmit, néznek. A fotósra, azaz azon keresztül rád. És ebből az egészből mekkora élmény kerekedik! Elmesélni sem lehet, csak elmenni, megnézni! Persze, akinek még ereje van, az menjen egy emeletet felfelé, ott is van varászlat és csoda, a döbbenetes jelmezekbe öltözött különös felnőttek sorozata. Mindenkit ösztönöznék arra, hogy nézze meg, ha teheti! Az épület meseszép, de ez közhely, mindenki tudja, akinek van szeme. Kitűnő, tartalmas program Budapesten!
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre. 
