Jó
2017. júniusban, a párjával járt ittÉrtékelt: 2017. június 12.Ajánlom a helyet másoknak is!
Interneten kerestük ki, hogy melyik a legjobb debreceni étterem, a Csokonai volt az 1. helyen. Hát akkor nézzük. Furcsán indult. Párommal lementünk a pincébe, ahol a lejárattal szemben egy felszolgáló épp tatárbifszteket kevert valakinek. Álltunk, köszöntünk, ő csak kevert. Eltelt 1-2 perc, gondoltam megszólítom, hogy van-e szabad hely, mire Ő, kicsit magasabb hangon: "Tessék már várni egy kicsit". Ekkor úgy gondoltam, hogy talán mennünk kéne innen, de épp addigra odaért egy másik felszolgáló, aki érdemben foglalkozott velünk. Talán úgy is meglehetett volna oldani előző úr részéről, hogy: - hamarosan jön a kollégám, mindjárt segít önöknek -, de ez bizonyára túl bonyolult lett volna. Remek kis pincehelyiségbe érkeztünk, a kesze-kusza stílust össze lehetne fogni egységesebbé, de ezen könnyű átlépni, annyira nem lényeges. Az ételek, a kiszolgálás, a bor, annak hőmérséklete viszont feledtette az előbbieket. Remek konyha. A távozás szintén kicsit nehézkes volt, kb. 1/4 órát kellett várni a számlára, de összességében azért mindenképpen megéri kipróbálni az éttermet.
Milyennek találod ezt az értékelést?
Ételek / Italok:![]()
Kiszolgálás:![]()
Hangulat:![]()
Ár / érték arány:![]()
Tisztaság:![]()
Csokonai Söröző & Étterem további értékelései
2026.02.14a párjával
Kiváló
![]()
Nagyon kellemes élmény volt itt járni! A hely hangulata barátságos és igényes, már az első pillanattól jól éreztem magam. A személyzet kedves, figyelmes és segítőkész volt, minden kérdésemre készségesen válaszoltak. A kiszolgálás gyors és gördülékeny, nem kellett sokat várni. Az ár-érték arány...
2026.01.28a párjával
Kiváló
![]()
Olyan íz élményt ad Debrecenben amit máshol nem tapasztalsz. Évek óta járunk ide. Nagyon szeretjük, csak ajánlani tudjuk másoknak. Minden születésnapot itt ünneplünk:)
2026.01.22a párjával
Kiváló
![]()
Ételek finomak. Kiszolgálás kifogástalan. Ételek nagyon finomak voltak. Ajánlani tudjuk mindenkinek aki szereti a színvonalas és rendszerető helyeket.
Népszerű szállások a környéken
Borostyán Szálláshely Debrecen
22.600 Ft / 2 fő / éjtől ellátás nélkül
Hunguest Hotel Béke Hajdúszoboszló
100.800 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval
Silver Hotel Hajdúszoboszló
94.500 Ft / 2 fő / 2 éjtől félpanzióval