Az ittjártam.hu alapján választottam ezt a helyet.
Nyomogattam egy darabig a csengőt, azután egy nagyon kedves idősebb hölgy segített bejutni, illetve én segítettem neki belökni a kaput, mert bizony szorul egy kissé. Ő is oda jött, csak nem látogatóként. Egy bűbájos fiatal lány mondta a földszinten, hogy kivételesen egy óra múlva zárnak, hát siessünk, nézzük, amit még lehet. Lent interaktív asztalok vannak inkább, gyerekek körében is népszerűek. Állítólag iskolás csoportok látogatják a leginkább a házat, a magyar felnőtt nem nagyon jár múzeumba. De ez nem csak egy múzeum, ez a történelem maga. Fent, az emeleten a dolgozószoba van, a nappali, ha úgy vesszük. . . hatalmas fal könyveknek, kényelmes fotel az ablak előtt, meg az írógép is a kor jellemzője. Az antik rádióból, ha akarod, megszólal a miniszterelnök hangja, hallhatod a válaszát a halálos ítéletére. Nehéz ott állni, meg az embert azért elönti valami szomorú forróság, az esélytelen kis ország hősies küzdelme a gonosz világbirodalma ellen, és ezt ilyen higgadtan, emelt fejjel megélni, mártírrá válni. . . ez sokkal több annál, mintha egy szentté avatott savanyúnéni 20 évig imádkozik egy sziklán, teljesen feleslegesen. Nagy Imre meg szimbólum, példakép, személye, temetése a rendszerváltás egyik máglyája volt. Voltak akkor, akik az ő halott hátán másztak fel a népszerűségi lista élére, mára meg megtagadták, kiebrudalták a szobrát a Kossuth tér sarkáról. Bájos vezetőm kivitt a teraszra, ami külön ajándék, nem jár ez csak úgy, az ő irodáján keresztül mehettünk, ami valaha a mártír hálószobája volt. Hatalmas a terasz, zöld ajándék a tavasz a budai hegyoldalakon. Aztán elbúcsúztam, a hölgy visszatért a munkájához, én meg lementem még a földszintre emlékezni kicsit. Vannak itt képek, könyvek, vetítés is, a búcsúztatásról külön, meg az újratemetésről. Miután az egyik rendezője voltam az említettek eseményeknek, önző módon magamat is kerestem a képeken, meg is találtam, a Hősök terén is, meg a 301-es parcellánál is. A TIB buszán utaztam és az volt az egyik feladatom, hogy a nyolc pap, lelkész helyét, útját biztosítsam a szertartáson. De ez régen volt, igaz sem volt tán. Kihasználtam az időt, sétáltam a kertben, mindent megnéztem és megfogtam, amit meg lehetett. Aztán a végén, mert hát menni kell valahonnan mindig valahová, tisztelettel elbúcsúztam a házban élőtől és holtól egyaránt.
A kijelzett darabszámba és átlagba beszámítjuk partneroldalunkon, a Szállásvadász.hu oldalon leadott értékeléseket is. Ott lehetőség van szöveg nélkül is értékelni. Az ilyen (kizárólag pontozásos) értékelések nem kerülnek megjelenítésre. 
